Az előítélet gyökereit a személyiségben kereső irányzatok első és legnagyobb hatású vizsgálata Adorno és munkatársai (1950) nevéhez fűződik. Arra keresték a választ, hogy miként jellemezhető annak az embernek a személyisége, aki fogékony a rasszista és fasiszta eszmék iránt. Gondolatmenetük szorosan igazodott a pszichoanalízis szocializációs felfogásához. Dióhéjban ennek az a lényege, hogy azok a családok, amelyek merev szigorúsággal kényszerítették rá a gyerekeket az erkölcsi és viselkedésbeli normák betartására, amelyek durván büntettek minden kis kihágást, óhatatlanul frusztrációt, ennek következtében pedig agressziót váltottak ki a gyerekből. Mivel azonban a szülői tekintély tisztelete az egyik legszigorúbban sulykolt norma volt, a frusztráció által kiváltott agresszió, amelynek valódi forrása a szülő volt, nem irányulhatott a szülők ellen. Eközben a tiltott késztetések miatt érzett szorongás is fokozta a gyerekben a feszültséget. Mivel ennek levezetésére a tényleges forrás felé az út el volt zárva, másfelé, bűnbakok felé kellett irányítani az agresszív indulatokat. A leginkább kézenfekvő bűnbakoknak pedig az amúgy is az általános normáktól többé-kevésbé eltérő és gyenge társadalmi helyzetű kisebbségek – etnikai kisebbségek, a többségtől eltérő szexuális orientációjú kisebbségek vagy a bűnözők kínálkoznak.