Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


3.3.5.2. Linacre munkássága

Az áttekintett magyar szakirodalomban Varga András disszertációjának idézett jegyzete utal arra, hogy Linacre nem egy, hanem több latin grammatikát is szerkesztett. Mielőtt azonban az angol humanista nyelvtanírói munkásságát részleteznénk, érdemes röviden vázolni pályafutását. Ebből kitűnik, hogy személyének jelentősége miatt is megérdemli a figyelmet. A hazai recepció szempontjából ugyanis már önmagában az is nagyon fontos, hogy a humanisták első vonalába tartozó szerző munkája szolgált alapul a kolozsvári kiadáshoz.
Thomas Linacre (latinosan Thomas Linacer, Linacrus) kora szellemi elitjének kimagasló egyénisége. 1460 körül született, valószínűleg a Canterbury egyházmegyében. 1481-től Oxfordban tanult, 1484-ben a Mindenszentek Kollégiumának tagjává választották. 1487-ben Itáliába utazott, feltehetően VII. Henrik VIII. Ince pápához küldött követségének tagjaként. Rómában, majd 1488-tól Firenzében időzött. Itt latint és görögöt tanult, többek között Angelo Polizianóval. Tanulmányait Giovanni de Medici, a későbbi X. Leó pápa is támogatta. 1492-ben vagy 1493-ban Velencébe ment. 1496-ban Padovában orvosi oklevelet szerzett. 1497-től ismét Velencében tartózkodott: Aldus Manutius mellett részt vett Arisztotelész görög nyelvű editio princepsének kiadásában. 1499-ben hazatért; Londonban megismerkedett Erasmussal és Morus Tamással, bekapcsolódott görög nyelvű orvosi és egyéb szakmunkák latin fordításába. Az orvostudomány-történet különösen Galénosz-fordítását értékeli nagyra. 1509-től VIII. Henrik udvari orvosa. 1518-ban VIII. Henrik és Thomas Wolsey bíboros támogatásával Londonban megalapította az Orvosi Kollégiumot, a későbbi Királyi Orvosi Kollégium elődjét. 1523-ban kinevezték Mária hercegnő, a későbbi I. Mária királynő tutorának. 1523–24-ben Cambridge-ben és Oxfordban orvostudományt tanított. 1524. okt. 20-án halt meg Londonban.1
 
*
 
A kutatás Linacre négy latin grammatikájáról tud. Az első nem jelent meg, szövege kéziratban sem maradt fenn; a következő három viszont nyomtatványokból ismert, ezek közül a két utóbbi ért meg számos kiadást.
Az első említés Linacre nyelvészeti munkásságáról Erasmus egy levelében fordul elő, amelyet John Coletnek, a londoni Szent Pál iskola dékánjának írt 1511. szeptember 13-án. Kitűnik belőle, hogy Linacre szerkesztett egy nyelvtant az újonnan alapított iskola számára, de munkáját nem fogadták el. Ennek okát csak találgatni lehet. A feltételezésekhez a következő művében, a Progymnasmatában olvasható ajánlóversek szolgálnak alapul. Ezek szerzői: John Colet, Morus Tamás és a legtöbb kiadást megért angol szerkesztésű latin nyelvtan, „a Lilius” szerzője, William Lily. Felmerült, hogy Linacre munkája talán túlságosan is magas színvonalú volt az alsófokú oktatáshoz, ezért nem felelt meg a célnak.
Linacre első fennmaradt grammatikai műve, a Progymnasmata Grammatices vulgaria című, angolul írt elemi szintű latin nyelvtan talán a visszautasított munka átdolgozása. Első alkalommal 1514 vége és 1517 márciusa között jelenhetett meg, de e kiadás példányai elvesztek. Az egyetlen ismert nyomtatvány 1523 körülre datálható.
Linacre következő elemi fokú kézikönyve a Rudimenta Grammatices, amelyben Berg Pál nyomán a kutatás a kolozsvári kiadás forrását látja. Az angol nyelvű eredeti 1523 körül keletkezhetett. Valószínűleg ebben az évben jelent meg Londonban, de erre csak következtetni lehet. Első ismert példánya az 1525. évi londoni redakció. Mint már esett róla szó, Buchanan latin fordításának köszönheti óriási népszerűségét, különösen francia területen. A skót humanista Párizsban 1532-től az ott tanuló Gilbert Kennedynek, Cassilis harmadik earljének tutora volt, az ő számára fordította le Linacre Rudimentáját. Ezt a változatot először 1533-ban adták ki, ahogy ezt Varga András disszertációjában is olvashatjuk. Az első párizsi megjelenést ugyanott 16 további követte; volt olyan év, amikor több nyomda is piacra dobta. Lyonban nyolcszor, Bázelben kétszer látott napvilágot. Gyakran Ludovicus Vives latin nyelvtanával egy kötetben nyomtatták ki.
 

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave