Szántay Csaba

Elméleti szerves kémia


Molekulákat összetartó erők. Hidrogénhíd

Az 1. fejezetben az atomokat összekapcsoló vegyértékerőket tárgyaltunk, amelyeknek számértéke általában 200–400 kJ/mol nagyságrendben mozog. Jellemző ezekre a „fővegyértékerőkre” még az is, hogy rendszerint – a datív kötéstől eltekintve – önmagukban kevéssé stabilis atomokat vagy molekulákat kötnek össze. Léteznek azonban ezeken kívül olyan erők is, amelyek elsősorban önmagukban stabilis molekulák között hatnak, és amelyeknek kötőereje 40 kJ/mol érték körül mozog vagy ennél is kisebb.

Elméleti szerves kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 813 2

A negyedik kiadás néhány alfejezettel bővült, ennek megfelelően a tárgymutató harminc új szakszóval lett gazdagabb. A könyv több új ábrát is tartalmaz. Ugyancsak újdonság a reakciómechanizmusok jelölésére az IUPAC által ajánlott néhány rövidítés ismertetése. A leglényegesebb változást a sztereokémiai terminológiát tartalmazó függelék csatolása jelenti, amely nagymértékben megkönnyíti a gyors tájékozódást ezen a területen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szantay-elmeleti-szerves-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave