A társadalmi egyenlőtlenségek új problémát jelentettek a civilizáció előtti állapotokhoz képest. A fényűzés látványa azok életét is megkeserítheti, akik tűrhetően eltengődnek, mert teljesíthetetlen vágyakat, igényeket teremt, sőt megalázónak is érezhetik. Az igények és lehetőségek között feszülő ellentét ismeretlen a törzsi viszonyok között, ezt az új problémát a civilizációk hozták magukkal. Megjelentek ennek nyomán társadalmi mozgolódások is. Az államhatalom esetenként szövetségesévé vált ezeknek a társadalmi törekvéseknek (sumer és zsidó törvénykezésben is fogunk erre példákat említeni, de Szolón vagy Peiszisztratosz athéni, a Gracchusok, Marius és Caesar római uralma is ezt példázza). Máskor éppen ellenkezőleg, a módosak érdekének védelmében lépett fel, sőt, esetleg a mozgalom éppen az állami mohóság ellen irányult (mint az egyiptomi sztrájkoló munkások esetében). A legszélesebb bázisú és legeredményesebb társadalmi mozgalmak az antik világban szerveződtek a jogi vagy vagyoni különbségek megszüntetésére. Előbbire jól ismert példa az athéni démosz (Kr. e. VI–V. század) vagy a római plebejusok (Kr. e. V–III. század) harca, az utóbbira pedig a római néppárt küzdelme a földosztásért és földbérlési maximálásért a Kr. e. II–I. századokban. (A rabszolgafelkelésekről nem lehet egyértelműen kimondani, hogy céljuk magának a rabszolgaságnak a megszüntetése lett volna, előfordult, hogy egyszerűen csak helyet cseréltek elnyomóikkal, és maguk váltak azok gazdáivá.)