Záray Gyula (szerk.)

Az elemanalitika korszerű módszerei


Elektronsokszorozók

A tömeganalizátorból kilépő pozitív ionokat az elektronsokszorozó első elektródjához (dinódájához) irányítjuk. A dinódára negatív feszültséget kapcsolunk, így az magához vonzza a pozitív ionokat. A dinóda aktív felületébe ütköző ion egy vagy több elektront vált ki a felületből. Ezeket a primer elektronokat aztán, megfelelő feszültséget alkalmazva, egy újabb aktív felületre, a következő dinódára irányítjuk, ahol szekunder elektronokat váltanak ki. Ha az egymást követő ütközések során az elektronok megfelelően nagy energiára tesznek szert, akkor ütközésenként átlagosan egy elektronnál többet váltanak ki, így az ütközési folyamat kellő számú ismétlésével igen nagyszámú elektron állítható elő. A tipikus végső sokszorozási faktor nagyságrendje 104 és 108 között van. Az elektronsokszorozó kimeneténél egy kollektor elektród fogja fel az elektronokat. Az elektronsokszorozóra úgy adják a feszültséget, hogy a bemeneti része negatív potenciálon van, míg a kollektorhoz legközelebb eső, másik végét földpotenciálon tartják. Az alkalmazott feszültség általában néhány kV. Az elektronsokszorozón belül a potenciálgradiens a helytől függően változik, ez a potenciálkülönbség segíti az elektronok mozgását a csövön belül. A kimenetnél jelentkező diszkrét töltésimpulzust egy nagyon gyors előerősítő érzékeli. Az előerősítő kimenő jele egy második erősítőre érkezik, amely diszkriminátorként működik, csak az olyan jeleket engedve a kimenetre, amelyek egy előre beállított küszöbértéknél nagyobbak. Így szűrhető ki a zaj, amely az esetleges emisszióból, illetve szórt fotonoktól és semleges részecskéktől származik, és amelynek az amplitúdója általában kisebb, mint a jelé. A diszkriminátor kimenő jelének szélessége általában kisebb mint 10 ns. Ezeket a kimenő impulzusokat aztán egy számláló áramkör számlálja.

Az elemanalitika korszerű módszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 850 7

Az elemek minőségi és mennyiségi meghatározására kifejlesztett műszeres analitikai módszerek nélkülözhetetlen eszközei a természettudományi kutatásoknak és a minőségellenőrzésnek az ipar és a mezőgazdaság különböző területein. Segítségükkel nyerhetünk információt különböző anyagrendszerek (pl. talajok, felszíni vizek, légköri aeroszolok, meteoritok, fémötvözetek és nagytisztaságú fémek, kerámiák, élelmiszerek, biofilmek, vér- és vizeletminták stb.) elemösszetételéről. A nagyteljesítményű műszeres analitikai technikák több esetben fg/g - pg/g kimutatási határokkal és 5-8 koncentráció nagyságrendet átfogó munkatartományokkal jellemezhetők, azaz lehetővé teszik a fő-, mellék- és nyomalkotók egyidejű meghatározását akár 70 elem vonatkozásában is. Az ismertetett módszerek közül a felhasználó analitikusnak kell eldöntenie, hogy az adott anyagrendszer vizsgálatához roncsolásos vagy roncsolásmentes módszert, és ehhez mely mintaelőkészítési technikát alkalmaz. Ezen döntések meghozatalához nyújt a könyv megfelelő hátteret, ismertetve a különböző módszerek elméleti alapjait és gyakorlati példákkal segítve a legmegfelelőbb módszer kiválasztását.

A könyv egyaránt ajánlható egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak és az analitikai laboratóriumokban dolgozó szakembereknek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zaray-az-elemanalitika-korszeru-modszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave