Szalay Olga

Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye


Népdalgyűjtő utak a felvidéken és erdélyben

A fonográffal végzett klasszikus magyar népzenei gyűjtések leggazdagabb időszaka 1895 és 1918 közé esik. Ekkor folynak a legkorábbi, hangfelvétellel is dokumentált, módszeres gyűjtések, s javarészt a történelmi Magyarország később elcsatolt területein. Ekkor gyűjt Vikár Béla, Seprődi János és Veress Gábor. Bartók Béla szinte teljes magyar gyűjtése 1918 előttről való, és ezek Kodály legaktívabb gyűjtőévei. Rajtuk kívül pedig már gyűjt Garay Ákos, Molnár Antal, Bodon Pál, Lajtha László, Péczely Attila és Balabán Imre is.133

Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 122 6

Szalay Olga az MTA Zenetudományi Intézetében A Magyar Népzene Tára sorozat szerkesztőségének munkatársa. Legutóbbi könyvében munkatársával Kodály nagyszalontai gyűjtését adták közre (Szalay Olga - Rudas Péterné Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése). Mostani, új eredményeket is bemutató önálló kötetében, amely a Jyväskyläi Egyetemen (Finnország) 2003-ban megvédett doktori disszertációja, húszéves Kodály-kutatásait összegzi.

Bartók Béla „a magyar népzene egyetlen alapos ismerője"-ként jellemezte kiváló kortársát és barátját. Eősze László e könyv előszavában írja Kodályról: „Bármilyen sokágú volt is munkássága, középpontjában - s a többi ágra kisugárzó hatással - mindvégig a népzenekutatás állt. ... E kötet lapjain egy tudatosan felépített, szinte művészileg eltervezett, nagy ívű pálya képe rajzolódik ki."

A népzenetudós Kodály életművét (1905-1967) először kísérhetjük végig részletesen. A kötetben nem csupán a publikált eredmények sorakoznak egymás mellé. Kirajzolódik a népzenetudós működésének teljes spektruma, fény derül a félbeszakadt vagy csupán tervezésig jutott munkákra, és egy új tudományág kodályi koncepciója válik láthatóvá. A szerző a népzene oldaláról világít rá a kutatói és a kompozíciós, illetőleg pedagógiai munkásság közti összefüggésekre. Kodály 1945 után is továbbívelő tudósi pályájának középpontjában A Magyar Népzene Tára összkiadás megindítása s ezzel együtt a maga köré gyűjtött munkatársakból, Népzenekutató Csoport néven az összehasonlító népzenetudomány sajátosan magyar műhelyének megteremtése áll.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szalay-kodaly-a-nepzenekutato-es-tudomanyos-muhelye//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave