Radetzky András

Médiaetika és médiajog


A jogi norma érvényessége és hatályossága

Egy jogi norma érvényes akkor, ha azt a kibocsátására feljogosított szerv, a jogszabályalkotásra vonatkozó eljárási rendben alkotta meg, és az előírásoknak megfelelően kihirdették (közzétették). A hatályosság ezzel szemben az adott jogszabály „életbe léptetését”, alkalmazhatóságát jelenti. Általánosságban leszögezhetjük, hogy minden hatályos norma érvényes, de nem minden érvényes norma hatályos is egyben. Van olyan érvényes norma, amely a kihirdetésének a napján lép hatályba. Van olyan norma, amely a hatálybalépésének az időpontját saját maga egy későbbi időpontra teszi. (Ilyen volt az első médiatörvény is, az 1996. évi I. sz. törvény a rádiózásról és a televíziózásról, amelynek hatálybalépése az elfogadását, illetve kihirdetését jó két hónappal később követte.) Előfordul az is, hogy az érvényes, de még nem hatályos jogszabály hatálybaléptetéséről egy későbbi jogszabály rendelkezik.

Médiaetika és médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 263 6

A Médiaetika és médiajog c. egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán több mint tíz évvel ezelőtt tanrendbe iktatott azonos nevű előadásának anyagát öleli fel. Az egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézete társadalomtudományi részdiszciplínaként tekint a kommunikációra. Ennek megfelelően ez a jegyzet sem a jogtudománytól elsősorban elvárt vagy megszokott megközelítésben és alapossággal tárgyalja a fenti ismeretanyagot, hanem sokkal inkább egy, az emberi kommunikációt, ennek részeként pedig a médiát, a társadalmat egységesen, ugyanakkor széles összefüggésben szemlélő hagyomány mentén. Mind a médiajognak, mind a médiaetikának ma már meglehetősen bő szakirodalma van idehaza is. Ez a könyv nem próbálkozik meg egyik terület teljes feltérképezésével sem, szerzője önkényesen válogat – hasonlatosan ahhoz, ahogy az újságíró napi munkája során próbálja leegyszerűsíteni a bonyolult társadalmi valóságot. A munka elsősorban azokra a területekre fókuszál, amelyek a leendő újságírók, nyilvános kommunikációt hivatásszerűen művelni vágyók számára elengedhetetlenül fontos.

Hivatkozás: https://mersz.hu/radetzky-mediaetika-es-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave