Beneda Károly Tamás

Légi eszközök

Repülőgép-hajtóművek rendszerei


Hajtómű nyomásviszony (EPR, Engine Pressure Ratio)

Sok hajtóművön a teljesítménykijelzés legfontosabb paramétere az EPR, minthogy arányos a fúvócsővön létrejövő felgyorsítással, ami pedig végső soron a tolóerő egyik komponense (lásd Rg. hművek elm. II.). Definíció szerint a fúvócső torlóponti nyomása osztva a kompresszor belépő torlóponti nyomásviszonyával. Ezt a két nyomást kell mérni, majd belőlük létrehozni a viszonyszámukat. A régebbi hidromechanikus szabályozású hajtóműveknél (pl. Pratt & Whitney JT8D) még csak a kijelzésben volt szerepe, habár a személyzet ez alapján állapította meg a tolóerőt, a szabályozórendszer nem volt képes ezt a paramétert állandó értéken tartani, kézi beavatkozás volt szükséges. A hibrid és FADEC rendszerek térnyerésével azonban már szabályozási paraméterként is gyakran találkozunk vele. Korábbi hajtóműveken (pl. RR Rb.211-535) ez egy önálló elektronikus egység (EPR transducer) feladata volt, korszerű hajtóműveken (pl. V2500, PW2/4000, RR Trent 700) a FADEC rendszer központi számítógépe méri, majd digitalizálja ezeket a nyomásértékeket, végül a processzor végzi el az osztási műveletet és hozza létre a tényleges EPR értéket. Egy ilyen rendszer nyomásfelvevő szondáit mutatja a 7.3. ábra. Alkalmaznak kapacitív, induktív, piezoelektromos, piezorezisztív és rezgőhengeres érzékelőket [8].

Légi eszközök

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 306 0

A jegyzet anyaga a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tantervéhez igazodva a Járműmérnöki BSc képzés Légi eszközök című tárgyának hajtóműves vonatkozásait tartalmazza, amelyben napjaink polgári és katonai gázturbináiban alkalmazott rendszerek kerülnek részletesen bemutatásra. Ez egyúttal hangsúlyozza azt a tényt, hogy az eddigi tanulmányok során elsajátított termodinamikai ismeretek csak a gázáram leírását szolgálták, a szerkezetekkel már a gázturbina felépítésébe is beletekinthettünk, de működőképes hajtómű csak a rendszerekkel együtt születhet. Ilyen módon tehát az olvasó részleteiben megismerheti a levegőrendszer főbb alkalmazási területeit; a kenés főbb jellemzőit és működését; a tüzelőanyag-rendszer tipikus kialakítását, továbbá azokat a berendezéseket, amelyek a stabil üzemállapot elérést szolgálják, úgymint gyújtás és indítás eszközeit. Fontos részét képezi az anyagnak a gázturbinák főbb jellemzőinek mérése, amely a jelzőrendszeren keresztül jut el az üzemeltetést végző személyhez. Itt tárgyaljuk a sugárfékek működését és felépítését, bemutatásra kerülnek jégtelenítésért és tűzvédelemért felelős rendszerek, valamint olyan kérdéseket is érint a jegyzet, amelyek nem tekinthetőek hagyományos értelemben rendszernek, de szerepük kiemelt a hajtómű működésében. Ezen túlmenően vázlatosan ismertetjük a korszerű fejlesztési irányvonalakat, amelyekkel a jegyzet megírásakor a hajtóműgyártók kiemelkedő kutatásait mutatjuk be, remélve, sikerül az olvasó érdeklődését felkelteni a kutatás-fejlesztés tevékenység irányában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/beneda-legi-eszkozok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave