Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

3.4.1.2. Szójegyzékek

A glosszák után a következő forráscsoport a szójegyzékek vagy nomenklaturák, amelyek fogalomkörök szerint csoportosítják anyagukat. Az 1530 és 1580 között szerkesztett összeállítások sorában a teljesség kedvéért említendő a Zsélyi Szójegyzék.1 A kéziratos latin–magyar nomenklatura keletkezése az 1560-as, 70-es évekre tehető. 303 latin szó jelentését adja meg 444 magyar szóval. Feltehetően Bártfán készült. Az irodalmi gondolkodáshoz kapcsolódó adatokat nem tartalmaz.

Kritikatörténeti szempontból nemcsak terjedelme és szélesebb körű használata, hanem tartalma miatt is nagyobb figyelmet érdemel három, magyar anyaggal kiegészített szójegyzék. Murmellius Lexicona (1533) és Pesti Gábor Nomenclaturája (1538) nyomtatvány. Szikszai Fabricius Balázs 1561 és 1574 között készült Nomenclaturája a vizsgált korszakban kéziratos másolatokban terjedt, de később több nyomtatott változata is megjelent. Hosszan tartó hatása miatt kell szólnunk róla.

Murmellius latin szójegyzéke német és magyar értelmezésekkel 1533-ban jelent meg Krakkóban.2 A 45 fogalomkörbe rendezett latin szónak mintegy 2600 magyar értelmezése került a kötetbe. Az alapul szolgáló latin–német szójegyzék Murmellius iskolai használatra szánt nyelvgyakorló könyvének első részét alkotta.3 A szójegyzék lengyellel kiegészített változata4 1526-tól többször is megjelent Krakkóban. Az 1533. évi kiadásban ezek valamelyikének lengyel értelmezéseit cserélték fel a magyar megfelelőkkel. A latin–német–lengyel szójegyzék egy másik krakkói változatát5 az a Franciscus Mymerus szerkesztette, aki Johann Honter nyelvtanát rendezte sajtó alá.

A magyar kiegészítések keletkezéséről bizonyosan annyit lehet tudni, amennyi az 1533. évi kiadás egyik kísérőszövegéből kiderül. Martinus Heptamydius „bibliopola Cracouiensis” Perényi István fiainak, Mihálynak és Ferencnek címzett ajánlásában írja, hogy a fiúk kedvéért ő fordíttatta magyarra az értelmezéseket.6

A Varjú Elemér által ismertetett példányt Pesti Gábor Nomenclaturájának 1568. évi kiadásához kötötték.

Ez a kötés körül-belül a XVII. század derekán készülhetett. A két munka már előbb is be volt kötve, s a második bekötésnél ugyancsak megvágta a könyvkötő a lapszéleket, főként a kissé nagyobb alakú Pesti-szótárnál; a nyomtatásban azonban nem tett kárt, csak a régibb kéztől eredő széljegyzetek némelyikét csonkította meg. A két szótár már a XVI. században együvé volt kapcsolva, legalább erre mutatnak a mindkettőben előforduló, ugyanazon kéztől származó bejegyzések. Ezek részint a könyv azon, valószínűleg első gazdájától erednek, kinek nevét: Georgius Fleisch, a Pesti-féle szótár L2 jelzetű lapján olvashatni. Az írás a XVI. század nyolczvanas éveire mutat.7

A margójegyzetekről Varjú Elemér a következőket állapította meg:

Két kéz írását lehet megkülönböztetni. Az egyik, a régebbi azon Fleischer Györgyé, aki, mint már említettük, a Nomenclatura egyik lapján jegyezte fel nevét. Ez az irás körülbelül 1570–90 közé esik; az akitől ered, mint már a név is mutatja, valószínűleg német volt; magyar ortográfiája és a német szavakon tett javításai erre vallanak. A második kéz egy ismeretlené; Írásának jellege a XVII. század első negyedének felel meg.8

Melich számos példával igazolja, hogy a magyar értelmező a latint fordította. Kilétét nem ismerjük. Felvetődött Komjáthy Benedek, de ez nem bizonyítható. Ezt a feltevést a leghatározottabban Trócsányi Zoltán cáfolta:

Sem helyesírási, sem nyelvi, sem tárgyi bizonyítékok nincsenek arra nézve, hogy a Lexicon magyar tolmácsolásában az eddig gyanított Komjáthy Benedeknek bármi csekély része is lett volna.9

A mintegy 40 kritikatörténeti érdekű kifejezés a kapcsolódó tematikus csoportokban található: „De bonarum artium professoribus – Zo tudomanioknak oluasoirol; De libris – Könuegröl”. Figyelemre méltó egyes szavak görög eredetijének megadása, görög betűkkel.

Az időrendben következő nyomtatott szójegyzékben Pesti Gábor egy ötnyelvű, latin–olasz–francia–cseh–német szójegyzéket egészített ki magyar értelmezésekkel.10 A forrás egy Nürnbergben, 1531-ben megjelent kiadás volt.11 Az első könyv 55 fogalomkörbe sorolja a szavakat, a második könyv 9 fejezetben a mindennapi beszédhelyzetekben alkalmazható szavakat, fordulatokat tartalmaz. Magyar anyaga közel 4000 szó. A magyar szavak és kifejezések a latinok fordításai.

A különböző megjelenések története bonyolult. Az RMNY első kötetének lezárása után az előkerült újabb adatokat is figyelembe véve Borsa Gedeon tovább folytatta kutatásait. A kiadástörténet problémáit röviden így foglalta össze:

Első kiadása 1538-ban jelent meg a bécsi Singriener nyomdában. Harminc év múltán, 1568-ban az ugyancsak bécsi Stainhofer-féle műhelyben készült el e mű utolsó, ismert kiadása. Azonban a kettő között napvilágot látott több, szintén bécsi kiadás mind a szakirodalomban, mind a sajnos csak igen kevés fennmaradt példányban meglehetősen zavaros képet mutat.12

A legapróbb részletekre kiterjedő vizsgálatok alapján Borsa megállapította, hogy az 1538 és 1568 között készült példányok címlapján bizonyos esetekben az évszámot vakarással módosították, a köteteket különböző időpontokban nyomtatott kiadások füzeteiből állították össze. Eredményei alapján meghatározta, hogyan kell módosítani az RMNY adatait.

Az 1568. évi kiadásnak egyik, a Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött példányát már a 19. század végén is ismerték. Ez az, amit Murmellius szójegyzékével kötöttek egybe. Magyar glosszái, mint fentebb idéztem, Varjú Elemér szerint „körülbelül 1570–90 közé” tehetők. A hivatkozott tanulmányban olvashatók „a nevezetesebbek olyan sorban, mint az eredetiben következnek.”13 Az idézett glosszák kritikatörténeti szempontból érdektelenek, akárcsak egy másik edíció14 magyar bejegyzései.

Az 1568 előtti megjelenések Pesti Gábor eredeti, 1538 januárjában kelt ajánlását közlik. Az 1568. évi kiadásból ez elmaradt, ehelyett a bécsi nyomdász, Kaspar Stainhofer a néhai Nádasdy Tamás fiát, Ferencet köszöntötte ajánlóversével. Pesti Gábor Ujlaky Ferenc győri püspöknek és pozsonyi prépostnak címezte ajánlását. Leírja, hogy a munka az ő ösztönzésére készült. Az alapul vett ötnyelvű szótárt hatodikként a magyarral egészítette ki. Azt is említi, hogy a latin anyagon is sokat javított.15

Munkáját Pesti egyéni tanulásra szánta, amint az magyar nyelvű bevezetőjéből világosan kitűnik:

Haznalatos vocabularius azoknak kijk keuannak oskolaba iarasnekül ertenij es Oluasny Olazul franczusul Chehül Magyarul es Nemetül annak felette deyakulys mert ez kewnybe mynden igek neuek es bezedek mellyek kylemb kylemb modon meg mondathatnak meg wannak. Ez az kewny kegyg hyuattatik nemy nemy beuitelnek auagy kapunak azoknak kyk keuannak tanulny deyak Olaz franczus Cheh Magyar ees Nemet nyeluen mely igen haznos azoknak kyk ez vilagon keuannak iarny kelny.16

Mindazonáltal Melich János arra is talált bizonyítékot, hogy a könyvet iskolában is használták. Murmellius és Pesti szójegyzékével kapcsolatban azt is megemlítette, hogy a magyar szavakat mindkettőben gót betűkkel szedték, ezért használatuk nehézkes volt.17

Pesti Gábor nomenklaturájában a néhány tucatnyi kritikatörténeti érdekű szó, kifejezés vagy éppen paradigmasor meglehetősen elszórtan bukkan fel a magyar értelmezések között, néha meglepő helyeken. Például a „De ciuitate, iudicibus & officialibus – Az warasrol, birakrol ees tiszttartokrol” szóló fejezetben olvasható a létige praesens perfectuma latinul és magyarul, Sylvester János Grammatica Hungarolatinájának megjelenését megelőző évben. Összehasonlításul közlöm mindkét megoldást.

Pesti Gábor, 1538	Sylvester János, 1539
Ego fui: een woltam Tu fuisti: te woltal Ille fuit: amaz wolt Illi fuerunt: amazok voltanak Vos fuistis: tü voltatok Nos fuimus: mü voltonk	fui: uoltam fuisti: uoltal fuit: uolt fuimus: uoltunk fuistis: uoltatok fuerunt vel fuere: uoltanak

Szikszai Fabricius Balázs latin–magyar szójegyzéke18 sárospataki tanársága idején, 1561 és 1574 között, keletkezett. A 113 fogalomkör szerint csoportosított anyag mintegy 9550 magyar szót tartalmaz. A szöveghagyományozódás alakulását saját átdolgozásáig Újfalvi Imre írta meg az 1597. évi kiadás ajánlásában.19 Az anyag sokáig kéziratos változatokban terjedt. Melich János mutatta ki, hogy három főbb kéziratot különböztethetünk meg. Nyomtatásban először Debrecenben jelent meg, 1590-ben,20 később többször, több változatban.21

Melich megállapította, hogy Szikszai magyar értelmezéseinek forrásai jelentős részben az 1533-ban megjelent Murmellius-szójegyzék kiegészítései.

Azonfelül jóval többet is nyújtott Szikszai Fabricius, mint előzői. „Nomenclaturá”-jában igen sok a fogalmi csoport, úgy hogy azt hiszem, hogy az egyes csoportokat nem csupán kiegészítette a hiányzó szavakkal, hanem új, semmiféle más Nomenclaturá-ban elő nem forduló fogalomcsoportokat is szerkesztett.22

Melich János Szikszai munkáját összehasonlítva a Murmellius- és a Pesti-szójegyzékkel, az alábbi következtetésre jutott:

A legnagyobb hibája azonban nézetem szerint e szógyűjteményeknek az volt, hogy latin–német szójegyzékek fordításai voltak. Más szóval: hibájuk, hogy az egyes fogalomkörökön belül nem a magyar viszonyoknak megfelelő szavak fordulnak elő bennük, hanem a német viszonyokra illők. Így például a szőlőfajokra vonatkozó elnevezések közül nem a XVI. századi magyar szőlőfajták vannak felsorolva Murmelliusban és Pesthyben, hanem a németek; a városok nevei csoportjában a Murmellius („Terrarum, gentium et ciuitatum nomina”) és Pesthy („De patria et patriotis in Germania, de ciuitatibus et castellis”) egyetlen egy magyart sem sorol fel. Mily más ezzel szemben Szikszai, a hol a „Regionum, terrarum, gentium et civitatum nomina” csupa hazai város latin–magyar neve van közölve.

Szikszai Fabriciust tehát műve megalkotásánál az a paedagogiai elv vezette, hogy tanítványai az őket körülvevő tárgyakról tudjanak szabatosan latinul beszélni, más szóval, hogy a magyar fiúk a magyar viszonyok közt előforduló tárgyakat tudják latinul megnevezni. S ebben rejlik Szikszai rendkívüli nagy érdeme és hatása, hogy humanista paedagogiai elvek hazai viszonyainknak megfelelő tankönyvet írt; műve ezért nem csupán becses nyelvi, de még inkább paedagogiai és művelődéstörténeti emlékünk is.23

Mindezek mellett hangsúlyozhatjuk a szójegyzék kritikatörténeti jelentőségét is, különösen, ha figyelembe vesszük, amit ugyancsak Melich János állapított: meg:

[…] kimutattuk, hogy Szikszai Nomenclaturáját iskoláinkban 1561–1641-ig, tehát majdnem száz esztendőn át használták. Ilyen szótári műnek mély nyomokat kellett hagynia nemcsak szótárirodalmunkon, hanem irodalmi nyelvünk alakulásában, a különféle tudományok magyar műnyelvének fejlődésében is. S mi e hatásokat ki is tudjuk mutatni Molnár aLBerT szótárában, valamint Comenius János művei magyar értelmezőinek fordításában.24

A munka jelentőségét növeli, hogy Szenci Molnár Albert magyar–latin szótárának szókincsmodelljét tekintve ez volt az egyetlen hazai mintaképe.25 „A különféle tudományok magyar műnyelvének” mintegy 70 szakkifejezése jelentős részben grammatikai, logikai és retorikai vonatkozású. Az „Ad bibliothecam pertinentia” fejezet például a szorosabb értelemben vett nyomdászati, könyvészeti terminusok mellett magyar nyelvtani, műnemi és műfaji meghatározásokat is tartalmaz.

A vizsgált korszak végéről ismeretes egy iskoláskönyv töredéke. A munka Nagyszombatban, feltehetően 1578–1583 között készülhetett. A fennmaradt lapok a csízió második felén kívül egy „fogalmi csoportonként rendszerezett latin–magyar szójegyzék egy részét” tartalmazzák.26

A témára irányuló újabb kutatások alapján hangsúlyozandó, hogy a korszak lexikográfiai elmélete és gyakorlata szorosan a grammatika, dialektika és retorika összefüggés-rendszerében értelmezi önmagát. A lexikográfia éppen a 16. században szinte önálló, virágzó diszciplína, a copia verborum alapgondolata gerjeszti számos változatának megszületését.27

1	RMGl, 47. Kiadása: „A zsélyi magyar szójegyzék 1572-ből”, kiad. Lukcsics Pál, Magyar Nyelv 26 (1930): 227–232.
2	Murmellius 1533/1896. RMGl, 42. Vö. Melich 1907, 25–39.
3	Pappa puerorum usui, atque usui percocta. (Coloniae: Henricus Quentel, 1513); Pappae Caput I. Variarum rerum dictiones Latinae, cum Germanica interpretatione.
4	Dictionarivs Ioannis Mvrmellii variarvm rervm, tum pueris tum adultis utilissimus, cum Germanica atque Polonica interpretatione.
5	Dictionarius trium linguarum: Latine, Teutonice et Polonice potiora vocabula continens nunc denuo pluribus in locis auctus in titulis per seriem alphabeti concinnatus tum peregrinantibus tum domi desidentibus et quibuslibet tribus loqui linguis cupientibus maxime necessarius et utilissimus. (Cracoviae: Hieronymus Vietor, 1528). Reprint kiadása: 1997.
6	„[…] id ego adolescentuli ornatissimi uobis quasi authoribus fretus ad uestratem, hoc est Hungaricam transferendum curavi.” Idézi meLich 1907, 32. Az előszó teljes szövegének közlése: Varjú 1899, 104–105.
7	Varjú 1899, 102.
8	Uo., 105–106.
9	Trócsányi 1911, 366.
10	Pesti 1538/1975. RMGl 43. Vö. Melich 1907, 39–47.
11	Quinque Linguarum utilissimus Vocabularius, Latinae, Italicae, Gallicae, Bohemicae et Alemanicae, valde necessarius per mundum versari cupientibus (Norimbergae: Fridericus Peypus, 1531).
12	Borsa 1977, 187.
13	Varjú 1899, 109.
14	Wien: Johannes Singriener, 1559.
15	„Efflagitasti me Praesul amplissime sane per quam familiariter, ut opusculo cui titulus Nomenclatura quinque linguarum, adijcerem et Sextam, quae nostra est, utpote, quae quemadmodum a plaerisque non uideretur abicienda ita neque a nobis esset prorsus negligenda. Cuius conatibus adaeo non est animus obstare, ut uehementer etiam gauisus sum iuuenilem operam nostram a tanto Praesule postulari. Addidi igitur ex animi tui sententia non solum Idioma nostrum pannonicum, uerum et in latinis, dictiones quamplurimae quaeprius siue autoris, siue impressoris uitio fuerant deprauata, sensere suam lucem.” Idézi Melich 1907, 41.
16	Idézi Melich 1907, 41.
17	Melich 1907, 4–5.
18	RMGl, 45.
19	Szikszai F. B. 1597. Az ajánlás a modern kiadás függelékében: Szikszai 1590/1906, 103–105.
20	Szikszai F. B. 1590/1906, 7–15; MeLich 1907, 48–68.
21	Szikszai nomenklaturájáról újabban: Imre 2009, 143–150.
22	Melich 1907, 51.
23	Szikszai 1597/1906, 5.
24	Uo., 15.
25	Imre 2009, 143.
26	RMNY 471A.
27	Részletesen kifejtve, számos példával: Imre 2009, 46–60.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero