Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

3.4.1.1. Glosszák

Annak a folyamatnak a kezdetén, amelynek során „a magyar nyelvet írni kezdik”, az anyanyelvű szavak rögzítésének első dokumentumai az idegen nyelvű – jellemzően latin –szövegeket tartalmazó kéziratok, később nyomtatványok egyes kifejezéseihez fűzött magyar bejegyzések. A vizsgált korszak előtt a nyelvtudomány-történet a 13. századtól mintegy 40 olyan forrást tart számon glosszák, szójegyzékek és egyéb elnevezésekkel, amelyekben az idegen szavakhoz magyar értelmezéseket kapcsoltak. Ezek anyaga 4-től (Vatikáni Glosszák, 1290 k.) 6200 (Sermones Dominicales, 1456 k.–1470) magyar szóig terjed.1

Az 1530 és 1580 közötti időszakból már lényegesen kevesebb glosszát ismerünk. Jelentőségük nem lebecsülendő a művelődés-, nyelv- és nyelvtudomány-történet számára, de az irodalmi gondolkodás szempontjából többségük nem szolgál fontos adatokkal. Ezekre ezért csak röviden utalok; egyrészt a teljesség kedvéért, másrészt azért, hogy lássuk, milyen közegben jelentek meg a kritikatörténeti érdekű kifejezések.

A vizsgált korszakból megemlítendők a Herbolarium Vincentiae címmel elterjedt növénytani szakmunka glosszái.2 Az Európa-szerte népszerű kézikönyv 1491. évi kiadásában3 olvasható magyar bejegyzések a 15. század vége és a 17. század eleje között keletkezhettek.

A „Herbolarium” glosszáin öt-hat kéz munkáját lehet felismerni; ezek a glosszák nagyrészt a XVI. századból valók.4

A 16. századi kézírások 1540 körülre datálhatók. Az ismeretlen használó a korábbiakhoz képest a témához kapcsolódó 80 új magyar szót írt be a kötetbe.

Felfedezőjükről kapták nevüket a Melich-glosszák.5 Johannes Balbus de Janua Summa quae vocatur Catholicon című művének egy 1490–1500 közötti kiadásában6 9 magyar és több horvát szó olvasható. A bejegyzések 1540 és 1550 között kerülhettek a kötetbe.

A Soproni Glosszák7 Reuchlin szótárában8 olvashatók. A nyomtatványba a 16–17. században számos magyar bejegyzést írtak; a B és C kéz 1526–1566, illetve 1566–1572 között dolgozott.

Niccolò Perotti Cornucopiae című műve ugyanazon kiadásának (Bázel, 1532)9 két példányába is írtak be magyar értelmezéseket, az egyikbe Kolozsváron, a másikba Pannonhalmán. A kolozsvári kötet széljegyzeteit, a Tordai-glosszákat10 1568–1573 között készíthette Tordai Tamás kolozsvári diák. A mintegy 150 magyar szó főképp a falusi élethez kapcsolódik. A pannonhalmi példány 1570 körül keletkezett bejegyzései11 között magyar szavak és mondatok is vannak.

E széljegyzetek legnagyobb része olyan magyar szókra vonatkozik, melyek már Calepinus vagy Molnár Albert szótárában is meg vannak ugyanolyan alakban és ugyanolyan jelentésben. De akadnak itt-ott olyanok is, melyek e korból vagy nincsenek még följegyezve, vagy pedig egy vagy más tekintetben figyelmet érdemelnek […]12

Kritikatörténeti szempontból lényegesen fontosabbak a Kolozsvári Glosszák,13 egy 1518-ban kiadott latin–német szótár14 latin és magyar bejegyzései, amelyek több személytől származnak. Az első 1550 körül írhatott be mintegy 800 magyar szót, dunántúli nyelvjárásban. A későbbi használók kilétére és az újabb glosszák keletkezésének idejére egy tulajdonosi bejegyzés utal: Ajtai Máté és Bölöni Fülöp 1577-ben vásárolta a könyvet. Körülbelül 3300 újabb szót írtak be, és sokszor javították az előző kéz adatait (Ajtai–Bölöni-glosszák). Az újabb kiegészítések háromszéki székely nyelvjárásra vallanak.

A közel 100 magyar elméleti műszó között különösen gazdag a logikai és retorikai terminusok lefordítása, de a bőséges anyagban akad grammatikai és filológiai szakkifejezés is, valamint a szellemi, tudományos tevékenységhez kapcsolódó általánosabb fogalmak.

A glosszák között kell szólnunk az úgynevezett Veszprémi Calepinus magyar bejegyzéseiről. A forrást Szelestei Nagy László a Lyonban, 1585-ben megjelent, magyar anyaggal kiegészített tíznyelvű Calepinus-szótár15 előkészületeivel hozza összefüggésbe. A kutatás régóta tud egy Calepinus-kiadásról, amelybe a 16. században magyar értelmezéseket írtak, de a példányt már Melich János sem látta, a Régi Magyar Glosszáriumban sem szerepel. Szelestei Nagy László találta meg a veszprémi Érseki Könyvtárban; ő ismertette és közölte latin–magyar anyagát.16

A magyar kiegészítéseket tartalmazó kötet a szótár 1554. évi kiadása.17 Szelestei vizsgálatai a következő eredményre vezettek:

A Veszprémben őrzött 1554. évi Calepinus-példányt a szótár magyar nyelvvel történő kiegészítésének munkafolyamata során – bizonyára megadott szempontok szerint és kijelölt betűknél – a feladat elvégzésére felkért személy magyar nyelvű megfelelőkkel látta el. (Esetleg egy másik személy a bejegyzéseket kiegészítette.) A példányt azonban nem a nyomtatásnál használták, mert a nyomtatáshoz egy (egyebek mellett ezt a kéziratot is felhasználó) összegző kézirat készülhetett.18

A kötetben mintegy 5300 latin szóhoz készült magyar értelmezés, gyakran több rokon értelmű szóval, magyarázattal. Félszáznál több kritikatörténeti érdekű bejegyzése főleg magyar logikai, retorikai és poétikai szakkifejezés, görög és latin terminusok fordításai.

Mindössze néhány kritikatörténeti vonatkozású magyar kifejezést tartalmaznak, de megemlítendők a Görlitzi Glosszák,19 egy, Pesti Gábor Nomenclaturájának 1568. évi kiadásával egybekötött latin–cseh–német szójegyzék20 bejegyzései: mintegy 700 szó magyar értelmezése, fordítása.

A kötet stílusjegyei arra utalnak, hogy a két könyv röviddel Pesti Nomenclaturájának megjelenése (1568) után, de legkésőbb a század utolsó harmadában már egybe volt kötve. A bejegyzések abból az időből származnak, amikor a két könyv még „külön életet élt”.21

Ennek alapján tehát a glosszák 1560 és 1568 között készülhettek. Az RGMl értelmezése: „a glosszákat tehát a kiadó tájékoztató adatai szerint 1570 és 1600 között írhatták.” Úgy tűnik, hogy a RMGl szerkesztői félreértették Plavetz Tibornak a glosszák keletkezésére vonatkozó közlését. A fentebb idézettekből világos, hogy ha a bejegyzések az egybekötés előtt kerültek a latin–cseh–német szójegyzékbe, akkor arra csakis Pesti Nomenclaturájának megjelenése, azaz 1658 előtt (vagy „röviddel utána”) kerülhetett sor, és értelemszerűen a háromnyelvű szójegyzék megjelenése, 1560 után. (39. l.)

1	RMGl, 51–52.
2	RMGl, 40. Kiadása: „Két természetrajzi szójegyzék. II. »Herbolarium Vincentiae 1491«.”, kiad. Ernyey József, Jakubovich Emil, Magyar Nyelv 11 (1915): 37–38, 131–135.
3	Arnaldus de Villanova, Incipit tractatus de virtutibus herbarum, Impressum Vincenciae, per Magistrum Leonardum de Basilea & Guilielmum de Papia Socios, Anno salutis M. cccc. lxxxxi. die. xxvii. mensis Octobris.
4	„Két természetrajzi…” i. m., 37.
5	RMGl, 42. Kiadása: „Magyar-horvát glosszák”, kiad. M[elich] J[ános], Nyelvtudományi Közlemények 28 (1898): 33.
6	Incipit summa quae vocatur Catholicon edita a Fratre Iohanne de Ianua ordinis fratrum praedicatorum. A megjelölt időszakból a következő kiadások ismertek: H. n., 1491; Lyon, 1493, 1500; Velence, 1495.
7	Kiadása: „Soproni glosszák a XVI–XVII. századból”, kiad. Szende Katalin, Grüll Tibor, Magyar Nyelv 86 (1990): 246–255.
8	Johannes reuchLin, Vocabularius breviloquus (Strassburg: Jordanus von Quedlinburg, 1488).
9	Cornucopiae, seu Latinae linguae commentarii locupletissimi Nicolao Perotto, Sipuntino pontifice authore (Basileae: Valentinus Cario, 1532).
10	RMGl, 46. Kiadása: „Tordai Tamás lapszéli jegyzetei a XVI. századból”, kiad. Viski Károly, Magyar Nyelvőr 35 (1906): 222–224.
11	RMGl, 43. Kiadása: „Szótári széljegyzetek Pannonhalmán”, kiad. Récsey Viktor, Magyar Nyelv 3 (1907): 83–87.
12	Uo., 85.
13	Kolgl. RMGl, 41.
14	Dictionarium quod Gemma Gemmarum vocant nuper castigatum…, (Argentinae: Johannes Knoblauch, 1518).
15	Ambrosius Calepinus, Dictionarium decem lingvarum (Lugduni: 1585), RMNY 569.
16	Veszpr.Cal.
17	Dictionarium quarto et postremo ex R. Stephani Latinae linguae Thesauro auctum [Genf], 1553 [1554].
18	Szelestei 2007, 7.
19	GörlGl. RMGl, 39.
20	Wokabulař. Nomenclatura rerum Domesticarum. Ex Petro Dasypodio, Sebaldo Heyden & Ioanne Piniciano… (Olomucii: Ioannes Gunter, 1560).
21	GörlGl, 354.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero