Márkus Attila

Neurológia

Pszichológia szakos hallgatók számára


Poliomyelitis anterior acuta (Heine–Medin-betegség)

A világon mindenütt előforduló betegség. A vírus szennyezett vizekből a szájon keresztül jut be a gyomor-bél rendszerbe, a bélfalba; tonsillákban és a nyirokcsomókban szaporodik, majd viraemiát okoz. Az első 5 napban hőemelkedés, enyhe gyomor-bél panaszok lépnek fel, a fertőzések 90%-a ebben a szakaszban megáll. A további 10%-ban a vírus bejut az idegrendszerbe, elsősorban a gerincvelő motoros neuronjait betegíti meg, a végtagok proximális izmainak bénulását okozva.

Neurológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 733 3

A könyv elsősorban pszichológia szakos egyetemi hallgatók számára készült, de a klinikai pszichológia iránt érdeklődők, illetve ezen a területen dolgozó szakemberek is haszonnal forgathatják. Sajátos szempontok határozták meg a könyv felépítését, ilyen az egyetemi oktatás alapozó tárgyai által nyújtott ismeretek, illetve a klinikai pszichológia fontosabb vizsgálódási és érdeklődési területeinek figyelembevétele. A hagyományos neurológia néhány fejezetét (gerincvelő-, perifériás idegrendszeri és izombetegségek) a könyv nem tárgyalja, de valamivel nagyobb hangsúlyt helyez a neuropszichológiai és a kognitív vonatkozásokra.

A könyv két nagy egysége: az általános rész és a neurológiai kórképek. Az általános rész két fejezetcsoportra tagolódik. Az első a neuroanatómiai ismereteket, valamint az idegrendszer alapműködéseit biztosító rendszereket (elsősorban a mozgatórendszert, valamint az érzőkört) és azok kóros működéseit, a második a lebenyek funkcióinak és a humánspecifikus megismerés bázisképességeinek (beszéd, olvasás, írás, számolás) diszfunkcióit, valamint a tudatzavarok kérdéskörét tárgyalja. A részletes neurológia részben a klinikai kórképek szerepelnek.

A melléklet, a pszichológiai és neuropszichológiai tesztek rövid ismertetése azzal a szándékkal készült, hogy tájékoztatást nyújtson a neurológiai betegek pszichológiai vizsgálatához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/markus-neurologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave