Mintegy 30–40 éve indult meg szerves ónvegyületek gyártása, mint a kémiai ipar fontos területe. Felismerve a triszubsztituált ónformák erős toxikus hatását az élőlények széles körére, azonnal megindult e vegyületek rovarírtószerként történő alkalmazása. A leghatásosabbnak a TBT bizonyult, amelyet öntisztító, bűztelenítő festékként alkalmaztak főleg tengeri járműveken. A pihenő hajókat is ezzel a hatásos festékkel vonták be, ami hozzájárult a partvidékek elszennyeződéséhez az egész világon. Korábban a bűztelenítésre réz-oxidokat alkalmaztak, de ezek drágák és kis hatékonyságúak voltak. Ezért áttértek szerves arzén-, ólom-, vagy higanyvegyületekre. Utóbbiakat azonban nagyon gyorsan betiltották, kivonták a forgalomból emberre mérgező hatásuk miatt. Az első szerves óntartalmú festék szabadalmaztatására 1947-ben Nagy-Britanniában került sor. 1980-ra már évente 140 000 tonna TBT-tartalmú bűztelenítő festék fogyott az Egyesült Államokban. Ez a siker a festék nagy hatékonyságának és tartós (4–7 év) voltának köszönhető. Az 1990-es évekre azonban a festék toxikus hatása miatt erősen korlátozták a használatát több országban. A TBT-tartalmú festék toxikus hatásával kapcsolatos legfeltűnőbb eset a 80-as években a francia Arcachon-öbölben az osztrigatelepek gyors kipusztulás volt. Ezek alapján fedezték fel, hogy a TBT igen toxikus hatást fejt ki a tengeri élőlények pl. tengeri csigák belső elválasztású mirigyeire. Már 2 ng/dm3 TBT elegendő ahhoz, hogy a csigák sterilizálódjanak, megszűnjék a szaporodásuk.