Síklaki István

Előítélet és tolerancia


A tekintélyelvű személyiség

Az előítélet gyökereit a személyiségben kereső irányzatok első és legnagyobb hatású vizsgálata Adorno és munkatársai (1950) nevéhez fűződik. Arra keresték a választ, hogy miként jellemezhető annak az embernek a személyisége, aki fogékony a rasszista és fasiszta eszmék iránt. Gondolatmenetük szorosan igazodott a pszichoanalízis szocializációs felfogásához. Dióhéjban ennek az a lényege, hogy azok a családok, amelyek merev szigorúsággal kényszerítették rá a gyerekeket az erkölcsi és viselkedésbeli normák betartására, amelyek durván büntettek minden kis kihágást, óhatatlanul frusztrációt, ennek következtében pedig agressziót váltottak ki a gyerekből. Mivel azonban a szülői tekintély tisztelete az egyik legszigorúbban sulykolt norma volt, a frusztráció által kiváltott agresszió, amelynek valódi forrása a szülő volt, nem irányulhatott a szülők ellen. Eközben a tiltott késztetések miatt érzett szorongás is fokozta a gyerekben a feszültséget. Mivel ennek levezetésére a tényleges forrás felé az út el volt zárva, másfelé, bűnbakok felé kellett irányítani az agresszív indulatokat. A leginkább kézenfekvő bűnbakoknak pedig az amúgy is az általános normáktól többé-kevésbé eltérő és gyenge társadalmi helyzetű kisebbségek – etnikai kisebbségek, a többségtől eltérő szexuális orientációjú kisebbségek vagy a bűnözők kínálkoznak.

Előítélet és tolerancia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 078 6

A könyv célja bemutatni az előítélet kialakulásának és fennmaradásának pszichológiai, szociálpszichológiai, antropológiai, humánetológiai és kommunikációs mechanizmusait, fő hangsúlyt a pszichológiai, különösen a szociálpszichológiai alapokra helyezve. Rávilágít arra, hogy az előítéletek milyen kockázatokkal járnak a társas és társadalmi életre nézve. Az előítéletek kognitív alapját képező sztereotípiák részletes taglalásával szembesít bennünket azzal, hogy számunkra természetes, kikerülhetetlen és nagyon hatékony információ-feldolgozási mechanizmusok negatív melléktermékeivel van dolgunk, ami nagyon megnehezíti a küzdelmet ellenük. Mégis, arra is vállalkozik a könyv, hogy megmutassa, milyen technikákkal van mód arra, hogy ezeket a káros hatásokat enyhítsük, s hogy ezek a technikák miféle ismereteket és készségeket követelnek meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/siklaki-eloitelet-es-tolerancia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave