Jernyei Kiss János

Barokk művészet Európában

egyetemi jegyzet művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára


Pályájának első szakasza

Pieter Pauwel Rubens (1577–1640) a flamand barokk festészet egyik legnagyobb alakja, magas műveltségű, sokoldalú, számos műfajban remekelő művész volt. Siegenben született, kálvinista apja halála után, 1587-ben Kölnben anyjával együtt áttért a katolikus vallásra. Antwerpenben nevelkedett, késő manierista, humanista beállítottságú festőknél tanult, akik közül Otto van Veen volt rá a legnagyobb hatással. 21 éves korában önálló mester lett. 1600-ban Itáliába ment. Egészen 1608-ig ottmaradt, Vincenzo Gonzaga mantovai herceg szolgálatába szegődött, de pártfogója megadta neki a szabadságot, hogy a félsziget művészeti központjait fölkeresse. Velencében Tizianót, Tintorettót, Paolo Veronesét tanulmányozta, műveiket másolta. Gonzaga herceg megbízásából 1601-ben Rómába ment. Rubens itt tanulmányozhatta a görög szobrászatot, a római antikvitást, az itáliai reneszánsz művészetét csakúgy, mint a kortársakét, a korai barokkot, Michelangelo, Raffaello mellett Caravaggio és a Carracciak voltak rá döntő hatással. 1603-ban a herceg Spanyolországba küldte. Rövid genovai tartózkodás után 1608-ban anyja betegségének hírére visszatért Antwerpenbe, ahol a következő évben házasságot kötött Isabella Branttal. Hamarosan Albert és Isabella főherceg, a spanyol udvar helytartói udvari festővé nevezték ki. Gyorsan hírnevet szerzett, elhalmozták megrendelésekkel, nagy műhelyt szervezett.

Barokk művészet Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 256 8

E jegyzet a művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára készült, kifejezetten a Bevezetés a barokk művészetbe című előadás kollokviumának segédanyagául szolgál. Mivel az egyetemes barokk művészetről megfelelő szakmai színvonalú összefoglalás utoljára 1985-ben jelent meg, időszerűnek látszott egy újabb munka megírása, amely képet nyújt a korszak legfontosabb művészeti központjairól, alkotóiról és irányzatairól. A szöveg Kelényi György könyvénél rövidebb terjedelmű, célja nem az, hogy teljes körű korszakelbeszélés nyújtson, hanem hogy elősegítse a bevezető jellegű kurzus szakmai műveltséganyagának és terminológiájának elsajátítását. Elsősorban művek bemutatása, elemzése áll a középpontjában, az alkotások formai és tartalmi jegyein, művészi problémáin keresztül jellemzi a korszak alkotóit, iskoláit. Mivel a művészeti világ legfontosabb jelenségeinek körvonalazására esik a fő hangsúly, kevés hely jutott a társadalmi folyamatoknak, a történelmi adatoknak. Néhány nagy alkotó esetében viszont életrajzi elemek is bekerültek a fejezetekbe, mivel ezek sokat elárulnak a művész társadalmi helyzetéről vagy arról a szerepről, amelyet önmaga, kortársai, illetve az utókor tulajdonított neki, így szerves részét alkotják Európa kulturális mítoszainak és a művészetről kialakított fogalmának. A jegyzet céljának tartja azt is, hogy bevezetést nyújtson az újabb művészettörténeti irodalomban fölvetett kérdésekbe. A fejezetekhez csatolt irodalomjegyzék az egyes témák klasszikus monografikus feldolgozásai mellett feltüntet néhány újabb tanulmányt és kiállítási katalógust, illetve a téma magyar nyelven elérhető irodalmát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jernyei-kiss-barokk-muveszet-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave