Jernyei Kiss János

Barokk művészet Európában

egyetemi jegyzet művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára


Caravaggio

A lombardiai származású Caravaggio észak-olasz manieristáknál tanult, 1590 körül költözött Rómába. Korai korszakában zsánerképeket és csendéleteket festett, de ezekből csupán néhány maradt fenn. Jeles műgyűjtők figyeltek fel rá, Maffeo Barberini lefestette magát vele, Vincenzo Giustiniani márki, Scipione Borghese és Francesco del Monte kardinális megvette néhány művét, és az utóbbi közbenjárására kapta első nyilvános megbízását a San Luigi de’ Francesi-templom Contarelli-kápolnájába, ahol Szent Máté életének jeleneteit kellett megfestenie. Az elkövetkezendő néhány év alatt alkotta meg legnagyobb és legjelentősebb vallásos tárgyú alkotásait Rómában: a Szent Péter keresztrefeszítését és a Szent Pál megtérését a Santa Maria del Popolóba (1600), a Krisztus sírbatételét a Chiesa Nuovába (1602–03), a Loretói Madonnát a Sant’Agostinóba (1603–05), a Kígyós Madonnát a San Pietróba (1606) és a Mária halálát a Santa Maria della Scalába (1606). Nehéz természete miatt többször keveredett konfliktusba, 1606-ban gyilkosság vádja miatt el kellett szöknie Rómából. Az ezt követő zaklatott években Nápolyban, Máltán, Szürakuzában és Messinában fordult meg. 1610 júliusában halt meg maláriában, miközben úton volt vissza Rómába.

Barokk művészet Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 256 8

E jegyzet a művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára készült, kifejezetten a Bevezetés a barokk művészetbe című előadás kollokviumának segédanyagául szolgál. Mivel az egyetemes barokk művészetről megfelelő szakmai színvonalú összefoglalás utoljára 1985-ben jelent meg, időszerűnek látszott egy újabb munka megírása, amely képet nyújt a korszak legfontosabb művészeti központjairól, alkotóiról és irányzatairól. A szöveg Kelényi György könyvénél rövidebb terjedelmű, célja nem az, hogy teljes körű korszakelbeszélés nyújtson, hanem hogy elősegítse a bevezető jellegű kurzus szakmai műveltséganyagának és terminológiájának elsajátítását. Elsősorban művek bemutatása, elemzése áll a középpontjában, az alkotások formai és tartalmi jegyein, művészi problémáin keresztül jellemzi a korszak alkotóit, iskoláit. Mivel a művészeti világ legfontosabb jelenségeinek körvonalazására esik a fő hangsúly, kevés hely jutott a társadalmi folyamatoknak, a történelmi adatoknak. Néhány nagy alkotó esetében viszont életrajzi elemek is bekerültek a fejezetekbe, mivel ezek sokat elárulnak a művész társadalmi helyzetéről vagy arról a szerepről, amelyet önmaga, kortársai, illetve az utókor tulajdonított neki, így szerves részét alkotják Európa kulturális mítoszainak és a művészetről kialakított fogalmának. A jegyzet céljának tartja azt is, hogy bevezetést nyújtson az újabb művészettörténeti irodalomban fölvetett kérdésekbe. A fejezetekhez csatolt irodalomjegyzék az egyes témák klasszikus monografikus feldolgozásai mellett feltüntet néhány újabb tanulmányt és kiállítási katalógust, illetve a téma magyar nyelven elérhető irodalmát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jernyei-kiss-barokk-muveszet-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave