Mint fentebb láttuk, Kr. u. 8-ban Augustus császári rendelettel kiutasította Ovidiust Rómából, s Tomiba küldte. A relegatio igazi okát azóta sem sikerült tisztázni. Maga Ovidius az életrajzi elégiájában azt állítja, hogy száműzetésének oka mindenki előtt ismeretes, ezért nem kell azt saját vallomásával megerősítenie (Tristia 4, 10, 99–100). E diplomatikus fogalmazásból arra következtethetünk, hogy a költő számára még ekkor sem volt tanácsos az igazi okot leírni. Száműzetésének okaként itt a megsértett császár haragját (laesi principis ira 98) említi. A Tristia második könyvében, amelyet Augustushoz intéz, száműzetésének két okát említi: carmen et error (Tristia 2, 207). A carmen esetében a kutatók egyetértenek abban, hogy az Ars amatoriáról van szó, s Marót Károlynak igaza lehet abban, hogy a carment tágabban is érthetjük: nemcsak az Ars amatoria, hanem Ovidius minden elégiája, sőt az akkorra már elkészült Fastija is meggyőzte Augustust arról, hogy Ovidius javíthatatlan: egész költészetével szándékosan aláássa erkölcsi programját. Hasonló eredményre jut Borzsák István, amikor hangsúlyozza, hogy az Ars Amatoria parodikus reminiszcenciái Augustus nemrég hozott törvényeinek persziflázsát nyújtják, s hogy azt a megütközést, amelyet az Ars amatoria keltett az idősebb Iuliának a száműzetését követő időben, helyrehozza, szinte külső nyomásra vállalkozott a Fasti és a Metamorphoses megírására, ám pajzán hangnemét ezekben sem tudta, vagy nem akarta megváltoztatni. Elképzelhető tehát, hogy a relegációban egész „életműve” szerepet játszott.