Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


2.5.3.2.1. „Sylvester János és kora”
A kutatás mai állása szerint a fordítás utóéletének legkorábbi dokumentumai azok a szövegrészek, amelyeket a „Mihály deák Bibliája” néven számontartott nyelvemlék tartalmaz. A forrás régóta ismert; Dömötör Adrienne foglalta össze, helyesbítette és egészítette ki újabb eredményeivel a kapcsolódó tudnivalókat.
 
A könyvtulajdonos 1541-ben Pesten possessori bejegyzést tesz a 14 évvel korábban Lyonban megjelent Biblia egyik példányába. Egyházi hivatásából és/vagy tudományos érdeklődéséből fakadóan fontosnak tartja, hogy megismerkedjen a modern, humanista latinságú (Radó 1966: 113) fordítással. Hamarosan azután kézbe veszi a magyar nyelvű fordítást is, Sylvester János frissen megjelent munkáját. A magyar kiadás talán (egyelőre) nem része a házi könyvtárának, ezért érezheti fontosnak, hogy bizonyos fejezeteket átmásoljon a példányból, amelyhez időlegesen hozzájuthatott.1
 
Arról nincs tudomásunk, hogy Mihály deák hogyan minősítette a szöveget, de a hosszú részletek kimásolása alapján joggal gondolhatjuk, hogy „fontosnak érezhette”.
Pontosabban nem határozható meg a keletkezési ideje annak a szövegnek, amelyet Keszler Borbála a 16. század közepére tesz. A kötéstáblából kiáztatott pergamenlap egy 15. századi misszálé egy lapja virágvasárnapi szertartásokkal.
 
Ennek a szélére írták a Máté passió egy részének (Máté 26: 1–20) magyar fordítását, mely a virágvasárnapi misében szerepel. […] A 38 soros szöveg halvány, de kibetűzhető, néhol azonban vízfoltok tették olvashatatlanná. A fordítás megegyezik Sylvester Új Testamentumának szövegével.2
 
Az első reflexiót az Újszövetség-fordításra még Sylvester életéből ismerjük, ő maga említi. 1547. szeptember 26-án Bécsből Nádasdy Tamásnak írt leveléből kitűnik: patrónusa magyar zsoltárparafrázisokat küldött Bécsbe kinyomtatás végett, és megkérte Sylvestert, hogy mielőtt sajtó alá kerülnének, mondjon véleményt róluk. Ő azonban nem vállalta a részletes bírálatot. Mint írja: azért nem szedi ízekre a teljes kéziratot, hogy ne vádolhassák bosszúállással. A fordítóban ugyanis – a Ludovicus Teghezinus név alapján – Szegedi Lajost vélte felismerni. Magyarázatképpen felidézi az előzményeket:
 
Ez az az ember ugyanis, aki fehérvári tartózkodása idején a mi Újszövetségünk fordítását nem átallotta teljes egészében kárhoztatni. Amivel aztán nekem nem csekély kárt okozott. Mert azok a példányok, amelyeket én ebbe a városba küldtem, a boldog emlékezetű Bertalan házában, aki kétség kívül Krisztus mártírja volt, mind egy szálig elvesztek. Nem akarok olyan színben feltűnni, mint aki rosszért rosszal fizet, [sem mint akit az elfogultság vezérel], ezért csak az előszó címét veszem elő […]3
 
A következő adat Heltai Gáspár bibliakiadási vállalkozásából való, az újszövetségi könyveket tartalmazó, 1561-ben megjelent kötet előszavából. Mivel ebből a redakcióból ma már nem ismert hozzáférhető példány, a szöveget Bod Péter nyomán szokás idézni. Bod ugyanis A Szent Bibliának históriájáról értekezve Heltairól ezt írja:
 
Az egész Uj-Testámentomot pedig egy darabban adta-ki, mellyet ajánlott NÁDASDI ANNÁnak, ki vólt Majlát Istvánnak az Erdélyi Vajdának Felesége, Nádasdi Tamásnak Magyar-Ország Palatinusának Húga. Kihez való ajánló levelét Heltainak nem sajnálom egészszen ide írni: melly így vagyon: […]”4
 
Az idézett szövegben Heltai Gáspár Sylvesterről így nyilatkozik:
 
Silvester János a jámbor, jó és hasznos munkát tött, ki az előtt te Nagyságod Bátjának segítségével Szigedben az Uj Testámentomot ki-nyomtatta. De mi fogyatkozás lött légyen abba, azt az Isten-félő Keresztények meg-tudják itélni, egy más mellé tartván a két munkát, az övét és a miénket.5
 
Sylvester neve a Heltai-féle Újszövetség végén is előkerül. Amit arra a növénynevekről szóló fejezetben kitértem, Heltaiék helytelenítették a „publicanus” fordítását.
A 17. század elejéről származik egy adat, amelyik lehetséges magyarázatot ad arra, miféle „fogyatkozás” miatt marasztalhatták el Heltaiék Sylvester munkáját. Balázs János Trócsányi Zoltán nyomán idéz egy részletet Asztalos András nagyszombati polgár 1609-ben Szenci Molnár Albertnek írott leveléből. Asztalos egy korábbi magyar Újszövetségfordításról azt írja, hogy „igen mód nélkül való, minthogy igen rígi translatio is zalai magyar szókkal, hogy az alföldi magyarok előtt olvasnák, ugyan megnevetnék az igéknek nemeit…” Az említett fordítás alighanem Sylvester Újszövetsége. Balázs János így foglalja össze Trócsányi álláspontját és saját véleményét:
 
Trócsányi szerint Sylvester könyveit a furcsa, szokatlan nyelvjárás miatt nem vették, s szövegeit emiatt nem idézték később sem. Sylvester írói sikertelenségének – úgy hisszük – más okai is lehettek, de azért valószínű, hogy nyelve is sokakat elriasztott.
 
Balázs szerint még a nehézkes stílus, a gót típusú betűk, a kezdetleges tipográfiai megoldások is hozzájárultak, hogy a munka hamar feledésbe merült.6 Egy bő évszázad elteltével jelentek meg elismerő kommentárok. Ezekről szólok a következő fejezetekben.
 
1 Dömötör 2019, 82.
2 Keszler 1965, 367.
3 Csonka Ferenc fordítása: Klaniczay 1982, 737. A hivatkozott levél közlése: Szalay 1893, 96–98. Vö. Bartók I. 2011d.
4 Bod 1748, 138–139.
5 Uo., 140.
6 Balázs J. 1958a, 262.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave