A leghosszabb életű lények a növények közt találhatók (még hosszabb életűek, mint az állatok), elsősorban azért, mert testük kevésbé vízszerű, ennélfogva nem hajlamosak arra, hogy megfagyjanak. Aztán meg testük zsíros és tapadós, ezért noha szárazak és földszerűek, nedvük nem hajlamos a kiszáradásra. Annak kell megértenünk az okát, hogy a fák tennészete miért alkalmas a hosszú ideig tartó életre. Ez ugyanis olyan sajátosságuk, amely szembeállítja őket az állatokkal, kivéve a rovarokat. A növények állandóan megújulnak, ezért hosszú az életidejük. Állandóan új sarjakat hajtanak, a régiek meg elöregszenek, és gyökereikkel ugyanez a helyzet. De ez nem egyidejűleg történik, hanem némelykor csak a törzs és az ágak halnak el, a többi rész növekszik. Amikor így tesznek a fák, akkor meglévő gyökereikből újak támadnak, és így, hogy emez elpusztul, amaz keletkezik, állandóan megmarad. Ezért hosszú életűek. A növények a rovarokhoz hasonlítanak, mint az imént mondtuk, mert szétdarabolva is élnek, és egyből kettő és sok lesz. Elélnek így egy darabig a rovarok is, de nem képesek hosszú ideig élni, mert nincsenek szerveik, és a princípium, amelyik mindegyik szétdarabolt részben benne van, nem képes megalkotni a szerveket. A növényben viszont képes erre: a növénynek mindenütt van potenciális gyökere és szára. Ezért állandóan sarjadnak ugyanabból a növényből, az egyik új, a másik öreg, hosszú életű voltukban csekély a különbség köztük és a dugványok között. Mert elmondhatjuk, hogy bizonyos módon a dugványok esetében ugyanez történik, hiszen egy bizonyos rész az, amit elültetnek. Csakhogy amíg a dugványozáskor egy elkülönített résszel történik ez, itt az összefüggő egésszel. Az az oka ennek, hogy a princípium potenciálisan mindenütt benne van a növényben.