Ami a tisztaságot, higiéniát, ápoltságot illeti, egy korabeli ember nyugodtan keveredhetett volna a mai társaság tagjai közé – ellentétben a kora újkor mosdatlan előkelőivel. Lehet, hogy furcsa lenne számunkra az akkori kenőcsök illata, de a tisztaságra nem lehetne panaszunk. A mindennapos mosakodást általában ismerték, ennek egyszerűbb embereknél a konyha volt a helye, ahol dézsából lehetett „zuhanyozni”. Az árnyékszék egy gödör fölé épített fa- vagy agyagülőke volt. A hellenizmus és a római kor városainak előkelői azonban ismerték a fürdőszobát és a szennyvízlefolyót, sőt meglepő módon ezek már az Indus-völgyi III. évezredbeli egyszerűbb házakban is megtalálhatóak. Viszont ritkaságnak számít a knósszoszi palota, ahol fürdőkádakat, vízöblítéses árnyékszéket találtak. A római közművek messze felülmúlták a középkori városokét, Európa csak a XIX. században éri utol ezt a szintet. Sőt Róma városában a császárkorban körülbelül kétszer annyi víz jutott egy személyre (500 köbméter), mint a mai nagyvárosokban. Ezt azok a vízvezetékek biztosították, amelyekről az anyagi kultúra kapcsán már szó esett. A vizet bevezették a házakba, szobákba is, sőt vízcsapot is használtak. Emellett hatalmas közfürdőket tartottak fenn, és építettek mindenhol a provinciákban. A gőzfürdőt is kedvelték Mezopotámiától Rómáig.