Náray-Szabó Gábor (szerk.)

Kémia


Enzimkatalízis és biológiai szabályozás

Az élő szervezetekben található fehérjék jelentős része enzim, vagyis specifikus biológiai katalizátor. Az e molekulák által felgyorsított kémiai reakciókra is érvényesek azok az általános törvényszerűségek, amelyek a katalízis általános elméletéből következnek (l. 1.6.4. fejezet). Csak olyan folyamatokat gyorsítanak fel, amelyek során a reagáló rendszer szabadenergiájának változása negatív, a reakció tehát az adott feltételek között beálló egyensúly irányába halad. Az enzimek az egyensúlyi folyamatot felgyorsítják, de az egyensúlyt magát nem befolyásolják. Az élő szervezetben adott körülmények között zajló kémiai reakciók többségének sebessége enzimek távollétében gyakorlatilag zérus, mert igen nagy energiagáton kell áthaladni ahhoz, hogy a reakciótermékek kialakulhassanak. Az enzimek úgy fejtik ki katalitikus hatásukat, hogy olyan átmeneti állapot kialakulását segítik elő, melynek energiája kisebb, mint a nemkatalizált reakció átmeneti állapotáé. A szervezet zavartalan működéséhez szükséges, hogy a kémiai részfolyamatok sebessége éppen az anyagcserének megfelelő legyen, ezért az enzimek aktivitását minden pillanatban a megfelelő szinten kell tartani. Az enzimek szerepe a reakciók felgyorsításán kívül tehát a sebességük szabályozásában is nélkülözhetetlen. A szabályozás kétféleképpen történhet: a rendelkezésre álló enzim mennyiségének, illetve katalitikus hatékonyságának célszerű megváltoztatásával. Nem szükséges ilyen szabályozás valamennyi egyedi reakcióban, a soklépéses anyagcserefolyamat esetében elegendő néhány kulcsszerepet játszó folyamat, rendszerint egy reakciósor első vagy valamelyik irreverzíbilis lépésének a felgyorsítása.

Kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 817 0

A kémia mindennapi életünk része. A molekulák tudományaként azért játszik központi szerepet, mert túlnyomórészt ezekből az apró részecskékből épül fel a bennünket körülvevő világ. Akár az egészségről, gyógyításról, környezetvédelemről, táplálkozásról, közlekedésről van szó, kémiai rendszerekkel és problémákkal találkozunk.

Az Akadémiai Kézikönyv-sorozat első és egyik legsikeresebb tagja módszeresen, kevés képlettel, de sok ábrával, közérthetőségre törekedve tárgyalja a kémiát. Az olvasó - legyen akár egyetemista, középiskolás vagy egyszerűen csak érdeklődő - így könnyen áttekintheti a tudományág összességében bonyolult szerkezetét. A szerzők a lexikonok, a tankönyvek és a szakkönyvek legelőnyösebb tulajdonságait gyúrták egybe, és így a kötet az elvek bemutatása mellett olyan fontos adatokat is tartalmaz, amelyekre nap mint nap szükségünk lehet.

Az utóbbi évtizedek talán legolvasottabb kémiakönyve a teljességre való törekvés jegyében a hagyományos részterületek (általános, fizikai, szervetlen, szerves kémia) mellett a biokémia, az ipari technológia, a környezettudomány és a földtudomány izgalmas molekuláris vonatkozásaival is foglalkozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/naray-szabo-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave