Hunyadi László, Vita László

Statisztika II.


Becslőfüggvények és becslések értékelése

A pontbecslések készítésekor mint láttuk, egy sokasági jellemző becslésére nem csupán egy, de több becslőfüggvény is készíthető. Ha például a sokasági átlagot (várható értéket) kívánjuk becsülni, akkor erre a célra használhatjuk a minta átlagát, a minta mediánját vagy éppen a legkisebb és a legnagyobb mintaelem számtani átlagát. Az első fontos kérdés tehát az, hogy ha egy sokasági jellemzőre két vagy több becslőfüggvény alkalmazása jöhet szóba, hogyan válasszunk közülük, azaz mikor tekintünk egy becslőfüggvényt jónak, kettő közül melyiket tekintjük jobbnak, illetőleg mondhatjuk-e valamelyikre azt, hogy legjobb.

Statisztika II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 222 3

E tankönyv a gazdaságtudományi képzési terület hallgatóinak alapképzésére szánt két féléves statisztikai tananyag második része, a szerzők a Statisztika I. című tankönyvének szerves folytatása. Tartalma összhangban van a megfelelő HEFOP-ajánlásokkal. A kötet a statisztika mindennapi gyakorlatában kiemelkedő mintavételi eljárásokat, a mintából való következtetés – a becslés és a hipotézisvizsgálat – standard módszereit, valamint a korreláció- és regresszióelemzés leginkább használt módszereit tárgyalja. A regresszióelemzés ismertetésével bepillantást nyújt a gazdasági jelenségek statisztikai modellezésébe is. Az anyag tanulását – az első kötethez hasonlóan – a fontosabb fogalmak jegyzéke, ellenőrző kérdések és a fejezetek végén található kiegészítések könnyítik meg, melyeken többek között megtalálható a tankönyv szemléltető példáinak az Excellel kivitelezett megoldása is. A kötetet záró rövid fejezet azt mutatja be, hogy miképpen biztosítható a társadalom különféle vezető testületeinek és tagjainak statisztikai információkkal való folyamatos ellátása. Ennek kapcsán ismerteti a statisztikai tevékenység etikai szabályait is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hunyadi-vita-statisztika-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave