A bogotái konferenciát követően szórványos kísérletek születtek arra, hogy az AÁSZ-en belül valamilyen intézményes mechanizmus jöjjön létre az emberi jogok kezelésére. Ezek az erőfeszítések nem hoztak különösebb kézzelfogható eredményt egészen 1959 augusztusáig, amikor is a Külügyminiszterek Tanácskozó Gyűlésének ötödik ülésén Santiagóban elfogadtak egy határozatot, amely megbízást adott egy „Amerika-közi emberi jogi bizottság létrehozására, amely hét főből állna, és amelynek tagjait egyénként, személyes minőségükben választaná meg az AÁSZ Állandó Tanácsa”. A létrehozott bizottságnak limitált mandátuma volt az emberi jogok támogatására, viszont sui generis pozíciót élvezett az Amerika-közi rendszerben. Az AÁSZ Állandó Tanácsa 1960-ban fogadta el az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságának szabályzatát, és megválasztotta tagjait, majd még ebben az évben megtartotta első ülését. A Szabályzat az AÁSZ „önálló egységének” tekinti a Bizottságot, amelynek fő funkciója „az emberi jogok tiszteletben tartásának és védelmének előmozdítása”. Az emberi jogok értelmezésekor az Ember jogainak és kötelességeinek amerikai deklarációjában előírtakra kell támaszkodnia. Tehát a „nem kötelező jellegű” Amerikai deklaráció így a Bizottság alapvető normatív eszközévé vált. Az Alapszabály nagyon korlátozott hatalmat ad csak a Bizottságnak. A Bizottság tanulmányokat és jelentéseket készíthet, hogy tudatosítsa az emberi jogok fontosságát Amerika népei közt. Továbbá tájékoztatást kérhet a tagállamok kormányaitól az emberi jogok kérdésében elfogadott intézkedéseikről, és javaslatot is tehet a tagállamok kormányai számára az emberi jogok érdekében teendő fokozatos intézkedések elfogadására, illetve tanácsot adhat az Amerikai Államok Szervezetének is. A Bizottság első ülésén ezt a cikket, hogy „általános ajánlásokat tegyen az egyes tagállamoknak, illetve mindegyiküknek egyszerre”, tágan értelmezte. Erre az interpretációra támaszkodva tanulmányok készítésébe fogott, amelyek „az emberi jogok körül kialakult helyzetet” vizsgálták a különböző AÁSZ-tagállamokban, jelentéseket, illetve ajánlásokat készített azoknak a kormányoknak, amelyekről úgy ítélte, hogy az emberi jogok tömeges megsértésében részesek. Ahhoz, hogy ezeket az országjelentéseket elkészítsék, a Bizottság panaszokat vizsgált ki, tanúkat hallgatott meg, és néhány esetben helyszíni vizsgálatot folytatott a különböző országokban. Ezek a „látogatások” a Szabályzat 11. cikkén alapultak, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy „bármelyik amerikai állam területére belépjen, ha a szavazatok abszolút többségével úgy dönt, és az érintett kormány hozzájárul”.