„…tulzás volna a földrajzi és éghajlati tényezők befolyását tagadni és mindent csak a miveltségi foknak tulajdonítani; mert mint látni fogjuk mindjárt, hogy minden egyes államnak criminographiai jellege más nyáron, és más télen, a mi eléggé bizonyitja a természeti tényezők befolyását. Hogy e befolyás csak bizonyos dispositio mellett jut kifejezésre, az kétségtelen, mert az ember nincsen oly kérlelhetetlenül e tényezőknek alávetve.” (Földes 1889, 54.)

Földes Béla Bécsben, Lipcsében és a Pesti Királyi Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat, majd a Fővárosi Statisztikai Hivatalnál kezdett el dolgozni. Később a budapesti Tudományegyetem5 tanára lett, majd a Statisztika Tanszék vezetésével bízták meg. Két alkalommal a jogi kar dékánjának, 1917-ben pedig az egyetem rektorának is megválasztották. Az MTA rendes tagja, parlamenti képviselő, rövid ideig pedig átmenetgazdasági tárca nélküli miniszter volt (1917–1918). Az egyik leghíresebb magyar statisztikus a budapesti gettó felszabadításának napján éhhalált halt.

„A bűnözés egyéni megnyilvánulása, a tulajdon elleni erőszakos vagy indulati vétségekre való hajlandóság sok esetben (…) magyarázható. Arra a híres kérdésre, várjon a bűnözési hajlam veleszületett-e, vagy nem, már most is azt válaszolhatjuk, hogy nem a bűnözési hajlam maga, hanem valószínűleg egy vagy más ösztön szokatlan erőssége teszi a konstitucionális alapot, amely aztán a társadalmi rendhez való alkalmazkodást megnehezíti s az ily ösztönök megnyilvánulását megakadályozni vagy tompítani akaró szociális környezettel való összeütközésre, bűnözésre hajt. A pszichoanalízisnek az a felfogása, hogy a konstitucionális tényező szerepét a neurózisok és valószínűleg a bűnözési hajlam kifejtésében is eddigelé túlságosan hangsúlyozták. Amíg a pszichoanalízis felfedte gyermekkori amnéziát, azaz az első élettapasztalatok korai elfojtásának tényét (amely alól csak kevés fedőemlék menekszik meg) nem ismerték, addig nem is igen volt más mód, mint hogy szinte minden jellemvonást, a bűnözőket is, az emberrel veleszületettnek tekintsék. Az analízis azonban megmutatta, hogy kedvezőtlen körülmények közt, vagy megrendítő élmények hatása alatt, amelyeket a gyermek elfojtott, a felnőtt pedig látszólagos jelentéktelenségük miatt már figyelemre se méltat, a normális lelki alkat is betegessé, vagy bűnözővé válhat” (Ferenczi 1928, 276).

„Tulajdonképeni hivatását csak 37 éves korában kezdhette meg. 1913-ban, mikor Magyarország, az európai államok közt mint második, megalkotta a Fiatalkorúak Bíróságait. Ebben az időben Kármán Elemér volt az egyetlen bíró az országban, akinek jogi tudása mellett megvolt a pedagógiai hivatottsága is, amely a jó gyermekbírónak legfontosabb tulajdonsága” (Máday 1927, 24).