Kovács Kármen

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak


A szakcikk tartalma és szerkezete

A tudománnyal foglalkozó szakemberek nagyrészt ugyanazon okok miatt olvassák és publikálják a kutatásokat a tudományos jellegű szakfolyóiratokban az első angol nyelvű szaklap megjelenése, 1665 óta (Day, 2007). A kutatók olvasási és közlési motivációi a szakcikkek tekintetében tehát az évszázadok alatt nem sokat változtak. Ezzel szemben a szakfolyóiratok és a bennük megjelenő cikkek jelentős változásokon mentek keresztül. Az elmúlt negyven évben indult nemzetközi szakfolyóiratok tárgyköre például jellemzően sokkal specializáltabb, mint a hosszabb múlttal rendelkezőké (Dunleavy, 2003). A szakcikkek tartalma pedig sokkal mélyebbé, pontosabban kidolgozottá vált, szerkezetükre kialakult egy következetes forma, amely egyben követendő is a szerzők számára. Mindennek ellenére a gazdasági tárgyú szakfolyóiratcikkek bizonyos tradíciók szerint készülnek. Lényeges továbbá, hogy bármely szakmai tanulmány – tehát például műhelytanulmány vagy konferenciatanulmány – készítésénél alapvetően a tudományos jellegű szakcikk felépítése és tartalmi jellemzői jelentik a mintát.

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 037 3

Könyvünk célja, hogy segítséget nyújtson a tudományos kutatómunkához és a kutatás eredményeit közlő publikációk elkészítéséhez. Bár elsősorban a közgazdaság-tudomány és az üzleti tudományok területén kutatóknak szól, részletesen foglalkozik a természet- és társadalomtudományos kutatás és publikálás sajátosságaival, így más tudományágak művelői is nagy haszonnal forgathatják. A fiatal kutatók számára átfogó, egyben elmélyült áttekintést ad mind a kutatásról, mind a szakmai közlemények megírásáról, ugyanakkor a tapasztalat szakemberek számára is sok fontos és újszerű kutatás-módszertani ismeretet tartalmaz. Külön fejezetben tárgyalja a szakdolgozat-készítés módszertanát, így a végzős főiskolai, egyetemi hallgatók nélkülözhetetlen kézikönyve.

A kötet a tudományos kutatómunkát és publikálást azok összetett jellegére fókuszálva, alaposan és részletesen mutatja be, valamint a nemzetközi szakirodalomban fellelhető tudásanyagot és elfogadott elveket közvetíti. Ebből következően egyedülálló e kézikönyv a hazai kiadványok között. A kötetet mintegy 35 magyarázó ábra és egy több mint 400 kifejezést tartalmazó angol-magyar szószedet teszi teljessé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-kutatasi-es-publikalasi-kezikonyv-nem-csak-kozgazdaszoknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave