Szintén az Adam Smith-i alapértelmezésre, ezen belül is az önérdekkövetés hatékonyságára vezethető vissza a chicagói iskola vállalati célról alkotott felfogása. Ennek megfelelően a vállalat alapvető és kizárólagos célja a nyereségmaximalizálás, illetve hosszú távon a vállalati érték növelése. A szintén smithi metafora, a ’láthatatlan kéz’ működésének köszönhetően pedig a vállalatok úgy szolgálják leghatékonyabban a közösség javát, amennyiben kizárólag saját, jól felfogott gazdasági érdekeiket követik. Ennek a gondolatnak a leghíresebb megfogalmazása a chicagói iskola neves alakjához, Milton Friedmanhoz köthető. Friedman „The Social Responsibility of Business is to Increase its Profit” című 1970-ben a The New York Times Magazin hasábjain megjelent, gyakran hivatkozott cikkében kijelenti, hogy a társadalmi haszon leginkább úgy érhető el, ha a vállalat ezt teljességgel figyelmen kívül hagyja és kizárólag a tulajdonosok gazdagodására koncentrál. A tulajdonos gazdagodásán itt különös hangsúly van, ugyanis Friedman kiindulópontja az, hogy a vállalat kizárólag a részvényes (angolul: shareholder) magántulajdona. Ebből kifolyólag minden jog megilleti, ami egy tulajdonosnak jár. A részvényesek elsőbbsége (angolul: shareholder primacy) megközelítés – ahogy a nevéből is fakad – a részvényest mint a vállalat tulajdonosát a vállalat valódi képviselőjének tekinti, az egyetlen szereplőnek, akinek joga van a vállalat jövőjéről döntéseket hozni (Friedman, 1970). A vállalat vezetői a tulajdonos alkalmazottjai, ezért ennek megfelelően is kell a vállalat működtetéséért felelniük, vagyis a tulajdonosok érdekében kell cselekedniük, a lehető legtöbb pénzt keresve számukra. Ugyanakkor azt Friedman is hangsúlyozza, hogy a vállalati vezetőknek úgy kell törekedniük a nyereség maximalizálására, hogy közben megfelelnek a társadalom alapvető szabályainak, amelyek a törvényekben vagy az etikai szokásokban testesülnek meg, vagy, ahogy egy másik helyen fogalmaz: „a játékszabályokon belül maradva, azaz nyílt és szabad versenyt folytatva, megtévesztő csalás nélkül” (Friedman, 1970). Fontos tehát leszögeznünk, hogy Friedman a társadalmi (jogi, etikai) elvárásoknak való megfelelést nem száműzi a vállalati megfontolások közül, de csupán feltételként, illetve korlátként határozza meg azokat. A cél tekintetében az egyetlen, aki döntési helyzetben van, az a részvényes/tulajdonos, akit a vállalat mint magántulajdon birtokosának, egyben morális cselekvőnek is tekint. Ebben a szerepkörében a tulajdonos dönthet kizárólag a vállalat céljáról. Egyéni vállalkozó esetében a nyereség maximalizálása mellett akár más (szociális) célokról is dönthet, de kizárólag ő.