Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

3.3.3.2.2. Nürnbergtől Bostonig

Culmann első ismert grammatikai munkája egy rövidke összefoglaló, ige- és névszóragozási táblázatokat tartalmaz.1 Egyetlen nyolcadrét ív, azaz 16 lap. A declinatiót a „hic, haec hoc” és a „der, die, das” ragozásának párhuzamos latin–német paradigmasorai képviselik, egyes és többes számban. A táblázat után Culmann megjegyzi, hogy a névelő értelmezésében nem a nyelvtani szabályokat kell követni, hanem az anyanyelv használatának

gyakorlatát.2 Ugyancsak megszívlelendő az igékről szóló rész bevezetése: eszerint a népnyelvben az igét onnan lehet megismerni, hogy előtte személyes névmás áll, mint például „ich, du, der”.3

A coniugatio részletesebb: az igemódok és igeidők számos kombinációjára sorakoznak a kétnyelvű példák, de csak egyes szám első személyben. Fél-fél lapot kapnak az aktív és a passzív participiumok, körülbelül ennyi jut az infinitivusokra is. A kis füzet utolsó fél lapján tíz sorban a személytelen igék legfőbb tudnivalóira derül fény. Culmann monográfusa, Matthias Wilhelm Senger arra következtet, hogy az ilyen és ehhez hasonló kis táblázatokat kiegészítésként, egy részletezőbb nyelvtannal együtt használhatták.4 Culmann következő műve, amelyet röviden Institutio címen tartanak számon, a mondattanhoz kapcsolódik.5 A humanista grammatikák egyik hiányossága volt, hogy – Thomas Linacre De emendata Structurájának kivételével – nem fordítottak elegendő figyelmet a mondattanra. Ez a rész általában az egyes szófajok szintaxisának a tárgyalására korlátozódott. A teljes mondatok megszerkesztésének az elsajátításában leginkább a klasszikus auktorok utánzása segíthetett. Melanchthon a grammatikáknak ezt a hiányosságát igyekezett pótolni, amikor mondattanához De Periodis címmel egy függeléket csatolt. Hasonló szándék vezethette Culmannt az Institutio elkészítésében. Úgy tűnik, a munka Melanchthon De Periodisának átdolgozása. A tárgyalt lehetőségek illusztrálására számos idézetet hoz, nemcsak a klasszikus auktoroktól és régi keresztény szerzőktől, hanem a kortársaktól is.

Időrendben ez után következik a Methodus Donati (1534). Mint említettem, ez volt Culmann legnépszerűbb grammatikai munkája. Mivel a magyar kiegészítésekkel ellátott változatokhoz is ez szolgált alapul, a nyelvtankönyvek vázlatos áttekintése után részletesebben szólok róla.

Az elemi latinoktatásban a nyelvtan hagyományos négy fő része közül az etimológiára és a szintaxisra esett a fő hangsúly, a másik kettővel, az ortográfiával és a prozódiával kevesebbet foglalkoztak. Ezt a hiányosságot kívánta pótolni Culmann, amikor részletesebben kidolgozta az utóbbi két területet. Ide kapcsolódó munkája először Sigismundus Lupulus grammatikájának negyedik átdolgozott kiadásában jelent meg.6 Culmann egy később említendő művének, az Exercitiumnak az ajánlásából derül ki, hogy összefoglalóját hozzájárulása nélkül csatolták az elemi nyelvtanhoz. A bevezető mindenesetre megállapítja: miután a tanulók Lupulusnak köszönhetően az alaktant és a mondattant jól megtanulták, most már mentőöv nélkül vethetik bele magukat a helyesírás és a verstan mély vizébe.7

Míg az alapfokú grammatikák általában egy-két lapot szenteltek az ortográfiának és a prozódiának, Culmann összefoglalója 28 lapot tesz ki. A feldolgozás során némileg átrendezte a hagyományos anyagot, és az iskolai használat követelményeihez szabta, párbeszéddé alakítva. Számos példát iktatott be a klasszikus auktoroktól. A művecske később többször megjelent önállóan is.8

Culmann grammatikai munkái közül a legmesszebbre a röviden csak a Sententiae pueriles címen számontartott összeállítás hatása terjedt.9 Ez az Institutióval megkezdett munka folytatása: a különbözőképpen megszerkesztett kifejezések és mondatok példáival a szabályos szintaxis elsajátítására és gyakorlására szolgált. Az imitatio humanista elvét alkalmazva a diákok megtanulhatták a jellemző fordulatokat, és azok utánzásával maguk is alkothattak hasonlókat.

Efféle példagyűjtemények a középkorban is segítették a latintanulást, de a humanista iskolareform legtöbbjüket kiszorította az oktatásból, helyettük inkább újakat szerkesztettek. Nürnbergben egyedül a Dionysius Cato neve alatt kiadott Disticha moraliát használták még a 16. században is. A legtöbb hasonló munka egyszerűen ábécérendben közli a szentenciákat. Culmann kettő, három, négy és végül négynél több szóból álló csoportokba sorolja az anyagot, ezeken belül a betűrend szabja meg a sorrendet.

A példaanyag összeállításánál természetesen arra is ügyeltek, hogy a gyűjtemény a grammatikai és stiláris ismeretek gyarapítása mellett tartalmában az erkölcsi tanítást is hathatósan szolgálja. Culmann munkája a katolikus országokban ellenérzéseket váltott ki. Ezt aligha az épületes morális oktatásnak köszönhette, sokkal inkább a teológiailag vitatható kitételeknek. A teljes cím is utal rá, hogy a munka második felében olvashatók a régi teológusok nézetei az igaz vallás kérdéseiről.

1550-ben a lőveni egyetemen közzétették a veszélyes és eretnek nézeteket tartalmazó, ezért tiltott könyvek jegyzékét, és ezen szerepelt a Sententiae pueriles is. A tiltást később Culmann valamennyi művére kiterjesztették. Talán ennek ellenhatása is szerepet játszott népszerűségnek erősödésében a protestáns területeken. A Sententiae Angliában gyorsan elterjedt. Feltehetően a protestáns tanárok hozták magukkal, amikor I. Erzsébet uralkodása alatt hazatértek száműzetésükből a kontinensről. Igen nagy mértékben befolyásolta az angliai grammatikaoktatást. Kimutatták irodalmi hatását is, például Shakespeare és Spenser munkásságára. Népszerűségét tovább növelte John Brinsley (1612),10 majd különösen Charles Hoole (1658)11 angol fordítása és kétnyelvű redakcióik. Hoole fordítását Amerikában is kiadták, mégpedig Bostonban, először 1702-ben, másodszor 1723-ban. Londonban kilencedik (!) alkalommal 1744-ben nyomták újra, több mint kétszáz évvel az első nürnbergi kiadás után. Időszerűségére jellemző, hogy utoljára kemény táblás kötésben 2018-ban jelent meg.12

Nem a szoros értelemben vett grammatikai munkák között tartják számon, de a tartalmi hasonlóság miatt megemlítem: a Sententiae pueriles megjelenése után két évvel Culmann összeállította a Sententiae philosophicae-t.13 Ez a gyűjtemény némiképp hasonlít a középkori florilegiumokhoz, ez a közös erkölcsnevelő célkitűzésből ered. Lényegesebbek azonban a különbségek. Az idézetek már nem tartalmazzák a középkori kiadások szövegromlásait. Culmann csak verses szövegekből válogat, Ovidiustól Eobanus Hessusig. Ellentétben a Sententiae pueriles rengeteg megjelenésével, a Sententiae philosophicae-nek mindössze egyetlen kiadása ismert.

Culmann utolsó, egyben legrészletesebben kidolgozott nyelvtani összefoglalója az Exercitium novum.14 A grammatikának mind a négy részét aprólékosan kifejti, közel hatszáz lapon keresztül. Senger szerint ebben a művében teljes mértékben eltekint a német nyelv alkalmazásától. Néhány kivétel azért akad, például amikor a különféle szófajok felismerhetőségét magyarázza, a német névelő vagy a személyes névmás segítségével.15

Alapvetően azonban ezen a szinten már valóban nem tartja szükségesnek az anyanyelvű párhuzamokat. Ajánlásában ennek több okát is elősorolja. Először is a más nemzetiségűekre gondolt, akik nem tudnak németül, de latinul meg akarnak tanulni. Említi a német nyelvterület sokféle, eltérő nyelvjárását is. Végül arra is utal, hogy a tanárok szükség esetén nagy hasznát vehetik a különféle szótáraknak, amelyek segítségével könnyen megvilágíthatják és elmagyarázhatják a tanulóknak a latin szavak elsődleges jelentését, sőt még átvitt értelmüket is, nemkülönben azt is, milyen sokféleképpen lehet mondatokat, beszédfordulatokat szerkeszteni belőlük.16

Culmann ebben az ajánlásban idézi fel a helyesírási és verstani ismereteket összefoglaló munkája első megjelenésének körülményeit. A grammatika mind a négy területét részletesen tárgyaló Exercitium kidolgozása során korábbi írásait vette újra elő. Annak idején ugyanis egy olyan ortográfiai és prozódiai áttekintés jutott Heinrich Schübel augsburgi nyomdász birtokába, amit Culmann nem a nyilvánosságnak szánt, hanem saját magának készített, hogy diákjait abból tanítsa. Schübel azonban vakmerően a szerző hozzájárulása nélkül csatolta Sigismundus Lupulus nyelvtanához. Most újra előveszi és alaposan átdolgozza, hogy immár bátran vállalhassa.17

A párbeszédes forma segítségével Culmann megpróbálja az anyagot a szabályok unalmas felmondása helyett élénkebbé tenni, életszerűbb beszédfordulatokkal színesíteni.18 Az Exercitium további érdekessége, hogy a végén Culmann forrásai gyanánt 60 grammatikust és művet sorol fel.

1	Culmann 1528. Senger erről a kiadásról nem tudott; egy évszám nélküli nürnbergi kiadványról ír, amelyet Stuttgartban látott. Ennek a címlapjára utólag jegyezték fel: „um 1540”. A stuttgarti példányban a megjelenés körülményeiről ennyi áll: Impressum Norimbergae apud Georgium Wachterum. VD16 ZV 4164.
2	„In Articulorum interpretatione sequi oportet usum patriae linguae, non artem aut analogiam.” Culmann 1528, A2v.
3	„Verbum cognosces ex vulgari, ich du der.” Uo.
4	Senger 1982, 43–45.
5	Culmann 1529 Ezen nürnbergi kiadás mellett továbbiak: Strassburg, 1529, VD16 C 6265; Zwickau, 1529, VD16 C 6266. Senger a nürnbergi edícióról nem tud, viszont említ ugyanebből az évből egy kölni megjelenést, ami a bibliográfiákban nem szerepel. Vö. Senger 1982, 50–53. A strassburgi kiadásból az OSZK-ban is van egy példány.
6	Culmann 1539. Vö. Senger 1982, 45–46.
7	„Sigismundus Lupulus satis docte et grammaticae duas primas tradit partes Ethymologiam et Syntaxin dictionum et orationum, ex quibus pueri alio usque progressi, iam sine cortice (quod aiunt) natare videntur.” Culmann 1539.
8	Például: De Orthographiae & Prosodiae, praecipuis partibus Grammatices puerilis disputatio per Leonhardum Culmannum collectae (Augsburg: Valentin Otmar, 1549), VD16 C 6269.
9	Culmann 1540. Vö. Senger 1982, 53–63.
10	Sententiae pueriles, translated grammatically: Leading the learner, as by the hand, to construe right, parse, and make the same Latine; also to get both matter and phrase, most speedily and surely, without inconvenience (London: H[umfrey]. L[ownes] for Thomas Man, 1612).
11	Sentences for children English and Latine. Collected out of sundry authors long since by Leonard Culman, and now translated into English by Charles Hoole: for the first enterers into Latin. Sententiae pueriles Anglo–Latinae. Quas e diversis authoribus olim collegerat Leonhardus Culmann, et in vernaculam sermonem nuperrime transtulit Carolus Hoole: Pro imprimis Latinae linguae tyronibus (London: Printed for the Company of Stationers, 1658).
12	H. n.: Gale Ecco, Print Editions, 2018.
13	Culmann 1542.
14	Culmann 1541. Vö. Senger 1982, 46–50.
15	„Quomodo cognoscitur nomen? Si eius teutonico proponi possit Ein, ut homo, ein mensch. Vel si corpus vel rem significat.” cuLmann 1541, F5r. További példák: „Unde cognoscis substantivum? Quando eius teutonico addi non possit Man, weib, ding, ut pater, mater.” […] „Unde cognoscis adiectivum? Quando eius teutonico addi possit, Man, weib, ding, ut doctus.” Uo., F6r. „Unde cognoscitur verbum? Cognoscito penes vulgares dictiones, cui enim dictioni in germanica lingua commode praeponitur, ich, du, der, est verbi partis.” Uo., X6v.
16	„Nolui autem addere, Germanicas vocabulorum expositiones, quod plerique faciunt, primo propter peregrinas nationes, quibus nostra lingua plane ignota est. Deinde quia Germania nostra suas etiam Dialectos, hoc est, linguarum proprietates et diversas vocum nomenclaturas habet. Postremo quod iudico aliquid ludimagistrorum meditationi, et puerorum studio atque inquisitioni esse relinquendum, et committendum, qui alioqui et segnes et negligentes redduntur. Extant etiam Dictionaria Calepini, Cornucopiae et Petri Dasipodii, quae ad explicandas, et perquirendas vocabulorum significationes pueris et praeceptoribus plurimum serviunt, ibi et metaphoras vocum, variasque earundem constructiones, et loquendi formulas invenient, quae omnia ad promovenda puerorum studia mire conducunt. Sunt etiam iam foelici hoc tempore musarum ianuae, ut dicitur, ita apertae, ut huiusmodi labore plane inutili opus non sit.” Uo., A2v–A3r.
17	„Deinde etiam huius mei facti certas rationes habeo, quibus ad editionem hanc motus sum, quarum testis est Magister Heinricus Schubellus, communis noster amicus, qui forte fortuna in Bibliopolio Orthographiam, et Prosodiam, ante aliquot annos privatim meis discipulis in quaestiones redactas, vidit et ostendit, Grammaticae Sigismundi Lupuli, magna cum audacia Augustae, citra tamen meam voluntatem annexas esse atque editas. Itaque timui ne idem reliquis duabus grammatices partibus obiter a me collectis accideret, sumpsi pristinum laborem, quem plane sopitum putabam, in manus, non audacia, neque temeritate, sed potius necessitate, relegi omnia, consului grammaticos, mutavi quaedam, atque in hunc disputandi ordinem redegi, ne quis iure me audaciae et negligentiae accusare queat.” Uo., A2v. A VD16 szerint a nyomdász Heinrich Steiner, vö. Culmann 1539.
18	Például: „Disputatio de interiectione – Age dum mi Friderice, quando ordo sic postulat, dic mihi, quae sit ultima pars orationis? – Interiectio, licet propemodum sit dictio, sed tantum sonus inconditus, animi afffectum significans. – Interiectio quid est? – Est pars orationis indeclinabilis, mentis affectum voce incondita significans. […] – Ostende aliquot, quo melius intelligam. […] – Bene dixisti, laudo diligentiam tuam, adde nunc singulis exempla. […]” Culmann 1541, d8r–v.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero