Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

3.3.6.3. A brassói kiadások

A magyar kritikatörténet számára a legfontosabbak a brassói megjelenések. Egyetlen teljes példány ismert, az 1567. évi kiadásból.1 Címlapján mindössze ennyi áll:

Compendii Grammatices libri duo.

H. C.

M.D. LXVII.

Felépítése és tartalma alapvetően megegyezik a korábbi változatokéval. Az első könyv, az alaktan a nyolc beszédrész, azaz a szófajok tudnivalóit ismerteti. A második könyv első része a mondattan. A névszók, majd az igék szintaxisa után következik egy-egy fejezet a különböző jelentéstartalmakhoz tartozó esetekről és a személytelen igék constructiójáról. Innentől 21 lap terjedelemben kerül sor a poétikai ismeretek kifejtésére.2

A figurákról szóló fejezet a metaplasmusnak 14, a schemának 24, a tropusnak 29 fajtáját tárgyalja, a definíciókat példával szemléltetve. A költészethez kapcsolódó általános fogalmak és műfaji csoportok is előkerülnek, ezekre később még visszatérek. A verstani tudnivalók sorában sok egyéb mellett 22 versláb is bemutatásra kerül. (Lásd a Függelék 4. táblázatát!)

Legszembetűnőbb különbség a krakkói edíciókhoz képest, hogy elmaradnak a lengyel kiegészítések. Ez természetes, hiszen erre Brassóban semmi szükség nem volt. Az már kevésbé magától értetődő, hogy a szászok reformátora miért nem közölte azokat a német párhuzamokat, amelyek – amint a későbbiekben lesz róla szó – legfőbb mintájánál, Aventinusnál igen bőségesen találhatók. Honter Aventinus német magyarázatait latinra fordítva közölte. Ezt Ising is szóvá teszi, de az okát ő sem tudja.3 Mást nem tehetünk, mint hogy megállapítsuk: Honter színtiszta latin grammatikával kívánta a brassói diákokat eligazítani a nyelv rejtelmeiben. Ha még a németet sem vette át forrásaiból, a magyart igazán nem kérhetjük számon rajta.

A poétikai rész szövegében az előzményekhez képest kisebb változtatások figyelhetők meg. A schema fajtáinak tárgyalásánál a korábbi Dialyton vel Asyndeton csak Asyndeton néven szerepel.4 Új elem a Litothes, meghatározással és példával: „cum minus dicentes plus affirmamus, ut Nec munera sperno.” [Verg. Aen. VII. 161.]5 A verslábak akcidenciái közül kimarad a metrum.6 A verslábak kiegészülnek a következőkkel: Ionicus minor, Ionicus maior, Epitritus, Paeon.7 További apró eltérésekről a későbbiekben még lesz említés.

Schwartz Erzsébet disszertációjában az 1549. évi krakkói kiadás alapján ismerteti a munka felépítését, főbb tartalmi sajátságait. Észrevételei a brassói változatra is igazak. Érvényesíti a magyar kutató szempontjait: kiemeli azokat a területeket, ahol magyarországi viszonylatban Hontert elsőbbség illeti meg. Az anyag áttekinthető elrendezésével kapcsolatban írja: „Első pillanatban megállapíthatjuk, hogy ilyen táblázatos felállítást Honternél találunk legelőször.”8 Molnár Gergellyel összevetve leszögezi, miben előzte meg a kolozsvári mestert: „Honter az első magyarországi grammatikus, ki syntaxis-szal is foglalkozik”.9 A poétikai részről rövidebben szól. Hangsúlyozza jelentőségét: „Honter az első magyarországi grammatikus, aki nyelvtanához verstant is csatolt.” 10 A forrásokat illetően megállapítja: „Honter nyelvtana beosztásában Melanchthont követi.”11 A számításba vehető minták között említi még Donatust és Priscianust is. A régi magyarországi nyomtatványok bibliográfiájában a grammatika forrásairól Schwartzra hivatkozva ez olvasható: „Elsősorban Melanchthon hatása mutatható ki, akinek beosztását Johannes Honter szorosan követte.”12

Leginkább a nyelvtudomány történetére tartozik annak vizsgálata, hogy a szorosabb értelemben vett grammatika hogyan függ össze Melanchthon vonatkozó kézikönyveivel. A poétika forrásait illetően azonban Melanchthon vehető a legkevésbé figyelembe. A praeceptor kapcsolódó munkái ugyanis alig néhány évvel Honter grammatikájának megjelenése előtt láttak napvilágot, és ezek igen kevéske poétikai ismeretet tartalmaztak. A későbbiekben aztán sokféleképpen kiegészítették az anyagot, de ezek a változatok az 1540-es, 50-es évektől terjedtek el és váltak a 16–17. század legtöbbször kiadott latin nyelvtanává.

Poétikai – vagy legalábbis verstani – tudnivalókról a nyelvtani összefoglalókon belül főképpen a prozódiában eshet szó. Grammatikájának első kiadásában azonban Melanchthon a diszciplína négy részét (ortográfia, prozódia, etimológia, szintaxis) előrebocsátva mindössze annyit említ, hogy a prozódia a hangsúlyokról tanít, és latinul accentusnak hívják.13 A kompendiumban a továbbiakban nem tér vissza erre a témára; ez tette szükségessé, hogy a következő évben a szintaxishoz kapcsolódva részletesebben kidolgozza a prozódiai anyagot.14

Honter a Melanchthonénál részletezőbb meghatározásokat követi. A verslábat illetően nála is megvan az egyszerűbb megfogalmazás, de közöl egy kimerítőbb definíciót is:

Melanchthon	Honter
Pes est aliquot syllabarum constitutio, ut amor.15	Pes est syllabarum constitutio.16
	Pes est sublatio et positio duarum plurimumve syllabarum spatio comprehensa.17

A scansio esetében csak a különbség figyelhető meg:

Melanchthon	Honter
Scansio est metiri versum, et enumerare pedes.18	Scansio est legitima metri in singulos pedes distinctio ac dimensio.19

Erika Ising Melanchthon és Donatus mellett több forrást nevez meg. Megállapítja, hogy az alaktan Donatus Ars Minorának szabad feldolgozása, bővítésekkel. Ezek közül sok Melanchthon grammatikájából származik, hol pontosan Melanchthont követve, hol némileg átalakítva. Honter a példák jelentős részét Jakob Heinrichmanntól (1497–1561) vette át. A kortárs humanista latin nyelvtanát első megjelenése (Institutiones Grammaticae, Hagenau, 1506) után szinte évenként újra meg újra kiadták. Német nyelvterületen egészen addig a latintanítás legfőbb kézikönyve volt, amíg Melanchthon ki nem szorította.

Ising meglátása szerint Honter Melanchthonnál és Heinrichmann-nál is nagyobb mértékben követte Aventinust. Nyelvtanának első változatát (Grammatica omnium brevissima et utilissima, mirabili ordine composita, München, 1512) terjedelmesebb kidolgozása követte (Rudimenta Grammaticae de octo partibus orationis constructione, Augsburg, 1517). Legfeltűnőbb az áttekinthető, táblázatos elrendezés átvétele.20 Aventinus számításba vétele a fentebb említett személyes kapcsolat miatt is kézenfekvő.

A poétikai rész, ahogyan azt Ising, és az ő nyomán mások is megemlítik, Diomedesen alapul. A késő antik szerzőre Honter – vagy Mymerus? – maga is hivatkozik. Az első ismert kiadásban (Krakkó, 1532) a versláb akcidenciái közül az arsisra és a thesisre vonatkozóan a margóra nyomtatott megjegyzés a további részletekért Diomedeshez és Despauteriushoz utalja az olvasót.21 A későbbi változatokból ez a marginália kimaradt.

A késő antik szerző terjedelmes grammatikai összefoglalójának22 harmadik könyvében részletezte a poétikai ismereteket. Munkája századokon keresztül a vonatkozó ismeretek egyik legfőbb tárháza volt. Az egyes részletkérdések bemutatásához bőven szolgálhatott mintául. A költészet és a műfajelmélet fogalmainak meghatározásában Honter – mint oly sokan – Diomedest követi, a definíciókat helyenként kissé leegyszerűsítve. Érdekes véletlen, hogy az egyetlen teljes egészében fennmaradt brassói Honter-kiadás megjelenésének évében, 1567-ben látott napvilágot Kolozsváron Károlyi Péter poétikaként elhíresült prozódiai kézikönyve,23 amelyről a következő fejezetben lesz szó. Az említett témákhoz kapcsolódó meghatározásai ugyancsak Diomedesre vezethetők vissza, amint arra már Bán Imre rámutatott, ismertetve Károlyi definícióit.24 (A Függelék 5. táblázatában párhuzamosan közlöm Diomedes, Honter és Károlyi műfajelméleti meghatározásait.)

A további hivatkozott szerzőkről a Honter-szakirodalomban nem esik szó. Az idézett margináliában említett flamand humanista, Despauterius (Jan de Spauter, 1480–1520) munkássága a 16. század első évtizedeire esik. Verstana (Ars versificatoria Ioannis Despauterii Ninivitae, Strassburg, 1512) a kor legrészletezőbb kézikönyvei közé tartozik, sok kiadást ért meg.

Az első ismert Honter-kiadásban (Krakkó, 1532) a könyvecske legvégén ez áll:

Ha valaki a többi versforma szabályait pontosabban meg szeretné ismerni, forduljon a horatiusi ódákhoz. Mivel ugyanis a lírikusok versformáinak egyes fajtái minden esetben pontosan ugyanezekből a verslábakból állnak, fölösleges szószaporításnak tűnik minden példát itt előhozni. A komikus metrumokról pedig a rövidség nem engedi, hogy bármit is szóljunk.25

Ugyanígy végződik a Honter-féle átdolgozás általam elért első (Krakkó, 1541) kiadása.26 Itt tehát nem elméleti kézikönyvre, hanem egy primér alkotó költői műveire hivatkozik a szerző. Ez azért fontos, mert megjelenik az az antikvitásból eredő követelmény, amelynek figyelembevétele egy-egy diszciplína elsajátításának alapvető feltétele. Mint már volt róla szó, a ratio–auctoritas–consuetudo hármasságában a ratio (vagy ars) a szabályok elméleti megfogalmazását jelenti, az auctoritas a mértékadónak ítélt tekintélyek, elsősorban klasszikus költők, írók, akiket követni érdemes. A consuetudo a mindenkori szerző saját korának irodalmi gyakorlata. Honter kortárs auktorokat nem említ.

Az egyetlen ismert teljes brassói nyomtatványban (1567) a fentiek helyett ez áll: „A többi versforma szabályait Horatius ódáiból és Servius Centimetrumából lehet megismerni.”27

A késő antik grammatikus, Servius Maurus Honoratus könyvének kilenc fejezetében valóban pontosan 100 versformát ismertet, alapos példatár a kérdés tanulmányozásához. A 16. században is sokszor megjelent, gyakran Horatius költeményeivel és más grammatikusok, például éppen Heinrichmann műveivel együtt.28

Hosszasan lehetne összehasonlítgatni a Honter-grammatikát a legkülönbözőbb nyelvtani és verstani kézikönyvekkel, hiszen egy összesítés szerint a 16. század végéig Európa-szerte közel 200 prozódiai szakmunka jelent meg nyomtatásban, önállóan vagy grammatikai összefoglalók részeként.29 Ezekből bőven jutott a század első évtizedeire is. Mégsem volna különösebb értelme tucatjával végigböngészni a hasonló kompendiumokat, hiszen kisebb-nagyobb különbségekkel az antikvitásból eredő, évszázadokon keresztül ható, ismét és ismét újrarendszerezett metrikai és poétikai ismereteket dolgozzák fel. Lehetetlen eldönteni, ki kitől mit vett át, ki milyen minták alapján állította össze anyagát, melyek voltak egyéni meglátásai. A hagyomány áttekinthetetlen szövevényt alkot. Jellemző példa az Aventinus egyik kiadásának címlapján olvasható felsorolás: a szerző grammatikai összegzését „Varro, Cicero, Quintilianus, Diomedes, Phocas, Aelius Donatus, Servius, Priscianus, Terentianus, Martianus Capella” munkáiból, és „más igen híres szerzők tanulmányozása alapján” állította össze.30

Így igazán eredetiségről nem beszélhetünk; mindazonáltal, ha az egyes szerzők logikusan felépített, áttekinthető, minden lényeges ismeretanyagot és szemléletes példákat tartalmazó összefoglalót szerkesztettek, nem vitathatjuk munkájuk önállóságát. Ha fáradozásuk eredményeként színvonalas, könnyen tanulható kézikönyv jött létre, ez mindenképpen értékelendő teljesítmény.

Latin nyelvtanát Honter a többi tankönyvével együtt 1539-től a brassói iskola számára adta ki, így a tanulók névsora alapján képet alkothatunk róla, kiknek kellett használniuk. Szentmártoni Szabó Gézának köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet: 1549-ben Károlyi Gáspár is az intézményben tanult.31 És mivel nyomtatásban többször is megjelent könyvről van szó, a brassói diákokon kívül sokaknak másoknak is a kezébe kerülhetett.

Ismereteink szerint Honter latin grammatikája a magyar művelődéstörténetben elsőként rendszerezi a poétikai tudnivalókat, az ismertetett tartalommal, 21 lap terjedelemben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy a 16. század közepén a történelmi Magyarország területén megjelent egy olyan munka, amelyik teljes mértékben megfelel az igényességgel szemben támasztható fenti követelményeknek. Ez fontos helyet biztosít számára a kritikatörténetben.

1	Honter 1567.
2	Honter 1567, K1r–M3v.
3	Ising 1968, 45–46; Ising 1970, 197.
4	Honter 1567, K3r.
5	Uo., K3v.
6	Uo., L1r.
7	Uo., L3v.
8	Schwartz 1942, 52.
9	Uo., 80.
10	Uo., 58.
11	Uo., 47.
12	RMNY 223.
13	„Prosodia, quae docet accentus, ut líbere, libêre. προςωδία, latine accentus.” CR 20:245.
14	A mondattan első megjelenésében (Hagenau, 1526): Prosodia: C8r–D5v. CR 20:375–390.
15	CR 20:385.
16	Honter 1532, I3r
17	Uo, K1r.
18	CR 20:389.
19	Honter 1532, I4v.
20	Ising 1968, 43; Ising 1970, 193–196.
21	„De Arsi et thesi legito Dio. li 2. et Desp. li 1. artis versificatoriae.” Honter 1532, I3r. A második könyvre való hivatkozás tévedés vagy nyomdahiba, lásd a továbbiakat!
22	Diomedes 1857, 297–529.
23	Károlyi 1567.
24	Bán 1971, 11–12.
25	„Si quis rationem caeterorum exactius velit cognoscere, ex odis Horatianis petat. Nam cum singula genera carminum Lyricorum certis et iisdem pedibus perpetuo constent, superfluum videbatur omnia exempla sigillatim hic ponere. De metris vero comicis brevitas ipsa non sinit nos quicquam dicere.” Honter 1532, K4r.
26	Honter 1541, L3v.
27	„Caeterorum carminum ratio ex Odis Horatii et Centimetro Servii cognosci potest.” Honter 1567, M3v.
28	Egy kiadás, amelyik akár Honternek is a kezébe kerülhetett: Heinrichmann 1520.
29	Jürgen 1989.
30	Aventinus 1522.
31	Vö. Szabó A. 1984, 195; Bottyán 1976, 274; Schiel 1863.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero