Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Mátyás Szabolcs

Szemelvények a magyar kriminológia történetéből

a kezdetektől 1990-ig

1.2. A kriminológia szó első hazai megjelenésétől 1922-ig

A kriminológia szó első feltételezhető hazai előfordulása – a szerző kutatásai alapján – 1890-ből származik. Kenedi Géza1 (1853-1935) budapesti ügyvéd, az Ügyvédek Lapjának január 1-jei számában „A gyerek-kodex” című cikkében használta először a „gyerek-kriminalogiában” szóösszetételben a kriminológia szót.
 
A kriminológia szó első feltételezhető hazai előfordulása (Kenedi 1890, 2–3.) (Arcanum)
 
Kenedi (Kaufmann) Géza a pécsi jogakadémián jogot tanult, majd a budapesti Tudományegyetemen szerzett jogász diplomát. Ezután ügyvédként dolgozott, mellette pedig újságírással. A jogi munkássága mellett irodalmi és hírlapírói munkássága is említést érdemel. Ő fordította magyarra Dante Isteni színjáték című művét. A jogtudomány és politika mellett foglalkoztatták a társadalmi, filozófiai és szociológiai jellegű kérdések is. 1910 és 1918 között országgyűlési képviselő volt. A magyar–lengyel barátság ápolásának elkötelezett híveként sokat tett a két nép közötti kapcsolat erősítéséért.
 
Kenedy Géza (MNMKK Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár)
 
Két évvel később, a Jogtudományi Közlöny 1892-es számában már a ma használt alakban jelent meg a kriminológia szó („A kriminológia köréből, A kriminalitás örökletességének kérdését tárgyalja Féré Dégénerescence et criminalité czimű munkájában és kimutatja, hogy 8227 ifjukorú bűntettes közül 2575 volt, a kiknek szülői is bűntettesek voltak….”), ezt követően pedig számos folyóiratban és könyvben is találkozhatunk a kriminológia megnevezéssel. S nem csak az egyre gyakrabban előforduló „kriminológia” szóval találkozhatunk, hanem a fiatal tudomány bírálatával, elméleti kérdéseinek boncolgatásával és fejlődésének lehetőségeivel is.
(A kriminológia szónak számos kezdeti előfordulása ismert, melyeket évtizedeken keresztül használtak, ezen hibás megjelenési formái a szónak a következők: kriminálógia, kriminalogia, kriminalógia.)
Ez utóbbi kapcsán Moscovitz Iván kir. albíró 1894-ben írt szakcikkének idézetét citáljuk, amiben látnokként tekint a jövő felé, s megjósolja a kriminológia ugrásszerű fejlődését.
„Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb bekövetkezend azon idő, amelyben a kriminológia a tudomány terén fejlett, adatokra alapított tételekből álló rendszerré fog emelkedni, amikor azután itt lesz annak is az ideje, hogy az elméleti tan alapjára kiépítsük az új, gyakorlati tételes büntetőjogot.” (Moscovitz 1894, 59.)
 
A 19. század végének időszakából öt büntetőjogász/kriminológus nevének a megemlítése szükséges: Balogh Jenő (1864-1953), Finkey Ferenc (1870–1949), Vámbéry Rusztem (1872–1948), Angyal Pál (1873–1949) és Irk Albert (1884–1952). Mind az öt jogtudós esetében a 2. fejezetben, a felsőoktatási intézmények bemutatásakor kapnak helyet az életrajzi adatok és a főbb tudományos eredmények. Jelen, általános kriminológiatörténeti részben többnyire csak szűkszavúan vannak megemlítve, azért, hogy jobban beilleszthetőek legyenek kronológiailag a felvázolt történeti ívbe.
 
 
Vámbéry Rusztem (1872–1948) neve már a századforduló előtt megjelent a korabeli újságokban. 1899-ben számos napilap írt arról, hogy január 14-én „A bűn és a kriminologia” címmel nyilvános előadást tart a Műegyetem pótépületében. Néhány nappal ezt megelőzően pedig „Reichard Zsigmond dr. albiró A bűncselekmények osztályozásáról a kriminológia szempontjából tartott fölolvasást” (sz. n. 1899a, 11).
Ez mindenképp jól mutatja azt, hogy már bő száz esztendővel ezelőtt is volt igény a kriminológiai ismeretek szélesebb körű terjesztésére. Szintén ezt támasztja alá egy 1899-ben megjelent újságcikk is, ami a Márkus Dezső által szerkesztett jogi lexikonnal kapcsolatban válaszol a megfogalmazott kritikákra, s a cikk szerzője felsorolásszerűen megad számos nagynevű gyakorlati szakembert – igazolva ezzel a leendő mű nagyszerűségét, melyet „az összes tollforgató magyar jogászok koncertjének” nevez –, többek között Vámbéry Rusztemét, aki a kriminológiával kapcsolatos szócikkek írója lesz (sz. n. 1899b, 12).
 
Vámbéry Rusztem édesapja Vámbéry Ármin orientalista volt. Budapesten és Halléban járt jogi egyetemre. Az Igazságügyi Minisztériumban és bíróként is dolgozott. 1903-tól tanított a budapesti Tudományegyetemen, ahol büntetőjogot és kriminológiát oktatott. Országosan ismert politikus volt, 1918-ban a Nemzeti Tanács tagjává is választották. Miután politikai tevékenysége miatt megfosztották egyetemi katedrájától, ügyvédként dolgozott. Számos híres perben védőként volt jelen, így többek között a népbiztosok perében (1920), József Attila első perénél (1924) és a második Rákosi-perben (1934–1935). 1938-ban elhagyta az országot és Angliába, majd az Egyesült Államokba ment, ahonnan csak 1945-ben tért haza. 1947-ben Magyarország washingtoni nagykövete lett, ahonnan 1948-ban nem tért haza.
A Magyar Kriminológiai Társaság minden évben a Vámbéry Rusztem Emlékéremmel jutalmazza a kriminológia jeles képviselőit.
 
A kriminológia tanainak terjedése és követőtáborának gyors növekedése ellenére is sokan voltak olyanok, akik nem hittek az új tudományban. Számos ilyen korabeli újságcikk olvasható. Az egyik ilyen 1902-ben megjelent újságcikk a következőket írja:
„Ezek a szenvedély-bűnösök nyugodtan, szinte méltósággal viselik sorsukat, s ha tettüket megbánták, úgy az a megbánás őszinte. Mikor a fegyházból kikerülnek, a kriminológia abba a tévedésbe esik, hogy a fegyház javította meg őket, pedig a legtöbb már akkor megjavult, mikor a büntetést kimérték reá.” (Zöldi 1902, 2.)
 
Természetesen a tamáskodók nem bizonytalanították el a kriminológia híveit, továbbra is töretlen volt a tudományág fejlődése.
 
 
A korabeli folyóiratcikkek (napilapok) a kriminológiai témájú írásaikban főként a nagy Nyugat-európai tudósok elméleteivel, azok előnyeivel és korlátaival foglalkoztak, így rendszeresen megemlítik Lombroso nevét, akit többnyire kritikával illettek már a 20. század elején is a hazai kutatók. Lombroso mellett Adolphe Quetelet, Raffaele Garofalo, Liszt Ferenc és Gabriel Tarde nevét is gyakran megemlítették a korabeli szerzők.
 
Franz von Liszt (1851–1919) magyar gyökerekkel rendelkező német jogtudós, nemzetközi- és büntetőjogász, kriminológus. A kriminológus édesapja (Eduard von Liszt) és a nagy zeneszerzőnk unokatestvérek voltak (Mátyás 2022). Bécsben járt a jogi egyetemre, majd számos osztrák és német egyetemen tanított, végül pedig a berlini Humboldt Egyetem tanára lett. Tartományi és parlamenti képviselő volt. Lisztre úgy tekinthetünk, mint a modern kriminológia egyik megalapítójára, a közvetítő irányzat (bioszociológia) jeles képviselőjére.
 
A kriminológiával foglalkozókat számos olyan kutatási kérdés foglalkoztatta, amelyek többségében napjainkban is aktuálisak. Foglalkoztak az öngyilkossággal, az alkohol és a bűnözés kapcsolatával, a fiatalkori bűnözéssel, a halálbüntetéssel, a börtönviszonyokkal, továbbá az analfabetizmus és a kriminalitás közötti összefüggéssel.
Jól mutatják a korabeli tudományos élet pezsgését múlt századi napilapokban találhatók írások Gabriel Tarde és Cesare Lombroso haláláról (lásd az alábbi újságcikkeket), valamint Lombroso fiáról, Ugo Lombrosóról, aki – szintén börtönorvosként – a torinói börtönben egy négy napra elítélt személy halálával kapcsolatban szerepelt az újságokban.
„…a börtön orvosa, Lombroso Ugo doktor, a világhírű pszichiáter fia kijelentette, hogy ő beoltotta a boldogtalan embert a halála előtt való napon. A fogoly egy kis üvegcsét adott át neki s azt állította, hogy orvosság van benne, a melylyel orvosi rendeletre él. Azután arra kérte a börtön orvost, hogy fecskendezzen belőle néhány cseppet a bőre alá. Lombroso doktor teljesítette a beteg ember kívánságát és alighanem az a befecskendezés okozta az elitélt halálát.” (sz. n. 1905, 16.)
 
Gabriel Tarde halálról „Az Ujság” című napilap a Halálozások rovat első bekezdésében számolt be (sz. n. 1904, 10.)
 
Napjainkban – sajnos – szinte hihetetlennek tűnik, de bő száz évvel ezelőtt még egy napilapban is reklámoztak tudományos könyvet, így Rónai Zoltán (1880–1940) közeljövőben megjelenő kriminológia könyvét is.
De nagy sajtónyilvánosságot kapott a Magyar Jogászegylet kiadásában megjelent, Gabriel Tarde művének magyar fordítása is, az „Összehasonlító tanulmányok a kriminológia köréből”, amelyről ugyancsak számos napilap és szakmai folyóirat beszámolt. Tarde korszakos munkáját 1908-ban 50 korona és 60 fillérérét árulták.
 
Újságcikk Lombroso haláláról (részlet) (sz. n. 1909, 7.)
 
„Az Ujság” című napilap hirdetése Rónai Zoltán könyvének megjelenéséről (sz. n. 1908, 28.)
 
A fentiekben említettek is jól mutatják azt a szellemi pulzálást, amely a kor Magyarországát jellemezte, illetve azt, hogy a kriminológia tudománya milyen szerepet töltött már be több mint száz esztendővel ezelőtt is. A mai sajtótermékekre gondolva szinte elképzelhetetlennek tűnik az, hogy beszámoljanak egy napilapban új tudomány neves képviselőjének a haláláról, vagy akár a fia által elkövetett szakmai hibáról.
A korabeli sajtóval kapcsolatban azonban meg kell említeni, hogy évtizedeken keresztül a kriminológia és a kriminalisztika szavakat, gyakran szinonim értelemben használták. Ennek oka, hogy a kriminalisztikát sokáig a kriminológia tárgykörébe tartozó területnek tekintették. A két terület világos elkülönülése ellenére is, még a második világháború utáni időszakban is lehet időnként találkozni a helytelen szóhasználattal.
A kriminológiai gondolkodás egyre szélesebb körben terjedt, melynek eredménye már a 20. század elején is látható volt. Pozitív gondolatokat fogalmazott meg például Demkó György (1856–1914), a budapesti Tudományegyetem rektora is, aki egy kongresszuson megfogalmazott gondolatokat összegezte. Ez alapján
„…nem megtorlás, nem börtönök szaporítása, avagy átalakítása, hanem a javítás, a bűnösöknek minden humánus módon foganatosítható megjavítása akár gyámkodás, akár nevelés által; a bíróságoknak ily irányban való újraszervezése, új bíróságok (ifjúsági bíróságok, hivatásos bírákból és polgári rendű esküdtekből alakított vegyes bíróságok felállítása, az eddigi jogrendnek oly irányú módosítása, mely az egyesek jogai mellett törődik úgy a társadalom, mint az egyedek boldogulásával, hangzottak el a modern kriminológialegközelebb megvalósítandó feladatai gyanánt.” (Demkó 1906, 396.)
 
Az első világháború előestéjén, 1913. január 13-án, tartotta Balogh Jenő (1864–1953) professzor az MTA II. osztályának, a „Philosophiai, Társadalom- és Történettudományi Osztály” ülésén „A kriminológia hatása a büntető ítélkezésre” című előadásával az akadémiai székfoglalóját. Erre tekinthetünk tudománytörténeti mérföldkőként is, hisz ekkor a kriminológia egy új tudománynak számított, amit sokan még nem ismertek el önálló területként, sőt, magát a létjogosultságát is megkérdőjelezték. S ne feledjük, hogy ekkor még csak mindössze néhány éve tanította Balogh a tárgyat (1908/1909. tanév II. félévétől) (lásd: 2.1 fejezet), így mindenképp merészség kellett ahhoz, hogy egy ilyen témával pályázza meg valaki az akadémiai széket.
 
A múlt század első évtizedében már egyre szélesebb körben ismerték el – a bírálatok ellenére is – a kriminológiát. Ezt jól példázza, hogy számos ismeretterjesztő előadást tartottak országszerte, és különféle képzések keretében is oktatták az új tudományterületet, amire széles körű fogadókészség mutatkozott. Ezekről számos korabeli sajtóorgánum is megemlékezik. Ilyen próbálkozás volt például a Kecskeméten szervezett munkásegyetem, ahol a hallgatók megismerkedhettek a kriminológiával is.
„Kecskeméten, az ott már évek óta sikerrel működő munkásgimnázium mellé, amelyet dr. Kovács Pál, a kecskeméti jogakadémia nemrég elhunyt igazgatója szervezett meg, az idén dr. Kováts Andor jogtanár, munkásgimnáziumi igazgatónak Kecskemét város áldozatkészségéből sikerült a munkásegyetemet is szerveznie. Az idei első tanfolyam nyolc hétig tartott. Dr. Buday Dezső egyetemi magántanár a szociológia, dr. Joó Gyula jogakadémiai igazgató a magyar közjog, dr. Kováts Andor jogi tanár a kriminológia, dr. Löwy Ödön ügyvéd a várospolitika, dr. Meczner Sándor egyetemi magántanár a váltójog, dr. Rétheg Ferenc egyetemi magántanár a művelődéstörténet, dr. Székárty Béla főreál tanár a csillagászat, dr. Tóth István rendőrkapitány pedig Kecskemét város múltja köréből vett előadásokat tartottak” (sz. n. 1916a, 9).
 
Felismerve a kriminológia fontosságát, a 4.544/1911. B. M. eln. számú körrendelete elrendelte 1911. október 4-én és 13-án a „Közigazgatási és igazságügyi tisztviselők továbbképző tanfolyama” tartását a közigazgatási és igazságügyi tisztviselők részére. A képzés több területet ölelt fel, többek között a kriminológiát is, melyet Friedmann Ernő (1883–?) ügyvéd tanított kétszer másfél órás időtartamban (sz. n. 1911a).
Egy korabeli folyóirat így írt – pozitív elismerő hangvételű cikket – a közigazgatásban dolgozók újszerű képzéséről:
„A jó pap is holtig tanul – mondja a közmondás. És igaz is; bármennyit tanuljon az ember, sohasem mondhatja, hogy eleget tud. Különösen nem mondhatják ezt magukról a közigazgatási tisztviselők, akiknek igen széles körben kell mozogniok s e mellett a törvények, rendeletek stb. egymást érik, amelyek részint módosítják az egyes szakaszokat, részint hatályon kívül helyezik. Épen ezért igazán jó, mintaszerű közigazgatásról csak ott lehet beszélni, ahol a tisztviselő teljesen verzirt. Ez okból szükséges, hogy a tisztviselők ügykörét lehetőleg évenkint változtassák, azonkívül módot nyújtsanak, hogy magukat szakmájukban tovább képezhessék” (sz. n. 1911b, 1).
 
A korszak egyik legnagyobb lélegzetvételű kriminológiai témájú kiadványa Angyal Pál szerkesztésében, Pécsett jelent meg (1915). A Bűnügyi Szemle III. kötetének IV. Kriminológia fejezete a kor legnevesebb kriminológusainak és kriminológiai szakíróinak a munkáit tartalmazza (pl. Angyal Pál, Irk Albert, Finkey Ferenc). A melléklet tartalomjegyzékből jól látható, hogy a korabeli kutatókat milyen jellegű tudományos kérdések foglalkoztatták, illetve az is, hogy milyen széleskörű volt a kor kriminológiai érdeklődése.
 
A Bűnügyi Szemle III. kötet IV. fejezének tartalomjegyzéke (Angyal 1914, 7.)
 
A gyermek- és fiatalkorúak védelme, a kriminalitásuk csökkentésének lehetőségei már a kriminológia hajnalán is élénken foglalkoztatta a szakembereket. Nem volt ez másképp a két világháború közötti Magyarországon és napjainkban sem. A Patronázs-Egyesületek Országos Szövetségét 1909-ben alapították, amely a fogvatartottak segélyezésével, utókövetésével stb. foglalkozott (Hollósvölgyi 2023). A szervezet több országos kongresszust és tanfolyamot tartott, melyek közül az 1914. évi tanfolyamon a fogvatartottakkal foglalkozó szakemberek részére kriminológiai témájú előadásokat is tartottak.
„A Patronázs-Egyesületek Országos Szövetsége az 1914. év június havában a pártfogó tisztviselők, a fiatalkorúak fogházainak felügyelő- és a javítóintézetek nevelőszemélyzete részére továbbképző tanfolyamot rendezett. A tanfolyamon tartott előadások anyaga felölelte a kriminológia alaptanait, a gyermekek és a fiatalkorúak kriminalitását előidéző tényezőknek, valamint az ezen tényezők ellen irányuló küzdelem eszközeinek részletes ismertetését, az állami és a társadalmi gyermekvédelem szervezetének leírását, továbbá a büntető novella második fejezetében és a fiatalkorúak bíróságáról szóló törvényben foglalt jogszabályoknak rendszeres tárgyalását. A tanfolyamon résztvevőknek alkalmuk volt a különféle gyermekvédelmi és népjóléti intézményeknek bemutatása kapcsán gyakorlati tapasztalataikat is több irányban kibővíteni” (sz. n. 1914, 202).
 
A kriminológia intézményesülésének fontos lépcsője volt az első egyetemi tanszék létrehozása. Ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett Angyal Pál, aki 1914-ben már szorgalmazta azt, hogy a budapesti Tudományegyetemen hozzanak létre önálló kriminológia tanszéket.
„A büntetőjogi oktatás terén tapasztalt hiányok megszüntetésére vonatkozólag dr. Angyal Pál a következő nyilatkozatot tette: <Elérkezett annak az ideje, hogy a büntetőjog mai fejlődött állapotára való tekintettel felállítsák a harmadik tanszéket, a kriminológiáét, hogy így a bűntett társadalmi és lélektani eredőire, s az ellene irányuló küzdelemre vonatkozó melléktudományok oktatását lehetővé tegyük. Hangsúlyozom, hogy ezt nem szabad a jogdogmatika rovására tenni, mert hiszen mi elsősorban gyakorlati jogászok, bírák és ügyvédek kiképzésére törekszünk és így első feladatunk a mai tételes jog megtanulása.>” (K. 1914, 36.)
 
Az önálló tanszék létrehozása ugyan még több mint hat évtizedet váratott magára, de a gondolat és az igény egy kriminológiai tanszék megalapítására már megfogalmazódott az 1910-es évek elején.
 
Az őszirózsás forradalmat követően (1918. október) felgyorsultak az események, és olyan törekvések jelentek meg, amik a budapesti Tudományegyetemen új tanszékek létrehozását segíthették volna elő. A Közoktatásügyi Minisztérium jelentős reformokat tervezett véghez vinni, ezért az egyetem 1918 decemberében kérvényezte a minisztertanácsnál a szociálpolitikai és kriminológiai tanszékek létrehozását. A kor baloldali újságjai mind beszámoltak az új tanszékek alapításának tervéről.
1919-ben Lovászy Márton vallás- és közoktatási miniszter Vámbéry Rusztem címzetes rendkívüli tanárt „nyilvános rendes tanárrá” (professzorrá) nevezte ki, s rövid ideig a jogi kar dékánja is volt. Kinevezéséről számos napilap beszámolt. A korabeli forrásokból (tanrendekből) látható, hogy kinevezése előtt (magántanár, címzetes nyilvános rendkívüli tanár) önálló tantárgyként nem tanított kriminológiát, erre csak az 1918/1919. tanévben volt lehetősége, amikor is heti 2 órában „Kriminológiai szemináriumot” tartott (URL4).
Vámbéry professzorsága tiszavirág-életűnek bizonyult. Mindazon értelmiségieket, akik engedve a vörös délibáb csábításának, bármilyen beosztást vállaltak vagy kollaboráltak a proletárdiktatúrával, már a Horthy-korszak legelején eltávolították a felsőoktatási és kulturális intézményekből. Vámbéry 1922 januárjában kapta kézhez az egyetemtől az elbocsátásáról szóló végzést (lásd: szemelvény).
 
„Tárgyaltatott dr. Vámbéry Rusztem címzetes rendkívüli tanár fegyelmi ügye.
A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Tanácsa mint Fegyelmi Bíróság.
Súlyos fegyelmi vétség miatt vádolt dr. Vámbéry Rusztem cimz. egyet, nyilvános rendkívüli tanár fegyelmi ügyében a következő ítéletet hozta: Az Egyetemi Tanács, mint a Hatósági Szervezeti Szabályzat 20. §-a alapján működő Fegyelmi Bíróság dr. Vámbéry Rusztem egyetemi c. ny. rk. tanár terhére a súlyos fegyelmi vétség elkövetését megállapítja s őt abban vétkesnek mondja ki. E súlyos fegyelmi vétséget dr. Vámbéry Rusztem elkövette azáltal, hogy:
1. az egyetemi önkormányzat ellenére, ny. r. tanári kinevezést fogadott el a forradalmi kormánytól,
2. az egyetemi önkormányzat letörése után a törvényes dékánnak elmozdításával a dékánságot elfogadta és a proletárdiktatúra bizalmából is mindvégig megtartotta és gyakorolta,
3. a jog- és államtudományi kar likvidációját foganatosította és annak megszűnését hirdette,
4. tagja volt a jogi reformbizottságnak, a karközi bizottságnak és tanácsadója volt a politikai megbízottaknak.
Ezért az Egyetemi Tanács mint Fegyelmi Bíróság dr. Vámbéry Rusztemtől a venia legendi-t2 megvonja és címzetes nyilvános rendkívüli tanári címének megvonása iránt a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjesztést intéz” (sz. n. 1922, 10).
 
A Tanácsköztársaság idején egy újszerűnek tekinthető kriminológiai intézet is alakult, amely az Országos Kísérleti Kriminológia Intézet nevet viselte. A működésével és a tényleges feladatával kapcsolatban rendkívül kevés információ érhető el a korabeli folyóiratokból. 1919-ben mindössze néhány folyóirat tesz távirati stílusban említést az intézet megalakulásáról, s majd csak 1959-ben lehet ismét néhány oldal terjedelmen olvasni az egykori vezetőjének visszaemlékezéseit az intézettel kapcsolatban. Ebből kiderül (amennyiben valós tényeken alapulónak tekintjük a visszaemlékezést), hogy Vámbéry Rusztem helyeselte az intézet felállítását, azonban elutasította azt, hogy ő kerüljön az élére, így Kádár Imre tanító lett az intézet vezetője. Két munkacsoport működött az újonnan felállított intézetben: egy büntetőjogi (kriminálszociológiai) és egy kriminálpszichológiai.
„Arról esik szó ezután, hogy a Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékei – amelyekre az ellenforradalom annyi sarat szórt – egyetlen ártatlan embert sem büntettek meg, és hogy a bűncselekmények száma a proletárdiktatúra alatt jelentékenyen esett. Adatok fekszenek előttünk, régi jegyzőkönyvek, ám ezek helyett itt és most csupán azt emeljük ki, hogy a Magyar Tanácsköztársaság – elsőként a világon – létrehozta a Kísérleti Kriminológiai Intézetet, ahol kivizsgálták a súlyosabb bűnügyek vádlottainak egyéniségét, beszámíthatóságát, terheltségét stb.” (A. 1959, 5.)
 
„A vádbiztosok a tettes és a tanúk kihallgatása, valamint a környezettanulmány és az orvospszichológiai vélemény alapján döntötték el, hogy a konkrét ügyben javasolják-e valamely büntetés kiszabását vagy a vádlottnak zárt intézetben való elhelyezését. Ezekben az esetekben alakszerű tárgyaláson hozta meg ítéletét a Forradalmi Törvényszék külön tanácsa. Ha a vádbiztos sem büntetés kiszabását, sem a zárt intézetben (elmegyógyintézetben, javítóintézetben) való elhelyezést nem tartotta szükségesnek, akkor a külön tanács pusztán a vádlott meghallgatása alapján tette meg a helyesnek tartott intézkedést. A tanács fő szempontja az volt, hogy a vád tárgyává tett cselekmény milyen mértékben sérti a Tanácsköztársaság társadalmának építését, a szocialista együttélés íratlan szabályait, a dolgozók érdekeit és jogait, milyen a tettes osztályhelyzete és egész egyénisége, milyen intézkedéstől lehet várni az adott esetben a leghatásosabb javító, nevelő és egyben preventív eredményt.” (Kádár 1959, 470.)
 
Az intézetet a Tanácsköztársaság bukása után megszüntették.
 
A dualizmus termékeny időszakát amennyiben a kriminológia szempontjából értékelni szeretnénk, akkor a leginkább lényegre törően Lévay Miklós sommázta az eltelt közel fél évszázadot. „Balogh Jenő, Földes Béla, Irk Albert, Konek Sándor, Török Aurél és Vámbéry Rusztem munkásságának köszönhetően meghonosodott Magyarországon a kriminológia mint a bűnözés és a bűnelkövetők nem jogszempontú tanulmányozásának büntetőjog-tudománytól elkülönülő ismeretrendszer.” (Lévay 2016). Mindezek mellett önálló tárgyként jelent meg az egyetemen a kriminológia, akadémiai székfoglalót tartottak a kriminológia témaköréből, számos könyv jelent meg a témában, több alkalommal felmerült egy önálló tanszék létrehozásának az igénye, rendszeresen tudománynépszerűsítő előadásokat tartottak az országban, a folyóiratokban pedig gyakran lehetett kriminológiai témájú cikkeket és híreket olvasni, a 133 napos proletárdiktatúra idején pedig rövid időre ugyan, de egy kriminológiai intézet is létrejött.
∗
A fejezet bemutatta az első feltételezhető hazai megjelenését a kriminológia szónak (1890), majd a korszak azon legjelesebb jogászait ismertette, akik kriminológiával foglalkoztak. Többségük egyetemen is tanította a tárgyat, elsőként azonban Balogh Jenő volt az, aki a budapesti Tudományegyetemen Kriminológia néven tárgyat hirdetett.
Az 1922-ig tartó periódus a magyar kriminológia intézményesülésének az ideje volt. Ekkoriban jelent meg és honosodott meg véglegesen a kriminológia elnevezés a szaknyelvben, és egyre erősebben kezdett leválni a büntetőjogról. A korszak két legmeghatározóbb képviselője Vámbéry Rusztem és Angyal Pál volt, akiknek munkássága révén a diszciplína elméleti mélységet és nemzetközi rangot szerzett.
Az alfejezet részletesen foglalkozott a korabeli folyóiratokkal, s megállapította, hogy egy olyan szellemi és tudományos pezsgés volt a korabeli Magyarországon, amely nagyban segítette a még akkor újnak számító tudományterület társadalmi elfogadottságának a növelését és beágyazódását a „bevett” tudományok közé.
A kutatásokban már ekkor megjelentek a modern statisztikai módszerek és a szociográfiai jellegű terepmunka.
Az alfejezet a Tanácsköztársaság kriminológiát is érintő intézkedéseinek az ismertetésével zárult.
1 A nevét 1916-tól – nemességadományozás miatt – „y”-nal írta.
2 latin kifejezés, jelentése: szabad kurzushirdetési jog, előadáshoz való jog.
Szemelvények a magyar kriminológia történetéből

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 235 8

Történelem

Bár a magyar kriminológiai gondolkodás kétszáz, a képzés pedig több mint százéves múltra tekint vissza, a hazai kriminológia fejlődését részletesen bemutató, történeti jellegű összefoglaló művekből eddig meglehetősen kevés született. A leginkább meghatározó elmélettörténeti áttekintést Lévay Miklós készítette el a 2016-ban megjelent Kriminológia tankönyvben, ám az a munka elsősorban az elméletekre koncentrált. Ezzel szemben jelen tanulmány főként a tudománytörténeti megközelítésre fókuszál. A mű elsődleges célja a kriminológia hazai fejlődésének áttekintése, valamint a legfontosabb fordulópontok bemutatása. A címben tudatosan szerepel a „szemelvények” kifejezés, ami egyértelműen jelzi, hogy ez az írás nem egy minden részletre kiterjedő monográfia. Ez sokkal inkább egy olyan rövid, összefoglaló jellegű tanulmány, amely strukturált áttekintést nyújt a kriminológia hazai múltja iránt érdeklődőknek. Emellett kiváló szakmai segédanyagként szolgálhat a rendészettudományi és jogtudományi hallgatók számára, érdemben hozzájárulva a kriminológia mint önálló tudományág sokkal mélyebb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/matyas-szemelvenyek-a-magyar-kriminologia-tortenetebol-a-kezdetektol-1990-ig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave