Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között


3.3.5.4. Zeugma

A De emendata structura felépítésének vázlatos bemutatása után a zeugma példájával szemléltetem a grammatika, poétika és retorika szoros összefüggését. Ez jó példa arra, hogy az irodalmi gondolkodás történetét vizsgálva miért hasznos a grammatikai munkákat is figyelembe venni. Először röviden emlékeztetek a fogalom retorikai tartalmára, majd ismertetem a Linacre-grammatikában megjelenő szintaktikai értelmezését és a mondattanban alkalmazott lényegesebb alkategóriáit.
A zeugma mibenlétének megragadására a különféle retorikai rendszerezések közül kiválóan alkalmas a Kis magyar retorikában található magyarázat. A fogalom az elocutio tárgyalásán belül a szintaktikai, azaz a szó- és mondatszerkezetek alakzatai között szerepel. Ezek három fő csoportja: az adiectio, a detractio és a transmutatio változáskategóriái. A zeugma a detractio alá tartozik.
 
A detractio jelensége a normális körülmények között szükséges mondatelem elhagyása úgy, hogy a kihagyott szó (szószerkezet) a szövegösszefüggésből kikövetkeztethető legyen. Három alakzat sorolható ide: az ellipsis, a zeugma és az asyndeton. […] Kapcsolatot alkotó detractio a zeugma, amely egy többtagú szószerkezet valamely résztagjának elhagyása oly módon, hogy két paralel résztag közül a megmaradó átveszi az elhagyott résztag funkcióját is, egyúttal fölérendelt kapcsolatba kerül a többi taggal. A jelenség modellje: „a-x/b-y; ha a b kiesik, a(x/y)”
 
A továbbiakban ebben az előadásban a zeugma két fő csoportra oszlik:
 
Bonyolultság nélküli zeugmának nevezzük azt a jelenséget, amikor az a és b résztag teljesen azonos jelentésű, tehát az a és y résztag között nincs nagyobb feszültség, mint az a és x között. Szerkezete szerint háromféle lehet (a fenti modell alapján): a hypozeugma a(x/y), a mesozeugma (x/y)a és a protozeugma x)a(y. […] A bonyolult zeugma abban különbözik az előzőtől, hogy az egymással koordinált kapcsolatban lévő mondatrészek közül az egyik szemantikai vagy szintaktikai szempontból nem illeszkedik a fölérendelt, illetve a föléjük rendelt mondatrészhez.1
 
Mindezek felelevenítése után már sok ismerős vonást fedezhetünk fel a Linacre–Molnár-grammatikában a zeugma segítségével magyarázott eseteknél. Fentebb utaltam rá, hogy hogyan helyezkedik el a szóban forgó alakzat a szintaktikai jelenségeket rendszerző eszköztár egészében: az eltérés a szabályos mondatszerkezettől a mennyiség, a sorrend és a változtatások tekintetében mutatkozhat meg; mennyiségi vonatkozásban a hiányosságok bizonyos eseteinek leírására a zeugma alkalmas.
A részletező kifejtésből a következők derülnek ki. A zeugma segítségével írható le az olyan szerkesztés, amikor a hasonló tagmondatokban valamelyik elem, amelyik mindegyikhez tartozik, csak az egyikben jelenik meg; jóllehet a többiben is meg lehetne ismételni változatlan formában, de hiányzik. (Zeugma est adiunctio, quoties in similibus clausulis commune aliquid in una positum, in aliis non mutatum desiderantur.)
A zeugma fajtáinak elkülönítésénél három szempontra kell figyelemmel lennünk: először magára arra az alkotóelemre, amit elhagyunk (id, quod detrahitur); másodszor a helyre, ahonnan hiányzik (locus, unde detrahitur); harmadszor pedig azokra az elemekre, amelyek a tagmondatokat összekapcsolják (particulae, quae clausulas coniungunt).
Az első szempont (maga az alkotóelem) alapján három esetet különböztethetünk meg. Az első esetben maga az ismétlendő ige (verbum ipsum) hiányzik. Példa: „Non locus virum, sed vir locum honestat.” Ennek a mondatnak a „szabályosan” szerkesztett változata így hangozna: „Non locus virum honestat, sed vir locum honestat.” A példában a „honestat” ige az első tagmondatból hiányzik.
A második esetben az az elem hiányzik, amelyik az igét megelőzhetné (quod verbum praecedit). Példa: „Probus non solum praesentes amicos colit, sed etiam absentes amicos observat”. Itt a „Probus” szó hiányzik a második tagmondatból.
A harmadik esetben az az elem hiányzik, amelyik az igét követhetné (quid verbum sequitur). Példa: „Probus absentes amicos tuetur, ita improbus absentes destituit.” Itt a második tagmondatból az „amicos” szó hiányzik.
A hiányzó elem helyére való tekintettel háromféle zeugmát különböztethetünk meg. Protozeugmáról beszélünk akkor, ha a valamennyi tagmondatra vonatkozó, de csak az egyikben megjelenő elemet a többi tagmondat elejére kell odaértenünk: „Vicit pudorem libido, timorem audacia, rationem amentia.” Hypozeugma esetében a tagmondat végét kell képzeletben kiegészítenünk: „Non Venus et vinum sublimia pectora fregit.” A mesozeugma a tagmondat közepén megmutatkozó hiányt jelenti: „Troiagena interpres divum, cui numine phali. Qui tripoda Clarii, qui sidera sentit.”
A tagmondatokat összekapcsoló elemeket a névszó, a határozószó, a kötőszó és az igenevek esetében kell vizsgálni. Ez újabb és újabb alkategóriák bevezetésével meg is történik. A további részletezéstől azonban eltekintek.
 
*
 
A De emandata structura rövid áttekintése és a zeugma részletesebb példája is igazolja, hogy a grammatika, poétika és retorika sok esetben elválaszthatatlanul egymásra épül. Mindezek után jelentőségéhez mérten értékelhetjük, hogy Molnár Gergely kiadásának alapja nem a deskriptív Rudimenta, hanem – minden kétséget kizáróan – a filozofikus grammatika újabb korszakát bevezető, retorikai szempontokban is bővelkedő De emendata structura.
A De emendata structura népszerűségéhez a protestáns országokban bizonyára az is hozzájárult, hogy – mint már említettem – az 1532. évi wittenbergi kiadáshoz Melanchthon írt ajánlást, amelyben az oktatás magasabb szintjén ezt a munkát ajánlotta a latin nyelvtan tanításához. Az eredeti, rövidítés nélküli szöveg kiadásai nyolcadrét formában a tipográfiai megoldásoktól függően 5-600 lapnyi vaskos kötetekben láttak napvilágot. A 16. századból a De emendata structurának 48 kiadása ismert, és ebben nincsenek benne a rövidített változatok.2 A könyvjegyzékek magyarországi és erdélyi példányokról is tudósítanak. Az 1569. évi lipcsei redakció megvolt Kovásznai Péter erdélyi református püspök könyvgyűjteményében; a possessorbejegyzések tanúsága szerint a példányt a 16–17. században többen is használták.3 A nagyszombati jezsuita kollégium 1632-ben készült könyvtárjegyzékében három különböző lipcsei kiadás szerepel (1548, 1577, 1580); az 1690. évi katalógus egy 17. századi (1637), ugyancsak lipcsei redakciót említ.4
Az eligazodást a roppant műben egyes kiadásokban különféle mutatókkal igyekeztek elősegíteni. Az egyik bázeli redakció szerkesztői például meg voltak győződve róla, hogy 51 lapnyi indexük minden korábbinál bővebb és pontosabb.5 A terjedelmet lényegében nem érintő legfontosabb átdolgozás Joachim Camerarius munkája (Lipcse, 1545). 6
 
1 Szabó–Szörényi 1988, 144–145.
2 Barber, 1977, 290–336.
3

Linacrus, Thomas: De emendata structura Latini sermonis libri VI. – CAMERARIUS, Ioachimus: Libellus de arte grammatica. Lipsiae, 1569. – „Honestaru(m) artiu(m) et literaru(m) studioso iuveni Michaeli Carolino in Gymnasio Patachien(si) 1573. 5 Non. May.” „Ego Michael Kallai iure possideo in bono librum istum. Emptus den. 50 ibidem.”

„Andreas P. Kallainus.” (két utóbbi kihúzva) „Sum Stephani Varadi.” „Sigismundus Balashazi emptus den. 50. Anno D(omi)ni 1636.” „Joannes Nymethi possidet, canis qui contra dicit.” „Est Pet(ri) Kovasznai.” „Coll(egii) R(eformati) Claud(iaci).” Super ex libris: M: C. 1572. (C 164, Akadémiai Kvt. R 80916). Sipos 1991, 28–30.

4 Farkas–Keveházi–Monok–Varga 1997, 107, 273.
5 Linacre 1543. Az index: E5r–H7r.
6 Linacre 1545.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave