Az emberi jogok uniós védelme nem rendelkezett saját eszmetörténeti gyökerekkel, nem hosszan tartó fejlődés, hanem egy kényszerhelyzet eredménye. Ugyanis egy speciális szupranacionális szervezet jött létre, amellyel szemben szükségessé vált az egyén jogainak védelme, egyes tagállamok alkotmányos alapjogi kontroll alá kívánták vonni a közösségi aktusokat. Egy további sajátossága az uniós jogvédelemnek, hogy az uniós jog elkülönül a nemzetközi jogtól és a tagállamok belső jogától, de az emberi jogi normák megfogalmazásakor ezek szolgálnak hivatkozási alapul, mintául. A közösségi szintű emberi jogi normák különlegessége továbbá, hogy mivel az uniós jog elsőbbséget élvez a belső joggal szemben, a nemzetközi emberi jogi normákkal ellentétben ezek nem kiegészítő jellegűek. Az uniós normaalkotás kapcsán ki lehet mondani, hogy az emberi jogok fejlődéséhez nemigen tudott hozzájárulni, és a létező rendelkezések is csak igen elszórtan voltak megtalálhatók a szabályozásban az Alapjogi Charta megszületése előtt. Megfogalmazható az a sajátosság is, hogy az Unió mind belső, mind külső viszonyaiban kiáll az emberi jogok védelme mellett eltérően a nemzetközi szervezetektől, ahol a belső dimenzió értelmetlen megközelítés. Továbbá különlegessége az uniós emberi jogi védelemnek, hogy a nemzetközi szervezeteknél szokásos független, az államoktól elkülönülő testületeket sokáig nem hozott létre, az Alapjogi Ügynökség mandátuma pedig meglehetősen korlátozott. Az uniós emberi jogok külső, független és érdemi felügyelete csak az Európai Egyezményhez való csatlakozással valósulhat meg.