A vállalati politikai szerepvállalást elemző, a társadalom egészére vonatkozó attitűdökkel kapcsolatos empirikus kutatások többnyire az Egyesült Államokat célozzák meg (Morning Consult, 2018; Wolfe, 2020; Morgan, 2021), de más országokban, például Spanyolországban vagy Lettországban is találunk hasonlóan nagyszabású, országos felméréseket (Villagra et al., 2021; Egle és Vīlands, 2023). Az amerikai közvéleménykutatások azt igazolják, hogy az amerikai társadalom többsége (60–70%) nem támogatja a vállalati aktivizmust, ugyanakkor jelentős különbségek mutatkoznak akkor, ha alcsoportok, például generációk vagy politikai pártok szerint elemezzük az eredményeket. Így például az amerikai társadalmon belül a liberális politikai nézeteket vallók és fiatalabb generációhoz tartozó válaszadók (különösen a Z generáció és az ezredfordulósok) nagyobb arányban támogatják, hogy a vállalatok vegyenek részt társadalmi és politikai ügyekben, mint a konzervatív politikai nézeteket valló idősebb generáció tagjai. A fiatalok támogatóbb magatartása akár előrevetítheti azt is, hogy a társadalmi elvárások a jövőben változni fognak az USA-ban. A spanyol mintában – hasonlóan az amerikai kutatási eredményekhez – a liberálisok a vállalati aktivizmust a vállalati jó hírnév részének tekintik, míg a spanyol konzervatívok ezt nem így látják (Villagra et al., 2021). A lett kutatás az amerikai eredménnyel ellentétes következtetésre jutott. A lett társadalomnak ugyanis a többsége (78%) elvárja, hogy a vállalatok ne csak a profitra törekedjenek, hanem a társadalom számára fontos kérdésekkel is foglalkozzanak (Egle és Vīlands, 2023).

A vállalatoktól független szereplők, mint a kormányzat (állami szereplők) és a nem kormányzati szervek (civil társadalmi csoportok), egyre gyakrabban tekintik a nyereségorientált vállalatokat potenciális együttműködő partnereknek a társadalmi és politikai problémák kezelésében, különösen azokban, amelyeket egyedül nem tudnak megoldani. Ezt az újfajta partnerséget nevezte a Coca-Cola Company korábbi vezérigazgatója, Neville Isdell „kapcsolt kapitalizmusnak”, egyben leszögezve, hogy globális jelenségről van szó. Ez a partnerség a kormányzat, a civil társadalmi csoportok és a vállalatok között egy olyan kölcsönösen előnyös együttműködést eredményez, amely úgy várja el a vállalatoktól, hogy „jót” tegyenek, vagyis a közjót szolgálják, hogy eközben a vállalat részvényesi értéke is növekedjen (Foster, 2014; Weitzner, 2021). Egy szemléletes példa erre a kettős értékteremtésre az amerikai Walmart, a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége, és a nemzetközi környezetvédelmi szervezet, az EDF (Environmental Defense Fund) közötti partnerség, amely a környezetvédelmi problémák megoldása érdekében jött létre. Ez az együttműködés azonban nemcsak környezetbarát termékek és intelligensebb energetikai gyakorlatok bevezetését eredményezte a cégnél, hanem segített a vállalatnak új bevételi forrásokhoz is hozzájutnia. Hasonlóképpen a JPMorgan Chase 100 millió dollárt fektetett be a michigani Detroitban, hogy segítsen újraéleszteni egy hanyatlóban lévő, egykor virágzó amerikai várost, miközben új ügyfélpiacot talált (Lin, 2018, 1581). De készült esettanulmány ehhez hasonló partnerségi kapcsolatra Dél-Amerikában is. Peruban például a kormányzat bizonyos bányaprojektekben érintett vállalatokat bízott meg azzal, hogy oldják meg az egyre növekvő számú konfliktusokat a bányászati területeken élő helyi közösségekkel. Ennek érdekében a perui kormány közvetlenül a beruházó vállalatoknak utalt át pénzeszközöket, hogy azokat a bányaprojektek által negatívan érintett csoportok között osszák szét (Gustafsson, 2016). És a hasonló partnerségi megállapodások sora még hosszan folytatható.

A vezérigazgatói aktivitással, mint a másik belső érdekhordozó politikai állásfoglalásával, számos tanulmány foglalkozott az elmúlt évtizedek során. Az időben egymást követő empirikus kutatások egyre erőteljesebb vállalatvezetői aktivitást mutatnak. Egy 2014-ben, a globális vállalatok vezetőinek körében végzett felmérés szerint még csak a vállalatvezetők 36%-a gondolta úgy, hogy a politikai kérdésekben való nyilvános állásfoglalás fontos ebben a pozícióban. Ez a szám 2017-ben már 46%-ra emelkedett. 2019 augusztusában pedig az úgynevezett Business Roundtable, az amerikai vezető vállalatok vezérigazgatóinak szervezete, 181 vezérigazgató aláírásával adott ki egy olyan nyilatkozatot, amely leszögezi, hogy a vállalat célja olyan gazdaság támogatása, amely „minden amerikait szolgál” (Wolfe, 2020, 1475–1477).

A menedzseri aktivizmus iránti igény azonban nemcsak belső elvárásként fogalmazódik meg, hanem a szélesebb társadalom támogatását is élvezi. Egy 2018-as globális felmérés szerint az emberek 64%-a minden korcsoportban fontosnak tartja, hogy a vezérigazgatók vezető szerepet vállaljanak a társadalmi változások előmozdításában, amikor a kormányzat erre nem képes (Edelman, 2018). Az Egyesült Államokban a vezérigazgatói aktivizmus egyik fő magyarázata a fogyasztók növekvő elvárása e téren. A vezérigazgatói aktivizmusról szóló fentebb idézett felmérés erre több példát is hoz (Wolfe, 2020, 1476–77). Az egyre egyértelműbbé és általánosan elfogadottá váló menedzseri aktivizmus hatására az Egyesült Államokban már az üzleti élet új korszakáról beszélnek. Ebben az új korszakban a vezérigazgatók vezetői platformjukat arra használják, hogy szót emeljenek olyan politikai és társadalmi kérdésekben is, amelyeknek nincs közvetlen kapcsolata a vállalkozásukkal.

A külső érdekhordozók tekintetében két szereplő különösen nagy jelentőséggel bír: az egyik a vállalati befektető, a részvényes, a másik a vállalat vevője, a fogyasztó, akiknek az elvárásai és érdekei merőben különböző képet mutatnak. A fentiekben már hivatkozott, a vállalati befektetéseket elemző csoport (Share Action) 2021-es kutatása szerint a világ hat legmeghatározóbb vagyonkezelője (BlackRock, Vanguard, Fidelity Investments, State Street Global Advisors, Capital Group és J.P. Morgan Asset Management), amelyek jelentős, akár 5–10%-os részesedéssel is rendelkeznek a világ multinacionális vállalataiban, a vizsgált esetek több mint 60%-ában a környezeti fenntarthatósági és/vagy a társadalmi aggályok kezelésére irányuló javaslatok ellen szavazott (Sood et al., 2021). Egy másik nagyszabású tanulmány 39 iparág 149 vállalata által kezdeményezett 293 vállalati társadalmi aktivista esemény alapján megállapította, hogy a vállalati társadalmi aktivizmus átlagosan negatív reakciót váltott ki a befektetőkből (Bhagwat et al., 2020).

Ezzel szemben az elmúlt évtizedekben a vállalati fogyasztók részéről egyre nagyobb igény mutatkozott arra, hogy a vállalatok társadalmi és politikai kérdésekben is felszólaljanak, illetve felelősséget vállaljanak. Húsz évvel ezelőtt az empirikus kutatások nem mutattak ki szoros kapcsolatot a vállalati aktivizmus és a fogyasztói lojalitás között. Ezek a tanulmányok azt állapították meg, hogy a fogyasztók funkcionális tulajdonságaik alapján választottak termékeket, és csak akkor vették figyelembe a termékhez, illetve a vállalathoz kapcsolódó szociális kérdéseket, ha az ár és a minőség megfelelő volt (Bhattacharya és Sen, 2004). Az etikus fogyasztói magatartásról szóló 2004-es jelentés szerint az etikus termékek és szolgáltatások teljes piaci részesedése az Egyesült Királyságban kevesebb mint 3% volt. Az elmúlt évek empirikus kutatásai azonban már nem ezt a következtetést vonták le. A legújabb kutatások azt jelzik, hogy a fogyasztók pozitívan értékelik, ha a vállalatok állást foglalnak szociálpolitikai kérdésekben és előmozdítják a társadalmi változásokat. A vásárlási döntések meghozatalakor a fogyasztók nemcsak a márkákat, hanem az értékeket és a magatartást is választják (Stanley, 2020). Az Edelman Trust Barometer 2019-es globális felmérése szerint a fogyasztók 62%-a a márkaválasztását a vállalat – fogyasztók számára is fontos – társadalmi kérdésekkel kapcsolatos álláspontjára alapozza, és 49%-uk egyetért azzal, hogy a vállalatok sok esetben jobban képesek megoldani a társadalmi problémákat, mint maguk a kormányzatok (Edelman, 2019). A korábban már hivatkozott spanyol tanulmány szerint a fogyasztók úgy vélik, hogy a vállalatoknak jobban részt kellene venniük a társadalmi és politikai kérdések kezelésében, és hogy a vállalati aktivizmus egyértelműen pozitív hatással van a vállalat hírnevére és márkaértékére (Villagra et al., 2021). A lett kutatás is megerősítette ezt a tendenciát. A lett emberek 26%-a 2022-ben (19%-kal több válaszadó 2019-hez képest) jelezte, hogy a vállalat politikai állásfoglalása miatt nem volt hajlandó megvásárolni egy márka termékeit vagy szolgáltatásait (Egle és Vīlands, 2023).

Összefoglalva az empirikus kutatások következtetéseit, megállapíthatjuk, hogy meglehetősen ellentmondásos, vagy legalábbis nem konzisztens képet mutatnak a vállalati politikai szerepvállalás iránti igények mind a társadalom szélesebb körében, mind pedig a vállalattól független vagy valamilyen módon a vállalathoz kapcsolódó szereplők esetében. A vállalati aktivizmus megítélése a különböző érdekelt felek elvárásaitól, eltérő politikai attitűdjeitől és érdekeitől, az értékkülönbségek nagyságától és a vállalati politikai aktivizmus potenciális előnyeitől függően változik. Végső soron felmerül a kérdés, kinek az elvárásai a legfontosabbak? Kinek a politikai meggyőződéseit és elvárásait kell képviselniük a vállalatoknak: az idősebb vagy a fiatalabb, a liberális vagy a konzervatív polgárokét, az alkalmazottakét vagy a vezetőkét, a részvényesekét vagy a fogyasztókét? Erre a kérdésre a válasz annak tisztázásával adható meg, hogy a vállalatot egyetlen szereplőnek vagy olyan szereplők összességének tekintjük-e, akiknek érdekei, jogai és kötelezettségei együttesen határozzák meg a vállalat politikáját. Ahogy ezt már a korábbi fejezetekben kifejtettük, az a megközelítés, amely a vállalatot önálló entitásnak tekinti, azaz elkülönül a tagjaitól és azok kölcsönhatásaitól, jogilag megkérdőjelezhetőnek tűnik. Ha azonban megpróbáljuk azonosítani azokat az egyes szereplőket, akiknek az érdekeit a vállalatoknak képviselniük kell, akkor a részvényesek elsőbbségével és a megbízó–ügynök problémával szembesülünk. Ezek a dilemmák a korábbi fejezetek során már részletesen kifejtésre kerültek. A vállalati politikai és társadalmi aktivizmus ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a politikai demokrácia doktrínáját, azaz az „egy ember – egy szavazat” elvét felváltja az „egy pénzegység – egy szavazat” elve, ez utóbbi azonban már nem képviseli a társadalom egészének valódi értékeit és érdekeit.

Ha nincsen egységes, beazonosítható elvárás a vállalat politikai aktivizmusát illetően, és nem is tudunk minden kétséget kizáróan választani az egyes érdekhordozók között, akkor a vállalatnak valamiféle egyensúlyt, konszenzust kell találnia a divergáló érdekek mentén, amelyet a vállalat egyértelműen képviselhet. A vállalathoz kapcsolódó különböző belső vagy külső szereplők potenciálisan eltérő érdekeinek képviselete vagy összeegyeztetése ugyanakkor különböző kihívásokat jelent a nagy-, a közép- és a kisvállalatok számára, ahogy erről már korábban szó volt. Míg a közép- és kisvállalatok képesek lehetnek arra, hogy a kisszámú belső és külső szereplők érdekeit és politikai nézeteit egyensúlyba hozzák, addig a nagyvállalatok esetében ez komoly feladatot jelent. Ez utóbbiak esetében más megközelítést kell találnunk a vállalati polgárság kérdéséhez.