Augustinus legterjedelmesebb műve: 22 könyvből áll. Az 1. könyv bevezetésében maga is magnum opus et arduumnak (nagy és nehéz munkának) mondja. Alarich 410. augusztus 24-én elfoglalta és kifosztotta Rómát. Bár e szomorú esemény nagyobb véráldozatok nélkül zajlott le, és nem is tartott hosszú ideig (három napig folyt a fosztogatás, a negyediken zsákmánnyal megrakottan elhagyták a várost a gótok), mégis az a tény, hogy a birodalom örökkévalóságának szimbólumát elfoglalták, komoly megrázkódtatást okozott a római társadalomnak, pogányoknak és keresztényeknek egyaránt. A pogányok e katasztrófát az istenek büntetésének értelmezték, pontosabban annak, hogy a kereszténység államvallássá lett, a pogány vallásokat pedig betiltották. Augustinus egyik fontos célja művével, hogy bebizonyítsa: a kereszténység nem hibáztatható Róma elfoglalásáért. Ezzel a kérdéssel foglalkozik az 1–10. könyv, az első nagy rész, amely az apologetikus keresztény idoralom folytatásának tekinthető. Augustinus azonban nemcsak vádakat cáfol, hanem felvázolja egy keresztény történelemfilozófia alapjait is, szembeállítva az Isten államának eszmevilágát az evilági állam ideológiájával. Ez a témája a második résznek, a 11–22. könyvnek.