Környei Ágnes

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban


Az EU külkapcsolati rendszere

Az Európai Unió annak tudatában, hogy mekkora gazdasági és kereskedelmi súllyal rendelkezik a világban, mások, illetve saját érdekében egyaránt felhasználja hatalmát és támogatja a demokratikus értékeket. Olyan kezdeményező kül- és biztonságpolitikát dolgozott ki, amely Európán belül és messze kívül is rendelkezik a válságkezelő és a békefenntartó missziók lebonyolításának képességével. Korunk bonyolult világában az EU új eszközökkel gyarapította a külpolitika hagyományos eszköztárát. Egyebek között az EU vállalta fel a vezető szerepet a globális felmelegedés és a klímaváltozás kérdésének megoldásában.

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 260 5

A jegyzet kizárólag a nemzetközi emberi jogokkal, azaz az egyének és csoportok nemzetközileg elismert jogaival, e normák előmozdítását segítő mechanizmusokkal foglalkozik. Tárgyalja az emberi jogok fejlődést abból a szempontból, hogy az miként fogalmazódott meg, tartalmában hogyan bővült, illetve földrajzilag hogyan terjedt el.

A XX. századig nem voltak nemzetközi normák arra, hogyan kell az államoknak bánniuk saját állampolgáraikkal, azt az államok kizárólagos belső joghatósági körébe tartozónak tekintették. Nem volt nemzetközi jogi alap, hogy más államok közbenjárjanak vagy beavatkozzanak más állam állampolgárai érdekében. A Nemzetközi Emberi Jogi Törvény megszületése óta viszont részletes egyetemes jogalkotás folyik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kornyei-emberi-jogok-a-nemzetkozi-kapcsolatokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave