Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


3.3.3.2.4. Nemzeti nyelvű kiegészítések a munka különféle kiadásaiban
A helyi vonatkozás a legkorábbi kiadásokban igen szerényen jelenik meg, a városnevekből képzett határozószók példái között. Az antik helynevek sorába Culmann német városokat is beillesztett: „Romae, Lipsiae, Norinbergae, Augustae, Carthagini, Venetiis”.1 Az első, címlappal rendelkező, bár csonka edícióban (Kolozsvár, 1554) feltűnik az adott kiadás helye, mégpedig a város német nevének latinosan ragozott formájában: „Romae, Lipsiae, Clausemburgae, Norimbergae, Augustae, Carthagine, Venetiis”.2 Hasonló példát láthatunk Molnár Gergelynek majd a logikai irodalomba tárgyalandó kézikönyvében, ahol a téves következtetések példái között Ungaria szerepel.
Culmann első kolozsvári kiadásában még sok német párhuzamot találunk. A névszót onnan lehet megismerni, hogy a népnyelvi megfelelőjében névelő áll előtte: „Unde cognoscis nomen? Ex eius vulgari lingua, Ein, ut homo, ein mensch.”3 Az 1565. évi kolozsvári redakcióban ez a megállapítás magyar példával egészül ki: „Unde cognoscis nomen? Ex eius vulgari lingua, Ein, az: ut homo, ein mensch, az ember.”4
A névszók fajtáinak meghatározását a korábbi kolozsvári edícióban a latin és német párhuzamok, magyarázatok segítik: „Quid est nomen proprium? Quod uni tantum convenit, Ein eigner oder tauffnam. […] Quid est nomen apellativum? Quod multis commune est.” Egyes esetekben kifejezetten a „teuton” megoldás világítja meg a jelenséget: Quid est nomen substantivum? Cuius teutonico addi non potest, man, weib, ding. […] Quid est nomen adiectivum? Cuius teutonico addi potest, man, weib, ding.”5
Igen tanulságos figyelemmel kísérni a népnyelvű kiegészítések fokozatos gyarapodását, ezért érdemes átlépni a vizsgált korszak határát, és kitekinteni a későbbiekre. A mintául szolgáló német kiadásból átvett, a latint magyarázó német nyelvtani szakkifejezés magyar megfelelője egy-egy esetben először az 1600. évi kolozsvári redakcióban fordul elő. A névszó fajtáiról ezt tudhatjuk meg: „Quid est nomen proprium? Quod uni tantum convenit, Ein eigner oder tauffnam.” A margón: „Kereßtneu”. „Quid est nomen apellativum? Quod multis commune est. Ein gemeiner weitleussiger nam.” A margón: „Közönséges neu.”6
A népnyelvű párhuzamok a Culmann-grammatikához nagyobb számban Magyarországon és Erdélyben a 17. században jelennek meg. Az 1638. évi bártfai kiadástól találhatók meg először a személytelen igék magyar megfelelői. Néhány példa:
 
Constat, constitit, Nyilván vagyon.
Iuvat, iuvit, Gyönyörköttet.
Restat, restitit, Hátra vagyon.
Consit, Eggyüt lészen-megh.
Accidit, Történt.
Coepit, incipit, Kezdetet.
Expedit, expedivit, Iol végben vißi.7
 
Az 1678. évi lőcsei kiadástól már számos nyelvtani jelenség megértését segítik elő a magyar példák és definíciók. A névszók egyes és többes számára példa: „Magister, Mester, cujus Numeri? Singularis. […] Magistri, Mesterek, cujus Numeri? Pluralis.”8
A toldalékolás, összetétel különféle módjai (Figura) így válnak szemléletessé: „Doctus, Tudos, cujus Figura? Simplicis […] Indoctus, Tudatlan, cujus Figura? Compositae […] Inexpugnabilis, Meg-gyözhetetlen, cujus Figura? Decompositae.”9
Korábban a névelő ragozását párhuzamos latin–német paradigmasorok szemléltették: „Articuli masculini generis Singulari. Hic der, huius dei, huic dem, hunc den, o, ab hoc von dem. Plurali. Hi die, horum diser, his denen, hos die, o, ab his von denen.” – hasonlóan folytatódik nő- és semlegesnemben.10 Később azonban articulusként a közelre mutató névmás latin és magyar ragozása jelenik meg: „Singularis. Hic, Ez, hujus, ezé, huic, ennek, huc, ezt, o, ab hoc, ettül. Plural. Hi, ezek, horum, ezekké, his, ezeknek, hos, ezeket, ab his, ezektül.”11
Akárcsak a névszónál, az igénél is felmerül olyan eset, amikor egy nyelvtani probléma a népnyelvű, ezúttal kifejezetten a magyar gondolkodásmód segítségével tisztázható. Miről ismerjük meg a latin mondatban az igét? Ha ki tudjuk egészíteni magyar személyes névmással, akkor biztosan igével van dolgunk: „Quo judicio habet, quae dictio sit verbi partis? Quae licet dictio Latina, eum commode in vulgari adjicitur: En, te, ö, mi, ök, est verbum.”12
A igemódok korábbi német meghatározását felváltja a szabatos magyar definíció:
 
  1. Indicativus modus, Ein weyse, die eyn ding anzeygt.
  2. Imperativus, Eyn weyse, darinnen oder damit man gebeut.
  3. Optativus, Eyn weyse, damit man wünscht oder begert.
  4. Coniunctivus, Eyn weyse, deren man eyn ander verbum oder rede muß zusiegen, wen der sentenz und meynung sol gantz seyn.
  5. Infinitivus, Eyn weyse, die kein gewiße person noch zal bestimpt.
  6. Impersonalis, Der kein person anzeygt.13
 
  1. Indicativus modus. Magyarázo mód, a’ mellyel valakinek dolgát igazán ki-magyarázuk.
  2. Imperativus. Parantsolo mód, a’ mellyel hadgyuk avagy parantsolluk a’ dolgot.
  3. Optativus. Kiváno mód mikor kivánságunkat jelentyük.
  4. Conjunctivus. Más szohoz kötöztetet mód a’ kitül függ a’ szó.
  5. Infinitivus. Mikor senkiröl nem szollunk.
  6. Impersonalis. Melly semmi személyt nem jegyez.14
 
Hasonló a helyzet az igeidőkkel:
 
„Tempus praesens, anzeygt eyn ding, das yetzt gegen wertiglich geschicht, wen man eyn ding yetzt thut. Praeteritum imperfectum, wen eyn ding nicht ganz vergangen ist. Praeteritum perfectum, wen eyn ding vergangen oder geschehen ist. Praeteritum plusquamperfectum, wen eyn ding vor langest vergangen oder geschehen ist. Futurum, wen eyn ding zukunfftig ist, oder geschehen wirt.”15
 
Tempus praesens, az melly jelen vagyon még.
Praeteritum imperfectum, melly nem mindenestöl fogva elmúlt dolgot jegyez.
Praeteritum perfectum, az melly el-múlt, de nem régen.
Praeteritum plusquamperfectum, melly régen el-mult.
Futurum, melly jövendöben lészen.16
 
Tótfalusi Kis Miklós kiadványaiban (1698, 1701) tovább szaporodnak a magyar párhuzamok. Ezekre már a címben is történik utalás: a Culmann által összeállított anyag „quarundam Vocum in Ungaricum Idioma versione aucta”. A személyes névmás „Figuráját” a következő példa szemlélteti: „Ego én, Cujus Figurae? Simplicis, quia simpliciter profertur. Egomet én magam, Cujus Figurae? Compositae, quia componitur ab ego & met, syllabica adjectione.”17
Olvashatók a szövegben az adverbiumi példaszók magyar megfeleltetései is. Különösen érdekesek a régi magyar nyelv kifejezései: „certe, igazán, bátor: En, ecce, ihon: Eja, hozzá: age, nosza: castor, hercle, hitemre: forte, fortuito, történet szerint.18
Feltűnő, hogy az igeragozás magyar paradigmasorai még a legkésőbbi Culmann-kiadásokban sem jelennek meg.
 
*
 
A felsorolt példák szemléltetik, milyen szándékok vezették az egyes kiadások sajtó alá rendezőit a magyar kiegészítések, párhuzamok folyamatos bővítésével. Egy népszerű alapfokú latin nyelvtan újabb és újabb változataival jelentős mértékben hozzájárultak a magyar elméleti szaknyelv, ezúttal a grammatikai kialakításához. A magyarul megfogalmazott szakkifejezések, definíciók a népnyelvű terminológia megteremtéséhez vezetnek; a párhuzamos példaanyag a latin nyelvtan könnyebb megértése mellett az anyanyelv jelenségeinek rendszerezését, az egyes szavak, kifejezések szabályos és választékos használatát is elősegíti. Mindezek jelentős, de sajnos még kiaknázatlan dokumentumai a 16–18. századi magyar nyelvművelő törekvéseknek.
 
1 Culmann, 1534b, D3r; Culmann 1534a, D4v.
2 Culmann 1554, D8v–E1r.
3 Uo., A2v.
4 Culmann 1565, Aiiv.
5 Culmann 1554, A3r.
6 Culmann 1600, Aiiir.
7 Culmann 1638, F7v–F8v.
8 Culmann 1678, A6r–A6v.
9 Uo., A6v.
10 Culmann 1554, B2v.
11 Culmann 1678, B3v.
12 Uo., C1v.
13 Uo., C6r.
14 Uo., C3r–C3v.
15 Culmann 1554, D2v.
16 Culmann 1678, C6v.
17 Culmann 1698, Culmann 1701, B3r.
18 Culmann 1534a, C7v.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave