Csoportokra vonatkozó sztereotípiák fenntartásában a nyelvhasználatnak igen nagy szerepe van. Ennek megértéséhez a társadalmi identitásról, a társadalmi kategorizációról és az önkategorizációról már megismerteken túl röviden át kell tekintenünk azokat az attribúcióelméleti alapfogalmakat, amelyek a csoportok iránti elfogultsággal is összefüggnek. Az attribúcióelmélet (Heider, 2003; Kelley, 1967, 1972; Finchem–Hewstone, 2007) eredetileg arra igyekezett választ adni, hogy egy megfigyelt viselkedésnek (akár másvalaki, akár önmagunk magatartásáról van szó) milyen oki magyarázatát adjuk, illetve hogy ezek az oki magyarázatok miként jönnek létre. Milyen szempontok alapján döntjük el, hogy a megfigyelt magatartás okát a cselekvő emberben, annak hosszú távú hajlamaiban, jellemében keressük-e, vagy abban a másik emberben, akire a magatartásával reagál, vagy a konkrét szituációban, a körülmények hatalmában. Kelley (1967) ANOVA-modellje szerint három tényező együttváltozása, kovarianciája alakítja ki fenti döntésünket a megfigyelt viselkedés okáról. Tulajdonképpen három információforrásról beszélhetünk. Az egyik az előzetes ismereteink arról, hogy az illető ember más helyzetekben, más hasonló alkalmakkor miként viselkedik, azaz mennyire következetes önmagához (konzisztenciára vonatkozó információ). A másik forrás azokból az előzetes ismereteinkből származik, hogy a magatartás szempontjából lényeges tágabb csoportban a megfigyelt viselkedés mennyire általánosan elterjedt (konzisztenciára vonatkozó információ). A harmadik forrás pedig az előzetes tudásunk arról, hogy a mostani helyzetben mutatott magatartás mennyire tér el, mennyire jól megkülönböztethető más helyzetekben mutatott magatartástól (disztinktivitásra vonatkozó információ).