Mátyás Szabolcs

Szemelvények a magyar kriminológia történetéből

a kezdetektől 1990-ig


3. A kriminológia fogalmának változása

A tudományos könyvek többsége hagyományosan fogalmi és tudományrendszertani meghatározásokkal indít. Jelen mű azonban más megközelítést követ: a szerző álláspontja szerint – a történeti szemlélet sajátosságaira tekintettel – a kötet anyagának áttekintése után válik érthetőbbé e rövid fejezet, és tisztábban kirajzolódik a fejlődés és a változás tudományos íve.
Ha az elmúlt közel másfél évszázad szakirodalmi anyagait vizsgáljuk, rendkívül érdekes képet kapunk a kriminológia fogalmának, felosztásának és a tudományok közötti helyének alakulásáról. Mindhárom területen számottevő változás észlelhető. Világosan látszik, hogy az idők során a kriminológia fogalma egyre árnyaltabbá vált, tudományok közötti pozíciója megszilárdult, és ma már nem segédtudományként, hanem önálló tudományként ismerik el.
A kriminológia első hazai fogalomszerű meghatározása – az Arcanum- adatbázisban fellelhető források alapján – 1894-ből származik. A Jog című folyóiratban a következő meghatározás olvasható:
„A pozitív kriminológia természeti lényekkel foglalkozik; eszköze a természettudományi módszer, márpedig a természetben nincsenek osztályok, az emberek nincsenek olyan csoportokba beosztva, amelyeknek tagjai megegyező tulajdonságokkal ruházzák fel és éppen azért a priori meg- vagy elítélhetők, valamely kivételt és individualizálást nem ismerő és a csoport összes tagjaira egyaránt alkalmazható tétel szerint” (Moscovitz 1894, 58).
 
A fenti meghatározásból látható, hogy semmiképp sem tekinthetünk úgy rá, mint egy klasszikus definícióra, azonban látható belőle, hogy a kor kriminálantropológiai kutatásainak köszönhetően elsősorban természettudományként tekint a területre, s nem társadalomtudományként.
Az egy esztendővel későbbi forrás már közelebb visz a mai értelemben vett kriminológiához – bár attól még továbbra is távol van. Ebben a szerző már megemlíti a krimináletiológiát mint a kriminológia egyik fő területét. Az alábbi idézet Finkey Ferenc jogakadémiai székfoglalójában található. Finkey néhány év múlva Kolozsvárott már maga is önálló tárgyhirdetővé vált. Az azonban már jól látszik, hogy hazánkban is kezdett körvonalazódni a kriminológia definíciója, s mint az az alábbi idézetekből is kitűnik, néhány év múlva, már „rendes” kriminológia fogalmakkal is találkozhatunk.
„(…) hogy a büntetőjogi felelősség megállapíthatása szempontjából magát a cselekvő alanyt, tehát a bűnös embert kell vizsgálat alá vennünk, vagyis nem csak magát a külvilágban jelentkezett cselekményt, hanem annak belső okait vizsgálnunk és felderítenünk. Az ezzel foglalkozó büntetőjogot, t.i. a bűnösség okainak, eredetének, a bűnös hajlamnak kutatását szokták tág kifejezéssel kriminológiának nevezni. A régibb büntetőjog ezzel nem foglalkozott alaposan és szakszerűen, hanem a „szabad akarat” fogalmával mint megdönthetően argumentummal akarta az egész alanyi bűnösséget megmagyarázni” (Finkey 1895, 61).
 
Nem kellett sokat várni, és már lexikonban, nevezetesen a nagyhírű Pallas nagy lexikonába is bekerült a kriminológia szócikk, s nem is csak letudni szerette volna a szócikkíró a meghatározást, hanem rendkívül alaposan foglalta össze korának legfontosabb ismereteit. A fogalom- és a feladatmeghatározás mellett bemutatja a főbb irányzatokat, a legnevesebb képviselőit, sőt még szakirodalmat is ad meg.
„Kriminológia (gör.-lat., a bűncselekmény tana), a büntetendő cselekmények tényleges alakzataival és okaival foglalkozó tudomány, mely a büntetendő cselekményeket természetrajzi módszerrel elemzi. A K.-ban megkülönböztethetünk büntető embertant (v. antropológiát) és büntető társadalomtant. Az előbbi a büntetendő cselekménnyel mint az egyéni élet jelenségével foglalkozik, a bűnözési hajlamot (penchant au crime) egyéni feltételezettségében vizsgálja (1. Antropológiai iskola), az utóbbi a bűncselekményeket, mintatársadalmi élet eredményét veszi szemügyre. A K.-nak ez utóbbi szociologikus iránya a környezet befolyására helyezi a fősúlyt, s első kiválóbb művelője Quetelet, majd Tarde és Prins volt. A bűntettesek szaporodását korunkban a kriminálszociológia a nagyvárosok fejlődésével hozza kapcsolatba, mely a vidék népességét a városokban zsúfolja össze, s oly proletariátust hoz létre, mely termőtalaja a csavargás és kriminalitásnak. A gazdasági ellentétek, a nyomor, a túlfokozott érzékiség, a pazarlás, a fukarság megannyi tényezői a bűnözésnek. Ehhez képest a szociologikus irány elsősorban a bűn társadalmi megelőzését teszi feladatává, ellentétben az antropológiai iskolával (1. o.), mely a született bűntettesek kiküszöbölését tekinti a társadalmi védelem egyik fő eszközéül. Elfogadható eredményre csak az előfeltételek mindkét csoportjának figyelembevételével juthatunk, s ezen alapszik Liszt Ferenc megkülönböztetése akut és idült kriminalitás közt, amennyiben az elsőnél, mely az alkalmi bűntettek formájában jut kifejezésre: a társadalmi, a másodiknál, mely a szokásos v. hivatásszerű bűnözésben nyilvánul, az egyéni okok túlnyomóak a büntetendő cselekmény létrehozásában. Irodalom. Garofalo, La criminologie, 1891; Ferri, Sociologia criminale, németül: Das Verbrechen als soziale Erscheinung, 1896; Lombroso, Le crime, causesetremèdes, 1899; Colajanni, Sociologia criminale, 2. kiad. 1889; Prins, Science pénaleetdroit pontif, 1899” (Pallas nagy lexikona 1900, 116).
 
A tragikus sorsú Somló Bódog1 (1873–1920) továbbment, s nem csupán a kriminológia kutatási területeiről és feladatairól tesz említést, hanem – konkrétan, bár nem kimondva –, de a bűnmegelőzésről és a kriminálpolitikáról is beszél, különösen utóbbit hangsúlyozza. S nem mehetünk el a számunkra olyan kedves terület esetében tett elnevezésről sem. Somló a kriminológiát a „büntetőjog bölcselete” néven illette.
„A büntetőjog rendkívül termékeny talaja a modern jogbölcselkedésnek. Olaszországban külön tudományággá alakult a büntetőjog bölcselete, amely az olaszok nyomán főleg Francziaországon és Németországon, de kisebb mértékben az egész világon talált művelőkre. E tudomány a kriminológia. Kiindul a bűntett okainak kutatásából s a bűntett élettani, lélektani és társadalmi okainak a megállapítása után állapítja meg a bűntett elleni küzdelemnek helyes eszközeit. Ezek az eszközök részint olyanok, amelyek a bűntettre hajtó ezen élettani, lélektani és társadalmi okok megszüntetésére irányulnak, és az erre való törekvésben látják a modern kriminológusok az állam legfőbb feladatát a bűntett leküzdése tekintetében. Ide kell áthelyezni a bűntett elleni harc súlypontját. Ezeket az okokat a maguk egészében megszüntetni azonban az állam nem képes, legalábbis az emberiség mai szervezete mellett és a mai, valamint a belátható jövőben várható társadalmakban sem. Viszont módjában van az államnak sok oly esetben, amelyekben a bűntettre hajtó okokat nem képes kiirtani, azokkal oly ellen motívumokat állítani, amelyek az embereket ezen okok dacára is visszatartják a bűntettek elkövetésétől. Ezen ellenmotívum a büntetés” (Somló 1901, 47).
 
Az első hazai kriminológia tankönyv Irk Albert nevéhez köthető, aki 1912-ben jelentette meg hiánypótló munkáját. Meglepő módon, a könyvben nem találjuk meg a kriminológia definícióját, a szerző viszont meghatározza a kriminálaetiológia, kriminálbiológia, kriminálszomatológia, kriminálpsychológia és a kriminálszociológia fogalmát, de magával a kriminológia meghatározással adós maradt a szerző [Hasonlót tapasztalhatunk az első magyar nyelvű kriminalisztika könyv esetében is (Endrődy Géza: /1893/: A bűnügyi nyomozás kézikönyve), melyben még a „kriminalisztika” szó sem jelenik meg].
 
Szintén 1912-bn jelent meg a Franklin kézi lexikona, amely mindössze két mondatban, de tömören megfogalmazta a kriminológia definícióját, bemutatta a főbb területeit és a bűnözésre, mármint társadalmi tömegjelenségre tekint.
„Kriminológia az a tudomány, amely a bűncselekmények megjelenési formáit és azok okait kutatja. A K.-nak kétága van: kriminál-anthropológia, amely a bűnözés egyéni feltételeit, a bűnözési hajlamot vizsgálja és kriminál-szocziológia, amely a bűncselekménnyel, mint társadalmi jelenséggel foglalkozik” (Franklin 1912, 529).
 
Az erősen baloldali beállítottságú társadalomtudós/politikus Madzsar József (1876–?) által szerkesztett „Társadalmi lexikon” egy széleskörűen megfogalmazott szócikkben mutatja be a kriminológiát. A szócikk mintegy háromnegyede még mai szemmel is elfogadható lenne, s csak az utolsó negyed az, amely kritikával illethető. Ez a marxi-engelsi tanításon nyugvó kritikai kriminológiára jellemző megállapításokat tartalmazza.
„Kriminológia, az a társadalmi tudomány, amely a büntetendő cselekmények társadalmi és egyéni tényezőivel, tehát azokkal az okokkal foglalkozik, amelyek az embereket bűncselekmények elkövetésére indítják. Ezek az okok részben az egyéni hajlamosságban, a jellem ellenállóképességének csekélyebb fokában, túlnyomó részben azonban a kedvezőtlen társadalmi körülményekben rejlenek, amelyek az embert akarat elhatározásában befolyásolják. Ha a tényezők e két csoportjához képest a kriminológia két ágra oszlik is: a bűnügyi embertanra, amely a bűntevők testi és lelki sajátosságaival foglalkozik és a bűnügyi társadalomtanra, amely az egyes társadalmi tényezők (gazdasági helyzet, lakóhely, foglalkozás, alkoholizmus stb.) befolyását vizsgálja a bűncselekmények elkövetésére, úgy a bűncselekmény magyarázata mégis csupán a két tényezőcsoport együttes figyelembevételével lehet kielégítő. Még a múlt században a kriminológia akkor fiatal tudományának két ága éles ellentétben állt. Lombroso és elmélete hívei a bűntettesek egyéniségében rejlő okokra terelték a figyelmet, viszont a kriminálszociológiai irány annak az először Quetelet-től hangsúlyozott statisztikai megfigyelésnek köszönte erejét, hogy egy adott országban évenként elkövetett bűntettek száma, ha valamely rendkívüli esemény (gazdasági válság, háború stb.) nem lép közbe, alig változik. Ma már mindinkább elsimulnak az ellentétek. s a kriminológia alapigazsága érvényesül, hogy a bűntett, mint minden társadalmi jelenség, a két tényezőcsoport eredője. Túlsúlyban a társadalmi, főleg a gazdasági tényező van, s csak kivételes eset, hogy kedvező helyzetben élő ember bűntettessé lesz. A munkalehetőségeknek, a munkabéreknek s a gabona árának a számbelileg túlnyomó vagyoni bűncselekmények „okai” közt kétségkívül nagyobb szerep jut, mint a faji sajátosságnak vagy az átöröklésnek. Nem csupán „szocialista” hanem tudományos igazság, hogy az uralkodó kapitalista gazdasági rendnek hatalmas szerep jut a bűntettek termelésében. Másrészt naivitás volna azt hinni, hogy a szocialista társadalom bűntettmentes paradicsom lesz, mert érdekellentétek a szocialista társadalomból sem küszöbölhetők ki és a törvényszegésre indító szenvedélyek csak az emberiségnek sok évezredes nevelése útján lesznek megfékezhetők (Madzsar 1928, 405).
 
A Magyar Detektív című folyóirat tömören, definíciószerű meghatározást közölt az 1933. évi egyik számában (Lippai 2024). Ebben ugyan nem elsőként, de megemlíti a kriminológia bűnmegelőzésben betöltött szerepét is, amely a legtöbb fogalomból ebben az időben még kimaradt.
„Kriminológia (latin és görög) a bűntettek tudománya, mely arról a kérdésről nyújt felvilágosítást, hogy a büntetendő cselekményeket minő tényezők hatása alatt követik el s azok a társadalmi életben minő alakban nyilvánulnak. Foglalkozik ezenkívül a kriminológia a büntetendő cselekmények megelőzésére vonatkozó eszközökkel és módszerekkel is. (A kriminológiafejlődésének történetével külön címszó alatt foglalkozunk”) (sz. n. 1933, 6).
 
Az „Uj Idők Lexikona” 1939. évi meghatározásában a korábbi tartalmi elemek mellett a kriminalisztikával való kapcsolatára is utal a szócikk. A korabeli felfogás szerint a kriminalisztikát a kriminológia gyakorlati ágának tartották. Ezt a szemléletet megtaláljuk már Kármán Elemér 1916-os munkájában is, amely Hans Gross („a kriminalisztika atyja”) tudományági nómenklatúráját tükrözi, melyet Kármán meg is említett művében.
„Kriminológia, a. m. bűnügytan. A bűnözés okaival, valamint a bűnözés ellen irányuló megtorló, védekező és megelőző rendszabályokkal foglalkozik. Fő tanulmányi ága: 1. A bűnügyi embertan (kriminálantropológia), a bűnözők testi (kriminálszomatológia) és lelki (kriminálpszichológia, 1. Bűnügyi lélektan) tulajdonságait kutatja. 2. A bűnügyi társadalomtudomány (kriminál szociológia) azt kutatja, hogy az állam és a társadalom berendezkedései és állapota milyen befolyást gyakorolnak az emberek bűnözésére. Keretébe tartozik a kriminálstatisztika (1. Bűnügyi statisztika). 3. A bűnügyi nyomozástan (kriminalisztika), a K. gyakorlati ága, a bűncselekmények elkövetési módjait és eszközeit vizsgálja és olyan eszközöket, módszereket, eljárásokat alkot és ajánl, amelyek a bűncselekmények elkövetési módjának és az elkövető kilétének megállapítására alkalmasak” (Uj Idők Lexikona 1939, 4036).
 
A második világháborút követően a kriminológiával kapcsolatos szemlélet gyökeresen megváltozott, és az egyetemes kriminológiát két részre, burzsoá és szocialista kriminológiára osztották. Ezt a szemléletet tükrözi a Rendőrségi Szemle 1959. évi 12. számában megjelent tanulmány is, melyet Viski László írt. Ha alaposabban szemügyre vesszük a meghatározást és lehántjuk róla a kényszerből rátelepült kommunista maszlagot, akkor láthatjuk, hogy a korabeli kriminológiai szemlélet már nem volt nagyon távol a mai nézőponttól.
„A szocialista kriminológiának, mint a bűncselekményekről, azok okairól, a bűnözés jelenségeiről szóló tannak, valóban semmilyen közös mása sincs a burzsoá ’kriminológiával’. A polgári társadalmakban a bűnözés kérdéseinek tanulmányozása ma lényegében a bűncselekmények egyes, egymástól elszigetelten vizsgált biológiai-szociológiai tényezőinek kutatását, öncélú boncolgatását és kiúttalan „rendszerezését” jelenti és elismerten vagy fel nem ismerten, de sohasem bevallottan a bűnözés valódi okainak, a bűncselekmények osztályjellegének elkendőzését szolgálja. A szocialista kriminológia viszont ténylegesen tudományosan, a marxista-leninista társadalomtudományok általános tanításaiból, a bűnözés osztály jellegének felismeréséből kiindulva kutatja az egyes bűncselekményfajták vagy konkrét bűncselekmények közelebbi, közvetlen kiváltó és elősegítő okait, megjelenési formáit. Ezáltal igyekszik előmozdítani a szocialista állam büntetőpolitikájának megvalósítását, a káros társadalmi jelenségek elleni, büntetőjogi eszközökkel is vívott harcot, a bűnözés felszámolását” (Viski 1959, 900).
 
A kriminológia szélesebb körű elfogadásával és a politikai változás hatására, egészen más stílusú meghatározások születtek a hatvanas évektől kezdve. Ezekből már hiányoznak vagy a jóval enyhébb nyomás következtében kisebb volt a nyomás a korábbi „kötelező” tartalmi elemek használatára. Ezt láthatjuk Vermes Miklós definíciójában is.
„(…) a bűnözés és bűncselekmény mint valóságjelenség megjelenési formáinak, mennyiségi és minőségi alakulásának, belső és külső törvényszerűségeinek, valamint a leküzdése érdekében alkalmazott módszerek és eszközök hatásosságának a feltárására irányul. Ennek alapján ajánlásokat tesz azok fejlesztése érdekében. A kriminológia tárgyából következik a bűnügyi tudományok általi meghatározottsága és ezek rendszerében való elhelyezkedése, valamint az a körülmény, hogy a bűnözés ottani kérdéseinek feltárásánál szociológiai és pszichológiai aspektust és módszereket alkalmaz. (...) Ily módon képes a kriminológia betölteni azt a feladatkörét, hogy a bűnözés elleni harcban segítse a büntetőjogot, és megalapozza a bűnözés megelőzésére irányuló tevékenységet” (Vermes 1971b, 138–139))
 
Az egyik legtöbbet idézett kriminológia fogalom Vígh Józseftől származik, akinek definícióját évtizedeken keresztül használták, s számos későbbi meghatározásnak szolgált alapjául is.
(…) a kriminológia olyan tudomány, amely a bűnözéssel mint társadalmi tömegjelenséggel és a bűncselekmények elkövetésével mint egyedi jelenséggel, illetve ezek különböző csoportjaival foglalkozik” (Vígh 2002, 15).
 
Az elmúlt egy évtizedben két jelentősebb kriminológiai munka látott napvilágot. Az egyik a főként ELTE-s oktatók által jegyzett „Kriminológia” (Borbíró et al. 2016), illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói által írt „Alkalmazott kriminológia” című könyv. Előbbi kiadvány Edwin H. Sutherland meghatározását ismerteti, míg utóbbi a Vígh József féle fogalmat.
A fentiek alapján jól látható, hogy elmúlt bő száz esztendő alatt milyen evolúción esett át a kriminológia fogalma. Kezdetben főként a természettudományokhoz tartozónak tekintették a területet, ami az erőteljes kriminálantropológiai kutatásoknak köszönhető. A későbbiekben egyre inkább a társadalomtudományok felé „sodródott” a terület, az etiológia nem a biológiai adottságok, hanem a társadalmi környezet hatását kereste a bűnözés okaként. A második világháborút követően változás következett be a kriminológia fogalmában is, a szocialista kriminológia ismérveit vette magára. A hatvanas évektől kezdve fokozatosan megszabadult a hazai kriminológia fogalma is a ráerőszakolt elemektől, és napjainkban a nyugati típusú demokráciákban ismert tartalmi elemeket tartalmazzák már a magyar meghatározások is.
A harmadik fejezet a kriminológia fogalmának több mint százéves hazai evolúcióját mutatja be. Az első hazai kriminológia fogalom 1894-ből származik, melyet a későbbiekben számos egyéb meghatározás követett. A definíciók által felrajzolt ívből jól látható, hogy az idők során a kriminológia fogalma egyre árnyaltabbá vált, tudományok közötti pozíciója megszilárdult, és ma már nem segédtudományként, hanem önálló tudományként ismerik el.
Az ismertetett definíciókból kitűnik, hogy a kriminológia fogalma kezdetben a büntetőjog hatása alatt állt. Ez a szemlélet a későbbiekben jelentősen változott, s a bűnözésre mint társadalmi tömegjelenségre tekintettek már, a terület pedig a fogalmi meghatározásokban is elnyerte az önállóságát.
1 Rendkívüli sokoldalúság jellemezte Somló Bódogot. Somló többek között jogfilozófiával, szociológiával és nemzetközi joggal is foglalkozott. A kolozsvári, majd a budapesti egyetem tanára fiatalon, különös helyen és módon hunyt el; édesanyja kolozsvári sírjánál öngyilkos lett. Öngyilkosságában „a döntő motívum, amely őt e lépésre indította, szeretett Erdélyének elvesztése volt” (Szegvári 2004).


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 235 8

Bár a magyar kriminológiai gondolkodás kétszáz, a képzés pedig több mint százéves múltra tekint vissza, a hazai kriminológia fejlődését részletesen bemutató, történeti jellegű összefoglaló művekből eddig meglehetősen kevés született. A leginkább meghatározó elmélettörténeti áttekintést Lévay Miklós készítette el a 2016-ban megjelent Kriminológia tankönyvben, ám az a munka elsősorban az elméletekre koncentrált. Ezzel szemben jelen tanulmány főként a tudománytörténeti megközelítésre fókuszál. A mű elsődleges célja a kriminológia hazai fejlődésének áttekintése, valamint a legfontosabb fordulópontok bemutatása. A címben tudatosan szerepel a „szemelvények” kifejezés, ami egyértelműen jelzi, hogy ez az írás nem egy minden részletre kiterjedő monográfia. Ez sokkal inkább egy olyan rövid, összefoglaló jellegű tanulmány, amely strukturált áttekintést nyújt a kriminológia hazai múltja iránt érdeklődőknek. Emellett kiváló szakmai segédanyagként szolgálhat a rendészettudományi és jogtudományi hallgatók számára, érdemben hozzájárulva a kriminológia mint önálló tudományág sokkal mélyebb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/matyas-szemelvenyek-a-magyar-kriminologia-tortenetebol-a-kezdetektol-1990-ig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave