Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


3.2.1. A görög stúdiumok megjelenése a humanizmus korában

A 16. századig minden görög nyelvtant görögül írtak. Az alexandriai hagyomány, amit a római grammatikusok, mint Remmius Palaemon és Priscianus is befolyásoltak, leginkább a bizánci birodalomban virágzott. A korszak legkiemelkedőbb munkája Manuel Moschopulos (1265 k.–1316) kérdés-felelet formájában írt elemi nyelvtana.
A bizánci grammatikusokra jellemző, hogy az igeragozásban Dionysios Thraxt (Kr. e. 2. sz.), a névszóragozásban Alexandriai Theodosiust (Kr. u. 4. sz.) követték. Két 14. századi grammatikus, Nilus Diassorinus és Manuel Calecas nagymértékben egyszerűsítette a hagyományt. Az első igazán forradalmi átalakítás Manuel Chrysoloras (1355 k.–1415) nevéhez fűződik, akit 1396-ban Coluccio Salutati Konstantinápolyból Firenzébe hívott görögöt tanítani. Chrysoloras 1397 februárjában érkezett Firenzébe, 1400 márciusa után többek között Bolognában, Velencében és Rómában is megfordult. Erotematája azt a célt szolgálta, hogy a latin nyugaton meg tudják tanulni a görög nyelvet. Diassorinus reformját folytatva a nyelvtant tovább egyszerűsítette. Valamennyi későbbi nyugaton szerkesztett görög grammatika Chrysoloras rendszerét követte, esetenként kisebb változtatásokkal.
Chrysoloras Firenzébe érkezése előtt az itáliai humanisták nem nagyon ismerték a görög nyelvet. Petrarca 1342-ben egy calabriai szerzetestől elsajátította a nyelv alapelemeit. Később egy görög barátjától kapott egy másolatot Homérosz-művekből, de nem nagyon boldogult vele. Az első nyugati humanista, aki alaposan elsajátította a görög nyelvet, Guarino Veronese volt, aki 1403 és 1406 között Konstantinápolyban Chrysolorasnál tanult. 1418 előtt elkészítette az Erotemata rövidített változatát, és a tanítványai számára lefordította latinra. 1475 körül jelent meg nyomtatásban, görög–latin szöveggel. Chrysoloras eredeti munkája 1484-ben vált hozzáférhetővé nyomtatásban.
Guarino görög tanulmányainak Janus Pannonius személyén keresztül közvetett magyar vonatkozása is van. A Guarino-panegyricusban Janus többször is említi mesterének mesterét. Amikor Apollo biztatja Guarinót, hogy keresse fel a görög földet, Chrysolorasra is hivatkozik:
 
Élt itt egy ember, akit úgy hívtak: Chrysoloras.
Mercuriusnak szülte a bájos Calliopé őt,
S Pallasz volt nevelője; de nemcsak az égi szülőpár
Nagy tudományától lett híres –, mélyen a dolgok
Leglényegébe hatolt értelme csodás erejével.1
 
Később Janus ismét megnevezi a görög mestert, a virágport szedő méhecskékhez hasonlítva Guarino szorgos tanulását:
 
Búzgón így szeded, így Chrysoloras ajkin az ígét,
Mely dús lelkéből fakad és lelkedbe bevésed.2
 
Ebben az időben további görög nyelvtanokat az Itáliában tartózkodó görögök írtak. Constantin Lascaris Epitoméja először Milánóban jelent meg 1476-ban. Giovanni Crastone da Piacenza latinra fordította, és kétnyelvű változatban kiadta. Theodoros Gaza Erotematáját Aldus Manutius adta ki 1495-ben. A munka egy részét Erasmus latinra fordította. Ugyancsak Aldusnál jelent meg 1497-ben Urbano Bolzano munkája, az Institutiones Graecae Grammaticae. A század végén már nyomtatásban is hozzá lehetett jutni Manuel Moschopulos munkájához is.
A továbbiakban egyre nőtt a görög nyelvtanok száma, főként latinul. A 16. század két legnépszerűbb görög nyelvtana Nicolas Cleynaerts (Clenardus), Institutiones linguae Graecae (Louvain, 1530) és Francisco Vergara De omnibus Graecae linguae grammaticae partibus, (Alcala, 1537). című munkái. Ezek már az itáliai latin grammatikák felfogásában keletkeztek: az írott szöveget az oktatás során szóbeli magyarázatokkal kellett kiegészíteni.3
 
A 16. század elején az egyetemi oktatás is megérett a humanista szellemű modernizálásra. Wittenbergben Luther volt az egyik élharcosa, aki a tananyag teljes reformját követelte, s egyben a három nyelv (latin, görög, héber) magas szintű oktatását. Ebben például szolgált a löweni Collegium trium linguarum, amelyet Erasmus hozott létre 1516-ban. Német nyelvterületen a görög nyelv oktatásának propagálásában jelentős szerepet játszott Rodolphus Agricola, Johannes Reuchlin és Erasmus Rotterdamus, akik valamennyien külföldön, Itáliában, Párizsban, ill. Angliában szerezték meg nyelvismeretüket, később pedig egyetemeken adták tovább tudásukat, Reuchlin Baselban, Ingolstadtban és Tübingenben oktatta, Erasmus pedig néhány évig Cambridgeben, s angliai tartózkodásakor fordította latinra Theodoros Gaza görög nyelvtanát, amely az egyik leggyakrabban használt tankönyvnek számított.
Wittenbergben a facultas artiumon Luther javaslatai alapján jelentős reformokat léptettek életbe 1518 tavaszán, ugyanezen év májusában pedig megjelent Melanchthon híres görög nyelvtana, amely a század egyik leggyakrabban kiadott könyve lett.4
 
A század hitvitákkal terhes légkörében minden felekezet megkövetelte az elmélyült tanulást, hiszen a képzett vitapartnerekkel csak alapos felkészültség birtokában lehetett eredményesen szembeszállni. A biblikus ismeretek elsajátításának legfontosabb eszközei a szent nyelvek. A követelményt a magyar oktatásügyben is megfogalmazták. A héber nyelv oktatásával kapcsolatban már esett szó az 1567. évi debreceni zsinat határozatairól. Az Articuli Maiores 65. cikkelye az iskolákkal foglalkozik:
 
Az iskolában, Isten igéjének veteményes kertjében, elsőnek a nyelvek ismerete, latin s a görög nyelvtan, ahol lehet, a zsidó nyelv, a filozófia, szónoklattan, ezután a hittudomány taníttassanak. A szentírás latin és görög nyelven adassék elő az ifjúságnak.5
 
1

Csorba Győző fordítása. Az eredeti:

„Vir fuit hic patrio Chrysoloras nomine dictus,

candida Mercurio quem Calliopaea crearat,

nutrierat Pallas, nec solis ille parentum

claris erat studiis, sed rerum protinus omnem

naturam magna complexus mente tenebat.”

Janus Pannonius, Sylva Panegyrica ad Guarinum, 134–139.

2

Hegedüs István fordítása. Az eredeti:

„Sic Chrysoloraei cupide tu pectoris omneis

Carpis divitias: et corde recondis in imo.”

Uo., 186–187.

3 Az áttekintés forrása: Percival 1975. Újabb áttekintés: Botley 2010.
4 Salgó W. 2000, 267.
5 Gálfy 1998, 56.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave