Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

2.5.2.1. Istenek és gonosz szellemek

A betegségnek a Bibliában található felfogása megegyezik számos ősi vallás szemléletével: előidézője elsősorban valamilyen transzcendens erő. Lehet az istenség műve, büntetés, próbatétel vagy figyelmeztetés. Máskor a beteg alvilági hatalmak áldozata lesz, démon szállja meg. Néhány alkalommal megjelenik ugyan a betegség természeti eredetére utaló nézet, de nem ez a jellemző. Esik szó orvosokról, természetes gyógyhatású szerekről – mint például olaj, balzsam, kenőcs, fürdő – a gyógyulás azonban legfőképpen Istentől várható.

Mivel a betegséget legtöbbször a beteget megszálló ördög okozza, a gyógyítás lényege a gonosz szellem kiűzése az isteni erő segítségével. E gondolat világos kifejtése megtalálható Rotterdami Erasmusnak a Bibliához fűzött magyarázataiban is. Sylvester tevékenységét vizsgálva különösen érdemes tekintettel lenni a németalföldi humanista munkásságára, hiszen a magyar fordítás alapja az Erasmus által elkészített görög–latin Újszövetség.1 A mester magyar követői – köztük Sylvester János – nemcsak a párhuzamos görög–latin szöveget vették figyelembe, hanem Erasmus két vaskos kötetben kiadott kommentárjait is, amelyek Paraphrases és Annotationes címmel jelentek meg.

Máté evangéliumának egyik helyén esik szó arról, hogy a reménytelennek tűnő betegeket messze földről vitték Jézushoz. Az orvosok vagy nem is látták értelmét a gyógyításuknak, vagy próbálkoztak ugyan, de hiába, semmiféle mesterkedéssel nem tudták legyőzni a bajt. Erasmus a Paraphrasesben ehhez a következő magyarázatot fűzi:

Jézus viszont nem emberek által kitalált gyógymódokkal (humanis pharmacis), hanem mennyei hatalmával (virtute coelesti), amellyel még a holtakat is fel tudta támasztani, gyógyított meg mindenkit, és ez a legcsekélyebb fáradságába sem került. Hiszen semmibe sem telt a test betegségeit elűzni annak, aki a lélek betegségeit meg tudta szüntetni. A legkevesebb volt visszaadni a földi életet annak, aki mindenkit megajándékoz az örök élettel.2

Az evangéliumokban a betegség szorosan összefügg a megszálló ördögökkel, a gyógyítás a gonosz szellemek kiűzését jelenti. A két mozzanat legtöbbször együtt jelenik meg. Sylvester fordítása általában pontosan követi Erasmus szövegét. Az összehasonlítás kedvéért az utóbbit a lábjegyzetben közlöm.

Mikoronn kediglenn estve kezdett volna lenni, hozának űneki sok embereket, kikben ördöghök valának, és kiűzé az gonosz ßelleteket ighível, és meg gyógyítá mindeneket, kik betegsíghnek miatta gonoßul valának.3

Máshol:

Mikoronn kediglenn estve volna, és az nap elnyugutt volna, mindeneket ű hozzá vißnek vala, kik nehezenn valának, és azokat es, kik ördöghtűl gyötretnek vala. És mind az eghíß város az ajtóra gyűlt vala. És sokakot meg gyógyíta, kiknek külömb külömb betegsíghnek miatta gonoßul vala dolgok. És sok ördöghököt űz vala ki, és nem haggya vala ßólni az ördöghököt, hogy mivel űtet esmérik vala.4

Van, amikor az ördögök száma is tudható:

És lűn továbbá ez: ű maga és város és falu ßerte jár vala prédikálvánn, és hirdetvinn az Istennek orßágát, és ű vele vala az tizenkét tanítvány, és ními asßonyállatok, kik meg gyógyultanak vala az gonosz ßelletektűl, és az ű betegsíghekből. Mária, ki Magdalenának hívattatik, kiből hét ördögh ment vala ki.5

Jézus nemcsak maga gyógyított, hanem az ördögűzés és a gyógyítás isteni hatalmát az apostoloknak is átadta:

Mikoronn kediglenn eggybe hívta volna az tizenkét tanítványt, birodalmat és ßabad hatalmat ada űnekiek minden ördöghökönn, és hogy betegsígheket gyógyítanának.6

Az ördögök kiűzésének többféle módját jegyezték fel az evangélisták. Érdemes megfigyelni Máté korábban idézett szakaszának (Mt 8,16) erre vonatkozó részletét: „kiűzé az gonosz ßelleteket ighível” (verbo), azaz szóval.

Hasonló történt a bethesdai fürdőhelyen gyógyulást kereső, bénán fekvő beteggel. Az isteni erő Jézusnak pusztán a szava által hatott:

Vala kediglenn ott eggy ember, ki harmincznyolcz eßtendőtűl fogva fekßik vala betegsighben. Ezt mikoronn az Jésus meg látta volna, hogy ott fekennék, és meg esmérte volna, hogy immárann sok időtűl fogva fekennék az betegsíghben, monda űneki. Akarsz meg gyógyulni? Felele űneki az kór ember. Uram, ninczen emberem, hogy ki az vízbe vigyen enghemet, mikor meg indul, de azonközbe, míg én bele menník, látom, hogy immárann más ment én előttem belé. Mondá űneki az Jésus. Kelj fel. Vedd az te ágyadot, és járj. És legottan meg gyógyula az ember. És fel vivé ágyát, és jár vala.7

Simon Péter anyósának gyógyulása másképpen szerepel a különböző evangéliumokban. Éppen az ördög kiűzésének módját illetően térnek el az egyes szövegek. Az előző példákhoz sorolható Lukács leírása:

Mikoronn kediglenn fel költ volna Jésus az sinagógából, be míne az Simonnak házába. Az Simonnak kediglenn napát erőssen leli vala az hideg. És kírék az Jésust ű írette. És az Jésus meg álvánn annak feje felett, megfeddé az hideglelisnek betegsíghit, és az elhagyá az asßony embert. És legottann felkelvinn űnekiek ßolgál vala.8

Sylvester „megfeddé” kifejezése is a szóbeliségre utal, akárcsak az Erasmus latinjában álló „increpavit” rokon értelmű jelentései: ’rákiált, ráripakodik’, átvitt értelemben – ahogy Sylvester is fordította – ’megszid, lehord’.

Ugyanerről az esetről beszámolva Máté és Márk leírásában jelenik meg a gyógyítás leggyakrabban előforduló módja, a fizikai érintés. Máté szerint – Sylvester fordításában – ekképpen:

És mikoronn az Péternek házához ment volna Jésus, látá az ű napát hogy az ágyban fekennék és hideg lelné, és illeté az ű kezit, és elhagyá űtet az hideglelísnek betegsíghe, és fel kele, és ßolgála űnekiek.9

Márk evangéliumában:

Az Simonnak kediglenn felesíghe fekßik vala, kit hideg lel vala, és legottann ßólának Jésusnak ű felűle, és ű hozzá mene, és kezinél fogva fel emeléűtet, és legottann el hagyá űtet az hideg lelísnek betegsíghe, és ßolgál vala űnekiek.10

További példák a kézzel való érintésre:

És ímé eggy poklos járula ű hozzá, és az földre orczával le burula, és isteni tißteletet tűn űneki ezt mondván: Uram, ha akarod, meg tißtithacc enghemet. És Jésus kezit kinyújtván illeté űtet ezt mondván. Akarom, tißta lígy, és legottann meg tißtula az ű poklossága.11

Máshol:

És törtínék, mikoronn egy nímelly városban volna, és íme vala ott egy fírfiú, ki tele vala poklos varval. És mikoronn látta volna az Jésust, orczájára leborula, és kíré űtet, és monda: Uram, ha akarod, meg tißtithatcz enghemet. És kezít ki nyújtvánn illeté űtet, és monda. Akarom, tißtully meg. És legottann el veße ű rula az poklos var.”12

A kézrátétellel való gyógyítás feljegyzése az egyes esetek részletezése nélkül, összefoglalóan is előfordul:

Mikoronn kediglenn az nap elnyugodnék, mindenek, kiknek külömb külömb féle betegsígbeli kórok vala, az Jésushoz vißik vala űköt. És ű mindenikre kezeit tívinn meg gyógyítá vala űköt.13

A fizikai érintkezésnek egy másik módja, amikor az is elegendő, ha a beteg megérinti Jézus ruhája szegélyét. Egy összefoglaló említés az ilyen esetekről:

És mikoronn által mentenek volna, Genezárethnek földire menínek, és mikoronn meg esmertík volna űtet az emberek az kik az helyenn laknak vala, követeket boczátának el, mind az eghíß tartományba, melly minden felől ű hozzájok közel vala. És ű hozzá vűnek mindeneket kik gonoßul valának, és felette ighen kírík vala űtet, hogy czak az ű ruhájának ßílít enghedné illetníek. És valamennyinn mind meg gyógyulának.14

Több szempontból is tanulságos a vérfolyásos asszony gyógyulása. Egyrészt konkrét példa a ruha érintésére. Legrészletesebben Márk írja le:

És vala ott eggy asßonyállat, ki tizenkét eßtendeiglenn fekütt vala vérkórságban, és sok orvostul sokat ßenvedett vala, és minden ű marháját el költötte vala, és nem esméri vala, hogy az orvosok valamit használtanak volna űneki, hanem inkább naponkid meg nehezednék vala, mikoronn az Jésus felől sok dolgot hallott volna, az sereg níp között hátul el mene, és az Jésus ruháját illeté. Mert magában ezt mongya vala: nem egyebet, czak az ű ruháját illethessem, meg gyógyulok. És legottann meg ßárada az ű vírínek folyása, és testiben ezt meg érzé, hogy meg gyógyult volna ez istentül való czapásból. És az Jésus legottann ű magában meg esmeré, hogy isteni erő jütt volna ki űbelőle, és hátra fordulvánn az seregben monda. Kiczoda illeté az én ruhámot? És mondának űneki az ű tanítványi: látod, hogy az sereg níp ßorít meg tíghedet minden felől, méges ezt mondod, kiczoda illete enghemet? És körül níz vala, hogy láthatná az asßonyállatot az ki ezt tütte vala. Az asßonyállat kediglenn fíl vala, és reßket valamiért tuggya vala űmagában az mi lütt vala űbenne, elő jöve és az Jésusnak előtte le esék és meg monda űneki igasság szerint. Az Jésus kediglenn monda űneki: leányom, az te hütöd tartott meg tíghedet, mennyél bíkesíghvel, és gyógyully meg az te istentül való csapásodból.15

A történet azt is példázza, hogy ha az orvosok igyekezete hiábavaló, csak a felsőbb hatalom segíthet. A gyógyítás transzcendens voltát hangsúlyozza, ahogyan Jézus „ű magában meg esmeré, hogy isteni erő jütt volna ki űbelőle” (in semetipso cognoscens virtutem ex sese prodisse). Az is világossá válik, hogy a ruha érintése csupán jelkép, a lényeg a beteg hite az isteni gondviselésben.

A felsorolt esetek – sok más hasonlóval együtt – azt mutatják, hogy az Újszövetségben a gyógyítás elsősorban spirituális folyamat, kultikus cselekedet. A természettudományos alapú orvosláshoz közelebb áll a betegség típusainak megkülönböztetése, az egyes kóresetek elnevezése, meghatározása. A továbbiakban ezekre hozok néhány példát.

1	Erasmus 1516.
2	„At Iesus non humanis pharmacis, sed virtute coelesti qua poterat et mortuos excitare, nullo negotio sanabat omnes. Parum erat illi tollere morbos corporum, qui tollebat morbos animorum. Minimum erat illi removari vitam corporis, qui venerat omnibus largiturus vitam aeternam.” Erasmus 1524a, Ad Mt 4.
3	„Cum autem appetisset vespera, adduxerunt illi daemoniacos multos, & iecit spiritus verbo, omnesque male habentes sanavit.” Erasmus 1516, Mt 8,16.
4	„Vesperi vero, cum occidisset sol, afferebant ad eum omnes male habentes, & qui a daemonis agitabantur. Et civitas tota congregata erat ad hostium, & sanavit multos qui aegrotabant variis morbis, & daemonia multa eiiciebat: & non sinebat loqui daemonia, quod ipsum nossent.” Uo., Mk 1,32–34.
5	„Et factum est deinceps, & ipse iter faciebat per singulas civitates & castella, praedicans & annuncians regnum dei, & duodecim cum illo. Simulque mulieres aliquae, quae erant sanatae a spiritibus malis, & infirmitatibus: Maria quae vocatur Magdalene, de qua septem daemonia exierant.” Uo., Lk 8,1–2.
6	„Convocatis autem Iesus duodecim, dedit illis potestatem & autoritatem super omnia daemonia, & ut morbos sanarent.” Uo., Lk 9,1.
7	„Erat autem quidam homo illic, qui triginta & octo annos morbo tenebatur. Hunc cum vidisset Iesus decumbentem, & cognovisset, quod iam multum temporis morbo teneret, dicit ei: Vis sanus fieri? Respondit ei languidus: Domine, hominem non habeo, ut cum turbata fuerit aqua, mittat me in piscinam. Sed interim dum ego venio, iam alius ante me descendit. Dicit ei Iesus: Surge, tolle grabatum tuum, & ambula. Et statim sanus factus est homo ille, & sustulit grabatum suum, & ambulabat.” Uo., Jn 5,5–9.
8	„Cum surrexisset autem Iesus de synagoga, introivit in domum Simonis. Socrus autem Simonis tenebatur febri magna, & rogaverunt illum pro ea. Et astans supra illam, increpavit febrem. & febris dimisit illam, statimque surgens, ministrabat illis.” Uo., Lk 4,38–39.
9	„Et cum venisset Iesus in domum Petri, vidit socrum illius in lecto decumbentem, & febricitantem, tetigitque manum illius, et reliquit illam febris, & surrexit, ac ministravit illis.” Uo., Mt 8,14–15.
10	„Socrus autem Simonis decumbebat febricitans, & continuo dicunt ei de illa. Et accedens erexit eam, apprehensa manu eius, & reliquit iam febris ilico, ac ministrabat eis.” Uo., Mk 1,30–31.
11	„Cum descendisset autem de monte, & ecce leprosus accedens, adoravit eum, dicens. Domine, si velis, potes me mundare. Protensaque manu, tetigit illum, dicens. Volo, mundus esto, ac protinus mundata fuit illius lepra.” Uo., Mt 8,2–3.
12	„Et accidit cum esset in quadam civitate, & ecce vir plenus lepra, cumque vidisset Iesum, prostratus in faciem, rogavit eum, dicens: Domine, si vis potes me mundare. Et protensa manu tetigit eum, dicens: Volo, mundus esto. Et confestim lepra discessit ab illo.” Uo., Lk 5,12–13.
13	„Cum autem sol occideret, omnes qui habebant infimos morbis uariis, ducebant illos ad eum, at ille singulis manibus imponens, sanabat eos.” Uo., Lk 4,40.
14	„Et cum traiecissent, venerunt is terram Genesareth. Et cum agnovissent illum viri loci illius, emiserunt nuncios in totam undique finitimam regionem illam, & obtulerunt illi omnes male habentes. & obsecrabant eum, ut tantum tangerent fimbriam vestimenti ipsius, & quotquot tetigissent, salvi facti sunt.” Uo., Mt 14,34–36.
15	„Et mulier quaedam, quae fuerat obnoxia profluvio sanguinis annos duodecim, fueratque multa perpessa a compluribus medicis, & insumpserat omnia sua, neque quicumque adiumenti senserat, sed magis in deterius venerat, cum audisset de Iesu, venit in turba a tergo, & tetigit vestimentum eius. Dicebat enim: si vel vestimenta eius tetigero, salva ero. Et confestim siccatus est fons sanguinis eius, & sensit corpore, quod sanata esset a flagello. Et statim Iesus in semetipso cognoscens virtutem ex sese prodisse, conversus in turba, aiebat: Quis tetigit vestimenta mea? Et dicebant ei discipuli ipsius: Vides turbam undique prementem te, & dicis: quis me tetigit? Et circumspiciebat, ut videret eam quae hoc fecerat. Mulier vero timens & tremens, sciens quod factum esset in se, venit & accidit ei, dixitque ei omnem veritatem. Ille autem dixit ei: Filia, fides tua te servavit, vade cum pace, & esto sana a flagello tuo.” Uo., Mk 5,25–34.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero