Holics László (szerk.)

Fizika


A szigetelők sávszerkezete

Az elektromosan szigetelő kristályok egyik tipikus képviselője a gyémánt. A gyémántban az 1s energiaszint felhasadásából keletkezik a legalsó, teljesen betöltött energiasáv. A szénatom n = 2 főkvantumszámú szintjén két 2s és két 2p elektron található. A kristályban a szén négy egyenrangú kötést létesít, az eredetileg 2s és 2p elektronok négy egyenrangú molekulapályát (lásd a 21.2. szakaszt) képeznek. A kristályban a 2s és a 2p állapotok hibridizációjából (lásd a 21.2.3. pontot) négy, egymást részben átfedő (átlapoló) energiasáv alakul ki. Ezek a sávok 0 K-en teljesen betöltöttek. Az átlapolódással létrejött, betöltött sáv után széles tiltott zóna következik, amely felett ismét megengedett állapotok vannak. A második, teljesen telített sáv, az ún. „vegyértéksáv”, a felső sáv, amelyben nincs elektron, a „vezetési sáv”. A hőmérséklet emelkedésével előfordulhat, hogy a vegyértéksáv felső szintjéről egy-egy elektron a tiltott sávot „átlépve” a vezetési energiasávba jut. A szigetelőanyagok esetén azonban a tiltott sáv szélessége olyan nagy, hogy még magas hőmérsékletek esetén is csak elenyésző azoknak az elektronoknak a száma, amelyek a termikus ingadozások révén ekkora energiára tesznek szert.

Fizika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 046 5

A könyv alapmű, az érettségire, felvételire készülő középiskolások, a felsőoktatásban fizikát hallgatók, illetve tanáraik, oktatóik kipróbált segédeszköze. Sikerének titka a legváltozatosabb olvasói rétegek igényeihez szabott letisztult tárgyalásmódja, áttekinthető, arányos szerkezete és bőséges szemléltető ábraanyaga. A szerzők világosan bemutatott axiómákból és alapfogalmakból indulva lépésről lépésre vezetik le a fizikai törvényeket és összefüggéseket. Az első három főfejezet a klasszikus fizikát (mechanika, termodinamika, elektrodinamika és optika), a továbbiak a modern fizikát (relativitáselmélet, atomfizika és kvantummechanika, sokrészecske-rendszerek leírása, anyagszerkezettan, magfizika, elemi részek és az univerzum) tárgyalják; a tájékozódást név- és tárgymutató segíti. A mostani kiadást a modern gyakorlati alkalmazásokkal foglalkozó, új fejezetek és a teljesen felújított, közel 900 ábrából álló képanyag teszi valóban korszerűvé. A fizika története egyidős az emberi gondolkodáséval. Az emberiséggel együtt fejlődő tudományág mindennapjainkba régóta beépült eredményeit és izgalmas új felfedezéseit összefoglaló kézikönyvet jó szívvel ajánljuk vizsgára készülőknek, egykori vizsgázóknak, a fizika barátainak és minden természettudományos érdeklődésű olvasónak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/holics-fizika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave