Hunyadi László, Vita László

Statisztika II.


Útelemzés*

A regressziós együtthatók, mint arról korábban már szóltunk, parciális értelmezésűek. A βj paraméter azt jelenti, hogy ha a j-edik magyarázó változó értékét egy egységgel növeljük úgy, hogy eközben minden más változót rögzítünk, mekkora változás következne be az eredményváltozóban. Ez a kérdés igen fontos az elemzéseknél, ám joggal vethető fel az a kérdés is, hogy ténylegesen eltekinthetünk-e minden más változó hatásától. A válasz az lehet, hogy a gyakorlatban a magyarázó változók együttmozgása okán aligha. Valós esetekben általában ugyanis a magyarázó változók nem korrelálatlanok, egyik elmozdulása szükségképp elmozdítja valamely másikat is, így a parciális hatások mellett közvetett hatások is jelentkeznek, s ezek felmérése is feladata a regressziószámításnak.

Statisztika II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 222 3

E tankönyv a gazdaságtudományi képzési terület hallgatóinak alapképzésére szánt két féléves statisztikai tananyag második része, a szerzők a Statisztika I. című tankönyvének szerves folytatása. Tartalma összhangban van a megfelelő HEFOP-ajánlásokkal. A kötet a statisztika mindennapi gyakorlatában kiemelkedő mintavételi eljárásokat, a mintából való következtetés – a becslés és a hipotézisvizsgálat – standard módszereit, valamint a korreláció- és regresszióelemzés leginkább használt módszereit tárgyalja. A regresszióelemzés ismertetésével bepillantást nyújt a gazdasági jelenségek statisztikai modellezésébe is. Az anyag tanulását – az első kötethez hasonlóan – a fontosabb fogalmak jegyzéke, ellenőrző kérdések és a fejezetek végén található kiegészítések könnyítik meg, melyeken többek között megtalálható a tankönyv szemléltető példáinak az Excellel kivitelezett megoldása is. A kötetet záró rövid fejezet azt mutatja be, hogy miképpen biztosítható a társadalom különféle vezető testületeinek és tagjainak statisztikai információkkal való folyamatos ellátása. Ennek kapcsán ismerteti a statisztikai tevékenység etikai szabályait is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hunyadi-vita-statisztika-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave