Holics László (szerk.)

Fizika


Maghasadással működő reaktorok

Maghasadáson alapuló, neutronokkal megvalósított szabályozott láncreakcióval működő reaktorokat több célra is lehet használni. Az atomerőműveket energetikai reaktorok látják el energiával. Vannak azonban olyan reaktorok is, ahol a termelt energia csak felesleges melléktermék, mert nem az energiát, hanem a reaktorban lévő neutronokat kívánják hasznosítani (pl. radioaktív izotópok előállítására, besugárzására, ipari vagy magfizikai kutatások végzésére). Ezek a kutatóreaktorok. Más típusok esetén magának a reaktornak a vizsgálata a fontos. Új reaktorfizikai, illetve reaktortechnikai eljárásokat, módszereket próbálnak ki rajtuk, a reaktor viselkedését, szabályozhatóságát kutatják extrém körülmények hatására. Ezek a kísérleti reaktorok. Ismét más típusokon a jövő reaktormérnökeit, reaktorfizikusait képezik. Ezek a tanreaktorok, vagy oktatóreaktorok. Természetesen nem szabad ezt az osztályozást mereven elhatároltnak tekinteni, hiszen sok átfedés lehetséges. Magyarországon energetikai reaktorok Pakson vannak az atomerőműben, kutató- és kísérleti reaktor Csillebércen a Központi Fizikai Kutatóintézetben, oktatóreaktor pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Fizika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 046 5

A könyv alapmű, az érettségire, felvételire készülő középiskolások, a felsőoktatásban fizikát hallgatók, illetve tanáraik, oktatóik kipróbált segédeszköze. Sikerének titka a legváltozatosabb olvasói rétegek igényeihez szabott letisztult tárgyalásmódja, áttekinthető, arányos szerkezete és bőséges szemléltető ábraanyaga. A szerzők világosan bemutatott axiómákból és alapfogalmakból indulva lépésről lépésre vezetik le a fizikai törvényeket és összefüggéseket. Az első három főfejezet a klasszikus fizikát (mechanika, termodinamika, elektrodinamika és optika), a továbbiak a modern fizikát (relativitáselmélet, atomfizika és kvantummechanika, sokrészecske-rendszerek leírása, anyagszerkezettan, magfizika, elemi részek és az univerzum) tárgyalják; a tájékozódást név- és tárgymutató segíti. A mostani kiadást a modern gyakorlati alkalmazásokkal foglalkozó, új fejezetek és a teljesen felújított, közel 900 ábrából álló képanyag teszi valóban korszerűvé. A fizika története egyidős az emberi gondolkodáséval. Az emberiséggel együtt fejlődő tudományág mindennapjainkba régóta beépült eredményeit és izgalmas új felfedezéseit összefoglaló kézikönyvet jó szívvel ajánljuk vizsgára készülőknek, egykori vizsgázóknak, a fizika barátainak és minden természettudományos érdeklődésű olvasónak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/holics-fizika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave