Bartók István

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között

3.4.4. „Kechkekrül auagy pasztorsagrul valo beszed”: az irodalmi gondolkodás szempontjából különösen fontos példák

Ha tartalmi ismérvek alapján elkülönítjük az általában a szellemi tevékenységhez vagy konkrétan az egyes diszciplínákhoz kapcsolódó fogalmak, kifejezések csoportjait, valamint meghatározzuk az értelmezés különböző eljárásait, ez hasznosan árnyalhatja a görög-latin terminológia magyarrá válásáról alkotott ismereteinket. A rendszerezésen, felsoroláson túl a szócikkek további adalékokkal szolgálnak a glosszaírók, szerkesztők, fordítók véleményéről irodalmi, irodalomelméleti kérdésekben.

A rövidebb vagy hosszabb magyar változatok legtöbbször az idegen minta fordításai, de a magyar kritikatörténet számára mindenképpen értékelendő az anyanyelvű megfogalmazás. Már az egy vagy több szóból álló magyar szakkifejezések megalkotása is jelentős eredmény, de még több információt hordoznak a bővebb, kifejtő értelmezések. A lefordított kifejezések, definíciók köre és mennyisége mutatja, mivel kapcsolatban tartották a korabeli tollforgatók igazán fontosnak, hogy magyarul lehessen róla beszélni, írni. Különösen nagy bőségben jelennek meg a műfajokat és műnemeket megnevező terminusok, továbbá a szöveg logikai felépítésének, nyelvi megformálásának jó vagy rossz minősítését kifejező magyar szavak, szókapcsolatok – megannyi értékes adalék a korszak irodalmi gondolkodásához, amint az a Függelék táblázataiban látható.

A tágabban értelmezett szellemi tevékenységek, művészeti ágak szakszavai között arra is van példa, hogy a magyar változat a szerkesztő felekezeti elfogultságáról árulkodik. A „Statuarius” Szikszai Fabricius Balázs szerint nemcsak ’Kep farago’, hanem ’Balwany kep farago’ is.

Kifejezetten irodalomelméleti, ráadásul speciálisan magyar vonatkozású a következő példa. Az áttekintett anyagban máshol nem fordul elő a Kolozsvári Glosszákban szereplő „carmen patrium” mint ’magiar enek’ és ugyanez a latin kifejezés fordított szórendben: a „patrium carmen” ’magiar enek, vagy uers’ értelmezéssel. A forrás 20. század eleji kiadója a teljes latin–német szócikkeket nem közli, csak a magyar és latin kéziratos bejegyzéseket a nyomtatott latin megfelelőkkel, feltüntetve az előfordulás helyét. A glosszákat tartalmazó kötet a szövegközlés idején a kolozsvári unitárius kollégiumban volt. Gábor Csilla szíves utánjárásának köszönhetően megállapítható, hogy a kiadás alapjául szolgáló kolozsvári példánynak nyoma veszett. Mégsem reménytelen a teljes szövegkörnyezet rekonstruálása.

A 20. század eleji kiadás gondozója, Pálfi Márton megadja az általa Kolozsváron látott, Strassburgban nyomott példány1 címét és kolofonját. Ismeretes ugyanabból az évből egy hagenaui kiadás is.2 A két redakció címlapja pontosan megegyezik, a kolofonban is csak a nyomtatás helye tér el. Strassburg: Impressusque in inclyta urbe A[r]gentinensi per Johannem Knoblauch; Hagenau: Impressusque in imperiali oppido Hagenau per Henricum Gran. Az időpont mindkét kiadásban azonos: finit feliciter Anno salutis nostrae M. D. XVIII. die IV. mensis Decembris. A megadott helyek is azonosak, a két kiadás lapról lapra megegyezik. Könnyen lehet, hogy mindkét változat egy korábbi edíció utánnyomása, csak a megjelenés helyét és idejét cserélték ki az aktuálisra. Erősen valószínűsíthető az 1514. évi hagenaui kiadás.3

Az elérhető példányokban az egyik hivatkozott helyen (D4v) csak ennyi áll: „Carmen: ein gedicht oder lied”. Hasonlóképpen a másik előfordulás a nyomtatványban (S2v): „Patria: vatterland sive locus natalis”. Az elveszett kolozsvári kötetben a magyar értelmezések mellett a kiegészített latin kifejezések – „carmen patrium” és „patrium carmen” – egyértelműen a magyar bejegyzőtől származnak, amint az a szövegközlő magyarázatából világosan kiderül: „a dőlt betűvel szedett latin szók kézirati bejegyzések”. Tehát a „carmen” szó „magyarítása” – latinul és magyarul! – mindkét esetben bizonyosan a bejegyző kiegészítése: mind a „carmen”, mind a „patria” címszóról ugyanannak a szókapcsolatnak egy-egy változata jutott az eszébe.

A „carmen patrium” szókapcsolat jelentéseinek feltárása az ókortól (Curtius Rufus) a régi lengyel költészeten (Bogurodzica) keresztül Bél Mátyásig (Notitia…) külön tanulmányt – ha ugyan nem monográfiát – igényelne. Térben és időben a lengyel párhuzam a legközelebbi. Ha csak egy felületes pillantást vetünk a terminus lengyel használatának szakirodalmára, abból is kiderül, hogy a „carmen patrium”-nak fontos szerepe volt a nemzeti és a nyelvi identitástudat erősítésében.4 Ha a 16. századi magyar előfordulás is hasonló tartalommal rendelkezik, ez különösen fontos lehet a kritikatörténet számára.

Jó volna tudni, vajon mire gondolt az ismeretlen bejegyző… Vajon műfajt vagy strófaszerkezetet jelölt a kifejezés, esetleg egyszerűen magyar nyelvű költészetet? Az ének, a vers és a versszak fogalmának megkülönböztetése a vizsgált korszak magyar terminológiájában még korántsem egységes. A Veszprémi Calepinusban és a Görlitzi Glosszákban a „Versus”, Szikszainál a „Carmen” a ’Vers’. Érdekes a Murmellius-szójegyzék megkülönböztetése: „Versus”: ’Eggy vers’ – „Carmen”: ’Vers’.

A Gyöngyösi Szótártöredékben több hosszabb kifejtés latinul is, magyarul is olvasható. „Aegloga: caprarum seu rerum pastoralium sermo: kechkekrül auagy pasztorsagrul valo beszed.” Szó szerint ugyanígy található Antonius Nebrissensis (Antonio Nebrija) latin–spanyol szótárában5 és egy katalán–spanyol thesaurusban is.6 A tíznyelvű Calepinus kiadásaiban szintén így áll, de csak latinul. A már említett Catholiconban hasonló tartalommal, kissé más megfogalmazásban: „Ecloga: Sermo de capris, vel quasi de rusticis vel vilioribus rebus”.

Szencinél mindössze ennyi található: „Ecloga: Valogatot beszelgetes, Agolka”.7 E kifejezések sokáig tartották magukat. Pápai Páriz Ferenc szótárában megismétlődik Szenci kéttagú értelmezése, de visszatér a Gyöngyösi Szótártöredékben megragadott tartalmi mozzanat is: „Eccloga: Válogatott beszélgetés a’ barom-pásztorságról.”8 Ismeretes a 19. század első éveiből egy gyászvers, amelynek műfaját a szerző „Agolka vagy-is Pásztor ének”-ként határozta meg.9

Különösen tanulságosak a logika és a retorika, argumentáció, invenció és elokúció összefüggéseit kifejező értelmezések. Több forrásban is világossá válik a módszeres, hatásos érvelés és a tetszetős nyelvi megformálás szoros összetartozása. Szikszai definíciójában a logika ’Igazan es ekesen valo szolasnak, es io moddal való vetekedesnek tudomanya’. A Gyöngyösi Szótártöredékben az „argutia” meghatározásának latin mintája is olvasható: ’Argutus qui argumentum cito invenit, urbanus: in loquendo astutus: Az ky hamar talal as byzonytasra walo beszedet: eedes beszedeben: es okos’. A latin megfogalmazás legkorábbi változatát Sevillai Szent Izidornál találtam meg, ami aztán évszázadokon keresztül visszhangzott különböző kézikönyvekben.10 A korábban már említett Papias-szótárban pontosan úgy szerepel, mint a Gyöngyösi Szótártöredékben.

A következő példa igazolja, hogy egy-egy idegen szóval kifejezett fogalom „honosításának” megfigyelése hosszabb időtávon keresztül is érdekes lehet, ezért érdemes kitekinteni a vizsgált, 1530–1580 közti időszakból. A 18. század végén Alexovics Vazul egyik munkájában az „új Filosofusokkal” vitázva Voltaire után a „fogyatkozott, alávaló, tsekély tudományú” Pierre Bayle tanait cáfolja. Ennek során arra is kitér, ki hogyan vélekedik róla.

[Jacques] Saurin a’ többi között felöle bizonyíttya, hogy noha ö magát nagy Filosofusnak mutatta, mégis-tsak Sophista, az-az, maga hányó Bölts volt, a’ ki a’ hamisat az igazzal öszve-zagválni, a’ bizonyos regulákat ’s állatásokat fonákul fordítani, az igaz következéseket meg-dönteni iparkodott.11

Az idézet filozófiai szempontú elemzése beláthatatlan távlatokat nyithat. Ehelyett inkább azt a kifejezést emelem ki, amelyik nemcsak a mentalitástörténet, hanem a szóhasználat vonatkozásában is tágabb összefüggésekre irányítja a figyelmet. A szövegben a „maga hányó Bölts” a „Sophista” értelmezéseként jelenik meg. Ha Alexovics meghatározásának forrását keressük, az első próbálkozáshoz elegendő néhány évtizedre visszatekintenünk. Pápai Páriz Ferenc latin–magyar szótárának Bod Péter-féle átdolgozásában12 ez áll: „Sophista: Patvaros Filosofus, Maga hányó Bölts”. Visszafelé haladva az időben, de még mindig maradva a 18. században, a kibővített kiadás alapjául szolgáló eredetiben13 egyetlen kötőjel eltéréssel (Magahányó) betű szerint így található. Egy évszázaddal visszalépve, kissé eltérő írásmóddal, de ugyanezt olvashatjuk már Szenci Molnár Albert szótárában14 is: „Sophista: Patvaros Philosophus, maga hanyo Bölcz”.

Ha még távolabbra megyünk vissza az időben, korábbi hasonló előfordulásokat is találhatunk. A Veszprémi Calepinus „Sophista” meghatározása: „Patvaros philosophus, viszzalkodo, maga hanio bölts”. Az írásmód apró eltérésével, de lényegében ugyanígy került be a tíznyelvű Calepinus kiadásaiba: „Sophista: Patuaros philosophus viszalkodo magahanyo bölcs”.

Láthatjuk, hogy Szenci Molnár Albert, majd Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter vonatkozó szócikke ennek ismétlése, azzal a különbséggel, hogy a „viszalkodo” szót elhagyják. Szenci rokon tartalmú kifejezésekkel gyarapítja a fogalomkört. „Sophisma: Alatomba czalo fortelyos Beszed”; „Sophistice: Beszszeddel okassan patvaroskodo tudomany”. Az előbbinek egy változata megvan Pápai Páriznál is, ahol egy betű eltérés módosítja az értelmezést: „Sophisma: Alattomban-való fortélyos beszéd”. A „Sophista” Comenius Januájában is szerepel: „Sophista (a, m. pseudophilosophus) […] Patvaros maga hányó bölts, fortélyos beszéd.”15

A „Sophista: maga hányó Bölcs” megfeleltetés a 17. században sem csak a szótárirodalomban fordul elő. A magyar kifejezést ekkor is használták, mégpedig ugyanebben az értelemben. A Nádasdy-Mausoleum eredeti szövegében II. Lászlóról, a magyarok 14. királyáról többek között ez olvasható:

Semper etiam, ex praemissis malis,

Bonam deducere contendit Sophista consequentiam.16

A tömör latin sorokat Felvinczi György négysoros felező tizenkettesben így fordítja:

A’ meglett rosz dolgot mikoron megh látta,

Abból ki jövendöt jora magjarazta.

Mint maga hányó bölcs azt bizonyittotta,

Mind jó jö ki abból, a’ mint eo gondolta.17

A régiség leggyakrabban használt szótáraiban nem találtam olyan latin megfogalmazást, ami az első ismert magyar értelmezés, Veszprémi Calepinusban található adat forrása lehetne. Így könnyen előfordulhat, hogy az évszázadokon keresztül visszhangzó fordulat az ismeretlen 16. századi bejegyző leleménye.

Az 1530–1580 között keletkezett glosszák, szójegyzékek és szótártöredékek kritikatörténeti vonatkozású anyaga sokat elárul arról, hogy az adott korszakban milyen magyar szavakat, kifejezéseket, definíciókat ismertek és használtak egy-egy fogalom megnevezésére – legalábbis az áttekintett munkák tanúsága szerint. Kérdéses persze, hogy más típusú szövegekben milyen hasonló terminusokra lehetne bukkanni. (A további fejezetekben a világi retorikához, a prédikációhoz és az imádsághoz kapcsolódó forrásokból magam is kiemelem a használt magyar szakkifejezéseket.) Ám a szövegösszefüggésből nem mindig derül ki egyértelműen, hogy a magyar műszó mit is akar jelenteni. Bizonyságok erre azok a tanulmányok, amelyek egy-egy szakkifejezés tartalmát próbálják megfejteni – gondoljunk csak a „virágének” jelentésére vonatkozó különböző elképzelésekre…18 A fentebbiekben vizsgált forráscsoport lényege azonban éppen az idegen és az anyanyelvű meghatározások egymáshoz rendelése, így nem lehet kétséges, hogy a magyar változatok mely görög–latin mintáknak feleltethetők meg.

További kérdés, hogy a magyar műszavak, definíciók vajon az egyes szerzők, szerkesztők hamar feledésbe merült leleményei, vagy használatuk általánossá vált. A későbbi forrásokkal összevetve az is világossá válhat, hogy a magyar elméleti szaknyelvnek melyik az a rétege, amelynek kialakulása már legalább a 16. századra vezethető vissza.

1	Dictionarium quod Gemma Gemmarum vocant… (Argentinae: Johannes Knoblauch, 1518), VD16 G 1105
2	Dictionarium quod Gemma Gemmarum vocant… (Hagenau: Henricus Gran, 1518), VD16 G 1104.
3	Dictionarium quod Gemma Gemmarum vocant… (Hagenau: Henricus Gran, 1514). VD16 G 1100.
4	Matla 2015.
5	A szótár először 1492-ben jelent meg, később többször kiadták.
6	Tesoro de la lengua Castellana, o Española. Compuesto por el licenciado Don Sebastian de Cobaruuias Orozco (Madrid: Luis Sanchez, 1611).
7	Szenci 1604.
8	Pápai Páriz 1708.
9	Agolka: vagy-is Pásztor ének tekéntetes Jakabffi Kristóf úr, tekéntetes, nemes Bihar vármegye assessora, és az élesdi, ’s révi uradalmak’ administrátora halálának emlékezetére 1805. Karátson havának 30-ik napján éneklette a’ meg boldogúlt úrnak egy igen megszomorodott szolgája Püspökiben, és némellyek kívánságára ki is adta, Nagy-Váradon, máramarosi Gottlieb Antalnál, 1806.
10	„Argutus, quia argumentum cito invenit in loquendo.” Isidori Hispalensis Episcopi Etymologiarum sive Originum Liber X, De Vocabulis.
11	Alexovics 1792, 133. Más példa a 18–19. század fordulójáról a „sophista” hasonlóan pejoratív jelentésére („bojtorján, izgága Sophista mesterség”): Bíró A. 2007.
12	Pápai Páriz – Bod 1767.
13	Pápai Páriz 1708.
14	Szenci 1604.
15	Comenius 1562.
16	Mausoleum 1664, Aa2r.
17	Mausoleum 1697/1988, 255.
18	Vö. Faragó 2003, Szentmártoni SzaBó 2003, Tóth 2009/2020, RMKT 16, XIII/A, 9–10, 402–403, Surányi 2019.

„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 210 5

Irodalom

Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk.

A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero