Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


2.6. Egy feltételezhető Sylvester-fordítás

A Sylvester-kutatás újabb eredményeit áttekintve az eredeti művek időrendjében haladtam. Az alább ismertetett fordításra utoljára utalok, mivel keletkezésének ideje ismeretlen.
1969-ben Borsa Gedeon felfedezte egy magyar nyelvű nyomtatvány töredékét,1 ami Bécsben, 1572 körül jelenhetett meg. Szent John Fisher rochesteri püspök latin zsoltároskönyvének fordítását tartalmazza. Kalcsó Gyula összehasonlította a töredéket Sylvester János magyar szövegeivel, és a nyelvi – „hangtani, alaktani, mondattani, szókészletbeli” – egyezések alapján valószínűsíti, hogy a fordítás Sylvester munkája.2
Áttekintve a Sylvester-kutatás újabb eredményeit, láthattuk, hogy munkásságához milyen újabb értékes adalékokkal szolgálnak Ács Pál, Kiss Farkas Gábor ismertetett megállapításai és Kalcsó Gyula feltételezése. Saját megállapításaimat röviden az alábbiakban foglalhatom össze.
Vizsgáltam a Puerilium colloquiorum Formulae-ban előforduló „corycaeus” kifejezés eredetét és különféle magyarázatait, valamint elterjedését az európai és a magyar irodalomban. Ez nemcsak a kifejezés értelmezését pontosíthatja, hanem kritikatörténeti adalékkal is szolgál: a „besúgó diák” feladata ugyanis jellemző példa a népnyelv és a latin viszonyára, az anyanyelvi oktatás olykor ellentmondásosnak tűnő 16. századi helyzetére is.
Sylvester a Grammatica Hungarolatinában a névszók tárgyalásánál sorra veszi a nyelvtani nemekhez kapcsolódó szabályokat. Többek között leszögezi: a nők, a női foglalkozások, a városok és a fák neve nőnemű. Ehhez kapcsolódva szóvá teszi a fák, füvek, ásványok és drágakövek magyar elnevezések hiányát és ezek szükségszerűségét. Ezzel mintegy kijelöli az anyanyelv művelésének egyik további feladatát. Saját példái a növénytani szaknyelv történetét gazdagítják.
A Grammatica Hungarolatina utóélete kritikatörténeti szempontból is érdekes, különös tekintettel az anyanyelv oktatására. Egy 19. század végi állítás szerint a 18. században a debreceni piaristák a magyar nyelvet Sylvester magyar–latin nyelvtanából tanították. Levéltári kutatások alapján sem sikerült olyan forrásra találnom, amelyik ezt az adatott megerősíthette volna. Mindazonáltal igen figyelemreméltó a munka debreceni használatára vonatkozó említés, hiszen a munka ma ismert egyetlen példánya Debrecenben bukkant fel a 18. század végén.
Kifejezetten irodalomtörténeti érdekű megállapításra irányította a figyelmemet Borzsák Istvánnak egy Budai Ézsaiásra vonatkozó megjegyzése. Budai Debrecenben őrzött kéziratos jegyzetének áttanulmányozása során vált világossá, hogy a Grammatica Hungarolatinában olvasható, az egyes hónapokhoz kapcsolódó ismeretlen szerzőjűnek tartott latin verseket először Budai tulajdonította Sylvesternek.
2007-ben előkerült a Kazinczy Ferenc által indított, Magyar régiségek és ritkaságok címmel tervezett sorozatnak a Grammatica Hungarolatinát is tartalmazó, 1807-es évszámmal ellátott kötete. Ez azonban nem egy eddig ismeretlen első kiadás; csupán néhány példány készülhetett belőle, feltehetően korrektúra vagy próbanyomtatás céljából. Ha önálló kiadásnak nem is tekinthető, fontos epizódja a Grammatica Hungarolatina utóéletének: arra is van példa, hogy Kazinczy Sylvester megoldásaira hivatkozva érvelt saját grammatikai elképzelései mellett.
Az Újszövetség-fordítás is számos adattal járul hozzá a különböző tudományterületek szaknyelvének történetéhez. A magyar növénytani és orvosi szakkifejezések összevetése a latin vagy görög eredetivel megvilágítja Sylvester fordítói megfontolásait. Némely esetben igazolható, hogy Sylvester precíz körülírása a korban ismert orvosi szakirodalomra támaszkodhatott.
A munka második, 1574. évi bécsi kiadását illetően a könyv- és nyomdászattörténeti szempontok mellett különösen érdekesek a Sylvester felekezeti hovatartozására vonatkozó állítások. A bécsi edíció nyomdászának, Kaspar Stainhofernek az előszava hithű katolikusként mutatja be Sylvestert.
Sylvester Újszövetség-fordításának utóélete a későbbi századokban is szolgál hasznos tanulságokkal. Heltai Gáspártól kezdve a 18. századi historia litteraria művelőiig többen említik vagy idézik a munkát. Irodalomtörténeti szempontból különösen fontos a híres bevezető disztichonok felfedezése. A vers a 18–19. század fordulóján, bő három évtized során hatszor látott nyomdafestéket, elismerő kommentárok kíséretében. Szarka János 1780-ban közölte „a nem tulajdon jegyzésben vétetett igékről” írottak azóta is legtöbbször idézett sorait, kritikatörténeti érdekű megjegyzésekkel kísérve. A 20. század bőséges Sylvester-irodalmában a jól ismert eredmények mellett akadnak elfelejtett megállapítások is. Trencsényi-Waldapfel Imre egy 1958-ban megjelent, a kutatás számára mind ez idáig nem hasznosított tanulmányában felveti „a nem tulajdon jegyzésben vétetett igékről” szóló híres fejtegetések lehetséges forrásait. Két helyet idéz, ahol Cicero az itáliai parasztok átvitt értelmű beszédére hoz példákat. A két hely szövegkörnyezetét és irodalomelméleti összefüggéseit megvizsgálva kitűnik, hogy a metaforikus kifejezésmód méltatására milyen meggondolások szolgálhattak mintául a hálás utókornak.
Összefoglalóan megállapíthatjuk: az újabb eredmények rendszerezése sok szempontból kiegészíti eddigi ismereteinket. A könyv- és nyomdászat-, oktatás-, nyelvtudomány- és mentalitástörténeti adalékok hasznosítása mellett pontosabban meghatározhatjuk Sylvester János helyét és szerepét saját és utókora irodalom- és kritikatörténeti összefüggéseiben.
 
1 RMNY 308A.
2 Kalcsó 2010.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave