Szarka László (szerk.)

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Párhuzamos nemzetépítés a multietnikus Magyar Királyságban


A nyelvi standardizáció

16–18. századi előzmények, nyugati (főleg francia és német) példák, a felvilágosodás, II. József nyelvrendelete és a – magyar nyelv megszűnését, s ezzel a magyar nemzet halálát jövendölő – borús herderi jóslat nyomán a 18. század utolsó negyedétől kezdődött el a magyar nyelvújítás. A szlovák nemzeti ébredés első nemzedéke ezzel szinte egy időben fogott hozzá a katolikus Anton Bernolák vezetésével az első szlovák irodalmi nyelv megteremtéséhez. A két irodalmi nyelvi törekvés között az volt az egyik alapvető különbség, hogy a magyart főleg korszerűsíteni kellett, meg kellett újítani, a középkori-kora újkori előzményekre támaszkodni alig tudó szlovákot viszont gyakorlatilag meg kellett teremteni.

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 079 3

A mai kelet-közép-európai nemzeti társadalmak történeti fejlődésében meghatározó szerepet játszottak a „hosszú 19. század" nemzetépítő nacionalizmusai, melyek fokozatosan átalakították a Baltikumtól az Adriáig nyúló soknemzetiségű „köztes" régiót. A magyarországi nemzetiségi elitek a modern polgári nemzetté válás alternatívája mellett tették le voksukat. A korszak többi nem magyar mozgalmához hasonlóan a 2-2,5 milliós szlovák nemzetiség társadalmának képviselői is az egységes szlovák irodalmi nyelv megteremtésének, az autonóm nemzeti tér kijelölésének és a soknyelvű Magyarországon belüli nemzeti egyenjogúság megteremtésének igényével léptek fel. A 19. századi modern szlovák nemzetépítő nacionalizmust ugyanakkor számos eredeti sajátosság jellemezte. Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolája közleményei legújabb kötetének tanulmányai ennek a magyarországi politikai, társadalmi kontextusát vizsgálják, s a közös történelem kulcsfontosságú elágazódásának elemzéséhez, értelmezéséhez és értékeléséhez nyújtanak támpontokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szarka-a-modern-szlovak-nacionalizmus-evszazada-1780-1918//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave