Ebből is látszik, hogy a javak előteremtése korántsem csak az emberek biológiai szükségleteit vagy kényelmét kell kielégítse. Minden társadalomban létezik a javaknak egy olyan része, amely az emberekkel vagy az istenekkel történő kapcsolattartást szolgálja, s amelyet nem használnak fel „racionálisan”, hanem csak ajándékoznak, feláldoznak vagy egyszerűen felmutatnak, megmutatnak. (Ezt szokás ceremoniális alapnak is nevezni. A mai társadalmakban ilyesminek számít például a templomok építése mellett egy olimpia vagy világkiállítás megrendezése, az emlékművek helyreállítása, a vezetők rezidenciáinak és autóinak költsége, az ünnepségek kiadásai. Ide sorolhatjuk csoportok és egyének presztízskiadásait, azokat az épületeket, ruhákat, rendezvényeket stb., melyeknek „gyakorlati” haszna nincsen, pusztán jelzik a külvilág számára, hogy az adott ember vagy csoport milyen hatalmas, tekintélyes, kiváló.) Az ausztrál bennszülöttek egyes szétszórva vadászó csoportjai például időszakonként összegyűlnek, s hatalmas élelmiszerkészletet pusztítanak el, esznek föl közösen, szertartásosan. A szertartás jelentése nem egyértelmű, felfogható a totemállatok számára nyújtott áldozatként, de nyilván erősíti az egyes csoportok közötti összetartást, és kifejezheti a nagyobb mennyiséget gyűjtő csoportok felsőbbségét, hatalmát is. Még olyan vélemény is van, amely szerint – anélkül hogy tudnának róla – a vadászat tevékenységét ösztönzik ilyen módon.