Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


Bevezetés

Elöljáróban röviden vázolom könyvem felépítését. Mielőtt rátérnék a monográfia gerincét alkotó három nagy egységre, a grammatikai, retorikai és logikai irodalom kritikatörténeti vonatkozásaira, összefoglalok néhány eredményt, amelyek mind a témák, mind a kutatások időrendjében megelőzik a későbbiekben előadandókat, ugyanakkor szorosan kapcsolódnak hozzájuk.
Elsőként rövid fejezetet szentelek egy, a magyar grammatikai irodalom kezdeteit érintő adatnak. Egy állítólagos 15. századi magyar nyelvtan említése és annak utóélete a tudománytörténet számára érdekes lehet.
Sylvester-könyvem megjelenése (2007) után folytattam a szerző munkásságának tanulmányozását. A következő fejezetekben ismertetem mind a magam, mind mások kritikatörténeti érdekű újabb megállapításait. Ezek után veszem sorra a korszak egyéb alkotóit, jelenségeit érintő megfigyeléseket, a triviumot alkotó diszciplínák szerint haladva.
A grammatikai tárgyú fejezetek nagy terjedelme azért indokolt, mert a vizsgált művek nemcsak a szorosabb értelemben vett nyelvtani kérdéseket tárgyalják, hanem sokat elárulnak a korszak nyelv-, sőt irodalomszemléletéről is. A népnyelvek megítélése az anyanyelvű irodalom kibontakozásának sarkalatos kérdése. Emellett észre kell vennünk, hogy a források a korabeli irodalmi gondolkozás több területét is érintik. Az elméleti kézikönyvekből ugyanis kitűnik, hogy a grammatika, a poétika és a retorika sok esetben elválaszthatatlanul egymásra épül. Az egymáshoz kapcsolódó szakterületeken egyazon egységes szemlélet különböző aspektusai jelentek meg. Akár a szövegek létrehozásához fogalmaztak meg szabályokat, akár a művek magyarázásához kerestek biztos fogódzókat, erre leginkább a nyelvi jelenségek egzakt megragadása bizonyult alkalmasnak. A nyelv szerkezete lehetővé teszi a betűk, a szótagok, a szavak és a mondatok szintjén észlelhető jelenségek leírását. Mindez hosszú évszázadokon keresztül a grammatikusok feladata volt, mint ahogyan sokáig a költők magyarázata is. Így a grammatikai kézikönyvek korántsem csak a nyelvtudomány-történet számára lehetnek érdekesek. Tartalmazzák azokat a kategóriákat, amelyeket hagyományosan leginkább a retorikához kapcsolunk. Ezek a magyarországi irodalmi gondolkodás történetében először éppen a vizsgált időszakban jelentek meg, mégpedig grammatikai kézikönyvekben.
Attól függően, hogy milyen okból és milyen céllal kerül sor a különféle nyelvi megoldások azonosítására, értelmezésére és rendszerezésére, ugyanazok a kategóriák egyaránt alkalmazhatók a grammatikában, a poétikában és a retorikában, esetenként az adott diszciplína különös jellemzőinek megfelelően módosítva. Logikai szerkezetük önmagukban vagy helyük a tágabb összefüggésekben a dialektika alapján is meghatározható. Ezt a komplexitást feltétlenül figyelembe kell vennie a modern kutatásnak is. A kritikatörténet egyik érintett szakterületen sem tekinthet el a követelményrendszer teoretikus megfogalmazásaitól. A kortársak által rögzített sajátos elvárásokat pedig kár volna kihagyni a régi szövegek vizsgálatának szempontjai közül.
A grammatikai kézikönyveket ismertetve áttekintem a hazai kiadású görög és latin nyelvtanokat és idegen mintáikat. Ha fontosságuk indokolja, részletesen bemutatom a forrásokat és itthoni változataikat. Így ragadható meg ugyanis az európai nyelvtudomány-történet kiemelkedő műveinek hazai recepciója és ennek jelentősége a magyar kritikatörténetben. Különösen fontosak Leonhard Culmann és Thomas Linacre hazai kiadásai, ezért érdemelnek önálló fejezeteket. A humaniorák összefüggéseit szemléletesen érzékelteti Johann Honter és Károlyi Péter egy-egy kompendiuma, ezért ezeket ugyancsak külön fejezetekben tárgyalom.
A források szélesebb körében keresve a nyelvekhez, az anyanyelv használatához kapcsolódó gondolatokat, számításba veszem a glosszák, szójegyzékek és szótártöredékek kritikatörténeti érdekű adatait.
Szorosan kapcsolódik az irodalom önreflexiójához az anyanyelvű olvasás és írás szükségességének hangoztatása éppúgy, mint az úgynevezett „irodalmi nyelv” megteremtésnek igénye. A korszak két önálló, magyar szerzőjű grammatikai kézikönyve – Sylvester János Grammatica Hungarolatinája és Dévai Bíró Mátyás Orthographia Ungaricája – mellett számos elszórt megjegyzés érinti az anyanyelv művelését.
A régiség retorikai irodalmát hagyományosan két fő csoportra szokás osztani, a világi és az egyházi ékesszólás tudnivalóit taglaló kézikönyvekre. Az előbbi tárgyban a vizsgált korszakban találhatunk hazai származású szerzők által szerkesztett tankönyveket és példatárakat, legnagyobbrészt külföldi minták kiadásait, átdolgozásait. Önállóságukat és hatásukat tekintve a legjelentősebbek Zsámboky Jánosnak a levélírás szabályait tárgyaló munkái.
A prédikáció és az imádság elméletét összefoglaló, magyar szerzőktől származó önálló kiadványokról csak a későbbi századokból van tudomásunk. Ezért különösen fontosak a témát érintő egyéb megnyilvánulások. A prédikáció szerkezeti, stiláris kérdéseiről értékes meglátásokat tartalmaznak – többek között – Bornemisza Péter és Telegdi Miklós szövegei. Az imádságok megformálásáról a legárnyaltabban Laskai Csókás Péter nyilatkozott. Számos egyéb megjegyzés figyelembevétele is érzékelteti az egyes szerzők ismereteit a korszak egyházi retorikájáról.
A vizsgált korszak hazai vonatkozású szerény logikai irodalmából kiemelkedik Molnár Gergely kompendiuma, amelyben a rámizmussal is rokonítható rendszerezés alapján foglalja össze a diszciplína tudnivalóit.
 

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave