Rakaca, a falu és határa – a környező falvakhoz hasonlóan – több mint egy évszázada nem tudja eltartani az itt élő családokat, akik mindig arra kényszerültek, hogy az adott lehetőségekkel élve, a településen kívül jussanak megélhetéshez. A faluban élő cigány és nem cigány családok életét, boldogulását a különböző típusú és irányú migrációs stratégiák folyamataként értelmezhetjük. Különbség a két csoport között abban mutatkozik, hogy a nem cigány családok már egy évszázada élnek ezzel a stratégiával: bár a 20. század elejére jellemző amerikázás is a legszegényebbeket, azokat a parasztokat érintette, akik a földből nem tudtak megélni, de azok a családok, akik Amerikában szerencsét próbálva, anyagilag megerősödve tértek vissza Rakacára, könnyebben és sikeresebben vágtak neki az ötvenes évek migrációs kihívásának, a városba költözésnek. A cigány családok csak ötven évvel később, az extenzív iparosítás munkaerőhiányának időszakában jutottak hasonló lehetőséghez, amikor Ormosbánya munkásjárata elérte a falut. Tehát a cigány családok akkor jutottak a falun kívüli munkavállalás lehetőségéhez, amikor a parasztok már a faluból való elköltözést fontolgatták, tervezték. A nyolcvanas évek végére Rakacán szinte már csak cigány családok éltek, hozzájuk csatlakoztak azok a visszaköltöző családok, akik a rendszerváltást kísérő gazdasági szerkezetváltás következtében feleslegessé váltak a munkaerőpiacon, feladták városi lakásukat és visszaköltöztek egykori településükre.