Veszprémi Tamás

Általános kémia


Folyadék–gáz elegyek, avagy hogyan készítsünk erős szódavizet?

Mielőtt tovább vizsgálgatnánk a folyadékelegyek rejtelmeit, egy eddig ügyesen elhallgatott (elsunnyogott?) kérdésről ejtsünk néhány szót. Az 5.3.1. pontban gázelegyek, az 5.3.2. pontban folyadékelegyek sajátságait tárgyaljuk. Ezért a jelen betoldást, melyben gázok oldhatóságáról, vagyis folyadék–gáz elegyekről szólunk, a logika szerint mindenképpen a kettő között kellene (kellett volna) tárgyalnunk. Hogy akkor miért most és miért éppen itt tárgyaljuk ezt az esetet, durván félbeszakítva az alig megkezdett 5.3.2.1. pontot? Egyszerűen azért, mert egy folyadékban oldott gáz maga is cseppfolyós halmazállapotba kerül, vagyis formálisan arról van szó, hogy egy folyadékban egy másik, nagyon illékony folyadékot oldunk. Ebből aztán az is következik, hogy a tárgyalásmód lényegében nem különbözik a folyadékelegyek tárgyalásától. Tehát ennek az alfejezetnek tulajdonképpen az 5.3.1.5. számot kellett volna kapni.

Általános kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 051 9

A kémiának számos ága létezik (szerves, szervetlen, fizikai, analitikai, bio- és polimerkémia stb.), de általános kémia nevű diszciplínát nem ismerünk. Mégis: a General Chemistry, Allgemeine Chemie, Общая химия, kifejezések jól ismertek az egész világon. A világ minden részén százszámra találhatók ilyen címmel könyvek, és aligha van olyan egyetemi kémia fakultás, ahol ez a tantárgy ismeretlen. Az általános kémia kurzusok és könyvünk célja az, hogy az olvasó középiskolából hozott kémiai ismereteit olyan szintre segítse, amelyre a fenti szaktárgyak alapozhatnak. Feladata az alapfogalmak definiálása, mintegy a kémiai nyelv alapszókincsének megismertetése, a fontosabb fizikai és kémiai jelenségek és összefüggések megvilágítása.

A könyv több - tipográfiailag is elkülönített - szinten használható. Anyaga a középiskolai kémiától elvezet az egyetemek másod- és harmadéves fizikai kémia tárgyáig. A fontos jelenségek mellé a haladók számára mélyebb magyarázatokat mellékel, melyeket a kezdők nyugodtan átugorhatnak anélkül, hogy ez gátolná a fő gondolatmenet megértését. Az olvasót számos érdekesség, tudománytörténeti kitekintés, rengeteg színes ábra, fénykép és több száz kidolgozott példa is segíti.

Könyvünk elsőrendű célja tehát adott: bevezetés vagy inkább átvezetés a felsőfokú kémiába. A megcélzott olvasókör is adott: érdeklődő középiskolásoknak éppúgy szól, mint első- és másodéves, kémiát tanuló egyetemi hallgatóknak. Emellett ajánlható a középiskolák kémiatanárainak is: számos, a középiskolákban is könnyen használható anyagot tartalmaz - másként, mint ahogyan a középiskolákban általában tanítani szokás. Végül, de nem utolsósorban ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik bármikor, bármilyen szinten belekóstoltak vagy belemerültek a kémia izgalmas világába.

Hivatkozás: https://mersz.hu/veszpremi-altalanos-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave