Leibniz elemzendő levele Zsófia Sarolta királynéhoz a hosszú és tágas 17. század filozófiájának fogalmával dolgozók számára szimbolikusan 1700 táján íródott. Már Leibniz filozófiától elválaszthatatlan személyes életének e valószínűleg legboldogabb évei is arról tanúskodnak, hogy a karteziánus projektet legszélső határaiig próbálta vinni. Descartes Erzsébet hercegnővel és Krisztina királynővel együttműködésben igyekezett hatóerőt kölcsönözni a filozófiának, Leibniz ezt a törekvést ma már nehezen elgondolható módon tágította ki szinte minden határon túlra. Nemcsak azért, mert az ő symphilosophierenjében Erzsébet húga, Zsófia, hannoveri fejedelemné s leánya, Zsófia Sarolta mellett még számos fejedelmi hölgy és fejedelem kapott helyet, hanem azért is, mert e két hölgy férjének szolgálatában olyan tevékenységeket is folytatott az univerzális tudománnyá tágítani próbált filozófia keretében, amelyek végül már szétfeszítették az „új” filozófia kereteit. A kezdetben III. Frigyes néven brandenburgi választófejedelem, majd 1701-től – I. Frigyes néven – porosz király feleségével annak luetzenburgi – ma charlottenburgi – kastélyában nem csupán gáláns játékok részese volt, de filozófusi társalgást is folytatott az udvarhoz tartozó hölgyekkel s olyan – híres vagy hírhedt – filozófusokkal, mint amilyen John Toland volt. Ismeretes módon Leibniz Teodicée címen kiadott esszégyűjteménye, vagy Toland Letters to Serenájának első darabjai a luetzenburgi beszélgetések során formálódtak.