Hunyadi László, Vita László

Statisztika II.


Több független mintás paraméteres próbák

A több független mintás próbák kettőnél több sokaság bizonyos paramétereinek vagy egész eloszlásának az összehasonlítására szolgálnak. Ennek megfelelően abból indulnak ki, hogy adva van M darab sokaság, és mindegyik sokaságot valamely adott – különbségi vagy arányskálán mérhető – változó szempontjából vizsgáljuk. Mivel azonban nem vagyunk biztosak abban, hogy az adott változó mindegyik sokaságon belül ugyanolyan eloszlást követ, a szóban forgó változót a j-edik sokaságon belül Yj-vel (j=1, 2, ..., M) jelöljük. Yj várható értékét a továbbiakban μj-vel, szórását pedig σj jelöli. Azt a feltevést, hogy a vizsgált változó minden sokaságon belül azonos eloszlású, hipotézisként kezeljük, s e hipotézis helyességét az egyes sokaságokból egymástól függetlenül vett nj nagyságú minták alapján kívánjuk vizsgálni.

Statisztika II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 222 3

E tankönyv a gazdaságtudományi képzési terület hallgatóinak alapképzésére szánt két féléves statisztikai tananyag második része, a szerzők a Statisztika I. című tankönyvének szerves folytatása. Tartalma összhangban van a megfelelő HEFOP-ajánlásokkal. A kötet a statisztika mindennapi gyakorlatában kiemelkedő mintavételi eljárásokat, a mintából való következtetés – a becslés és a hipotézisvizsgálat – standard módszereit, valamint a korreláció- és regresszióelemzés leginkább használt módszereit tárgyalja. A regresszióelemzés ismertetésével bepillantást nyújt a gazdasági jelenségek statisztikai modellezésébe is. Az anyag tanulását – az első kötethez hasonlóan – a fontosabb fogalmak jegyzéke, ellenőrző kérdések és a fejezetek végén található kiegészítések könnyítik meg, melyeken többek között megtalálható a tankönyv szemléltető példáinak az Excellel kivitelezett megoldása is. A kötetet záró rövid fejezet azt mutatja be, hogy miképpen biztosítható a társadalom különféle vezető testületeinek és tagjainak statisztikai információkkal való folyamatos ellátása. Ennek kapcsán ismerteti a statisztikai tevékenység etikai szabályait is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hunyadi-vita-statisztika-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave