Síklaki István

Előítélet és tolerancia


A stigmatizálás kísérleti vizsgálata

Az alábbi kísérlet azt érzékelteti, miként feketítenek be egy afroamerikai áldozatot fehér társai (Katz–Glass–Cohen, 1973). Egy New York-i egyetem fehér férfi hallgatói voltak a résztvevők, akiket pénzzel honoráltak a részvételért. Amikor a résztvevők megérkeztek a laboratórium várójába, akkor már ott volt egy fehér vagy fekete beépített ember, aki úgy tett, mintha szintén a kísérlet résztvevője volna. Néhány perc múlva jött egy fehér férfi egyetemi hallgató, hogy átkísérje őket a laboratóriumba, ahol két széket mutatott nekik. A kísérletvezető elmagyarázta, hogy a vizsgálat az extraszenzoros észleléssel foglalkozik, s ennek részeként arra is kitér, hogy egy másik emberről kialakított első benyomásra mennyire van hatással a képességük az extraszenzoros észlelésen keresztül való kommunikációra.

Előítélet és tolerancia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 078 6

A könyv célja bemutatni az előítélet kialakulásának és fennmaradásának pszichológiai, szociálpszichológiai, antropológiai, humánetológiai és kommunikációs mechanizmusait, fő hangsúlyt a pszichológiai, különösen a szociálpszichológiai alapokra helyezve. Rávilágít arra, hogy az előítéletek milyen kockázatokkal járnak a társas és társadalmi életre nézve. Az előítéletek kognitív alapját képező sztereotípiák részletes taglalásával szembesít bennünket azzal, hogy számunkra természetes, kikerülhetetlen és nagyon hatékony információ-feldolgozási mechanizmusok negatív melléktermékeivel van dolgunk, ami nagyon megnehezíti a küzdelmet ellenük. Mégis, arra is vállalkozik a könyv, hogy megmutassa, milyen technikákkal van mód arra, hogy ezeket a káros hatásokat enyhítsük, s hogy ezek a technikák miféle ismereteket és készségeket követelnek meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/siklaki-eloitelet-es-tolerancia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave